Hívjuk meg Jézust az örömünnepekre is!
Lekció: Róma 12:6-16.
6Mert a nekünk adott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is: aki a prófétálás ajándékát kapta, az a hit szabálya szerint prófétáljon; 7aki a szolgálat ajándékát kapta, az végezze szolgálatát; a tanító a tanítást, 8a vigasztaló a vigasztalást, az adakozó szerénységgel, az elöljáró igyekezettel, a könyörülő pedig jókedvvel. 9A szeretet ne legyen képmutató. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz, 10a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők, 11a szolgálatkészségben fáradhatatlanok, a Lélekben buzgók: az Úrnak szolgáljatok. 12A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak. 13A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben, gyakoroljátok a vendégszeretetet. 14Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket; áldjátok és ne átkozzátok. 15Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal. 16Egymással egyetértésben legyetek, ne legyetek nagyratörők, hanem az alázatosakhoz tartsátok magatokat. Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint.
Textus: Jn 2:1-12.
1A harmadik napon menyegző volt a galileai Kánában, és ott volt Jézus anyja. 2Meghívták Jézust és tanítványait is a menyegzőre. 3Amikor elfogyott a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: Nincs boruk. 4Mire Jézus azt mondta: Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Nem jött még el az én órám. 5Anyja így szólt a szolgákhoz: Bármit mond nektek, tegyétek meg! 6Volt ott hat kőveder a zsidók tisztálkodási rendje szerint, amelyekbe egyenként két vagy három metréta fért. 7Jézus így szólt hozzájuk: Töltsétek meg a vedreket vízzel! És megtöltötték színültig. 8Majd ezt mondta nekik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak! Ők pedig vittek. 9Amikor a násznagy megízlelte a vizet, amely borrá lett, mivel nem tudta, honnan van, csak a szolgák tudták, akik a vizet merítették, odahívta a vőlegényt, 10és így szólt hozzá: Minden ember a jó bort kínálja először, és amikor megittasodtak, akkor a silányabbat: te pedig mostanáig tartogattad a jó bort.
11Ezt tette Jézus első jelként a galileai Kánában, így jelentette ki dicsőségét, és tanítványai hittek benne. 12Ezután lement Kapernaumba anyjával, testvéreivel és tanítványaival együtt, és ott maradtak néhány napig.
Kedves Testvéreim!
Jézust egy menyegzőn látjuk a mai igében. Szokatlan lehet ez nekünk, de nemcsak az, hogy ott volt egy ilyen eseményen, vagy örömünnepen, hanem az is, hogy János evangélista olyan fontosnak tartotta az ő részvételét, hogy megörökítette az evangéliumában. Egyedül csak ő. Ez fel is keltheti a figyelmünket. Mit üzenhet nekünk ez a történet? Mit üzent Jánosnak? Mit üzent a menyegző vendégeinek?
Először is azt, hogy Jézus nem volt aszkéta. Nem az emberektől távol élt, hanem közöttük. Ő szakított a Keresztelő János által képviselt életformával. Ő maga is hangsúlyozza ezt a különbséget Máté evangéliumában: „Mert eljött János, aki nem eszik, és nem is iszik, és ezt mondják: Ördög van benne! Eljött az Emberfia, eszik és iszik, és ezt mondják: Íme, falánk és részeges ember, vámszedők és bűnösök barátja!”
Az, hogy Jézus tanítványival elment a menyegzőre és mindaddig ott maradt, míg elfogyott a bor, amit sejthetünk, hogy nem 1-2 óra alatt történt, azt jelenti, hogy Isten nem ellensége az élet természetes örömeinek, a boldogságnak. Sőt… ha jobban belegondolunk valójában Isten az adományozója mindezeknek. Az igazi öröm az, amiben Jézus is ott lehet! Sok egyháztól távoli embert vagy sajnos még templomba járót is kísért az a téves gondolat, hogy a vallás, az Istenben hívő életforma nem engedi meg az örömöt, a jókedvet, a humort. Még manapság is él a fejekben az az elképzelés a vallásról, hogy megköveteli az embertől a koravénséget, az örömteleséget, a komolyságot, és a komorságot. Viszont a kánai menyegző története is azt mutatja számunkra, hogy mennyire téves ez a gondolat, hiszen a vidámság, a jókedv, a derű, a móka nem bűn, hanem igazából Isten ajándéka az ember számára, amivel még szebbé és gazdagabbá akarja tenni a földi életet.
Továbbá ez a történet felhívja a figyelmünket arra, hogy Istenhez nem csak a megpróbáltatások idején, nem csak a szomorú órákban lehet fordulni, hanem ugyanúgy az örömteli óráinkban is velünk van. Szabad vidámnak lenni, jókedvűen kacagni, gyönyörködni mindabban, amit Tőle kaptunk – a családunkban, a barátainkban, a környezetünkben, a természetben, – Jézus nem botránkozik meg ezen! Sőt, Ő várja a mi meghívásunkat, hogy ott legyen a kezdeteknél, hogy ott legyen minden örömteli indulásnál, mert Őáltala lehetünk igazán biztosak abban, hogy ezek az örömök valóságosak és Istentől jövők nem pedig ideig-óráig tartó általunk kreált derű.
Tovább olvasva a történet sorait, láthatjuk, hogy egy kis probléma adódott a menyegző közben, hiszen elfogyott a bor. Manapság is elég kellemetlen helyzetnek bizonyul az, ha valamiből kifogynak a lakodalom folyamán. Viszont sokkal könnyebb megoldani a gondot, hiszen többnyire 50 km-en belül biztosan találnak éjszaka is üzletet, ami nyitva van, ahol ha nem is a leggazdaságosabban de lehet pótolni a hiányosságokat. Jézus korában ez nem így volt és a bor hozzátartozott az ünnepi alkalomhoz, nélkülözhetetlen volt. Ezért is esett kétségbe Mária, mikor meglátta, hogy elfogyott. Jézus tájékoztatása erről a tényről, egyben egy felszólítás volt Mária részéről, hogy oldja meg a gondot, mert nem szeretné, hogy a család szégyenben maradjon. Valószínűleg rokoni kapcsolatban vagy közeli jóbaráti viszonyban volt a házigazdákkal és ezért sürgött-forgott a konyhában, ahol észrevehette ezt. Jézus reakciója meglepő fordulat, hiszen nem ugrott egyből, hogy ’persze anyám, jövök és segítek’, hanem elég határozottan elutasította Mária kérését, jelezve azt, hogy neki csak az Atya akarata fontos. Viszont az igazi meglepetés Mária válasza, amiből egyértelműen látszik, hogy mindezzel tisztában van és tudja, de azt is, hogy Jézus segíteni fog. Nem mondott semmit, csak a szolgákat utasította, hogy teljesítsenek bármit, amit Jézus kér tőlük.
Késleltetés! Ez a történet is felhívja a figyelmünket a várakozás fontosságára, türelemre sarkall, bizalomra int. Jézus nem ugrik egyből, ha segítséget kérünk, Őt nem mi irányítjuk, Őt nem az anyukája irányította, Ő egyedül az Atya akaratát cselekszi. Csodára Jézust nem lehet sürgetni, nem az imádkozó szabja meg Jézus cselekedeteit, hanem Jézus az imádkozóét. Lehet Ő nem akkor lép, amikor azt mi kitaláltuk, vagy kigondoltuk, de biztosak lehetünk abba, hogy segít a gondok között is, ha az örömök idején a ’nincs-bor’ helyzetbe is behívjuk Őt. Ha nem elveszítem a fejem és nem esek kétségbe, hanem úgy, ahogy Mária, szólok neki és kérem a segítségét, akkor tudhatom, hogy Ő lépni fog.
Ezután Jézus kiadta a feladatot, hogy ki mit tegyen. Vizet hozatott 6 kővederbe, amik a zsidó hagyományok miatt voltak a házban. A szolgák pedig kérdés nélkül cselekedtek. A víz csak azután lett borrá, miután engedelmeskedtek Jézusnak, nem hamarabb, nem később. Itt van a számunkra fontos kulcsmotívum, miután megtették azt, amit Jézus kért. Ezt a részét hajlamosak vagyunk sokszor a háttérbe szorítani. A mi részünket. Általában tudjuk, hogy mit szeretnénk elérni, hová szeretnénk eljutni és mennyi minden szükséges ahhoz, majd ezután imádkozunk érte, hogy teljesüljön és várunk. De ha én nem teszem bele az én részemet a történetbe, akkor Jézus sem tud csodát tenni, vagy inkább fogalmazzunk egy picit élesebben, ’nem akar’. Pontosan ezt fejezi ki a rómaiakhoz írott levélben is a felolvasott igeszakasz, hogy mindenki tegye a saját feladatát, azt, ami rábízatott. Mert mindannyian kaptunk ajándékokat, amit mi magunknak kell felfedezni és aszerint szolgálni. Ha azt teszem, amihez értek, legyen az bármi, mondjuk a tanítás vagy főzés és abba beleteszem minden erőmet, még mindig csak 80-90%-os a teljesítményem, mert akarva-akaratlanul hibázhatok, mulaszthatok és sajnos emberként meg is teszem. De tapasztalhattuk már a saját bőrünkön is, hogy ehhez Jézus is hozzáteszi a részét, elvégzi a csodát, megáldja a munkát – így lehet a közel tökéleteshez eljutni. Viszont ha a mindennapi életben olyan munkát végzek, amihez nem kaptam meg a plusz ajándékot, ami szükséges lenne hozzá, hiába csinálom maximális erőbedobással, akkor is csak 60-70%-os lesz a teljesítményem és ha mindehhez hozzá jön Jézus csodatette, akkor sem éri el a közel tökéletes szintet. Így tud minket felőrölni a malom. Azáltal, mert nem jó helyen vagyunk, nem azt csináljuk, amire hívatottak vagyunk, hamar belefáradhatunk a pozitív visszacsatolások hiányába.
Történetünkben a szolgák ott voltak, várták az utasításokat és engedelmeskedtek. Mi lett a jutalmuk? Az átváltozás csodájának szemtanúi lehettek. Mert Jézus úgy viszi véghez a csodát, hogy ők cselekszenek, ők engedelmeskednek és ebbe az eseménysorozatba rejti el. Ő láthatatlanul és titokban munkálkodik. Senki más nem láthatta azt, hogy a kővedrekbe vizet töltöttek és bort öntöttek ki belőlük, egyedül a szolgák. Nem is gondolnánk, hogy milyen jelentősek az asszisztensek, a mellékszereplők egy történetben. Ők a szegények, az úgynevezett munkásnép és nekik adatik meg az, hogy ott lehetnek akkor, amikor új korszak veszi a kezdetét. Mert hála Jézus jelenlétének, az ember és az Isten Új Szövetsége jön létre. Mert arról szól a történet, hogy ahol Jézus van, ott változás történik, ami emberileg, természetileg nem magyarázható meg. Egy lelkipásztor így fogalmazza ezt meg a prédikációjában: „Jézus jelenlétében borrá lesz a víz, nagyszerűvé az egyszerű, többé a kevesebb, mámorítóvá a józanság, rendkívülivé a rendes, csodálatossá a természetes! Teljes örömmé válik még az is, amiben más semmi örömöt nem találna!”
Ezt a változást élhetjük át mi is. Ilyen csodaélményekben lehet nekünk is részünk, amikor az Istentől kapott ajándékainknak, a talentumainknak, a tehetségünknek megfelelően élünk és szolgálunk. De tudnunk kell, hogy a mi életünkben is sokszor észrevétlenül következnek be a csodák és majd csak utólag látjuk vagy ízleljük azokat meg.
Egy híres professzor asszony nagyon frappánsan így fogalmazta ezt meg: „A hit látja a csodát, a csoda megerősíti a hitet”.
Kívánom, hogy lássuk meg mi is a csodát és higgyünk mindannak, amit látunk!
Ámen
