Mindenben úgy ajánljuk magunkat, mint Isten szolgái
Lekció: Ézs 49:7-13.
7Ezt mondja az ÚR, Izráel megváltója, Szentje annak, akit megvetnek az emberek, akit utálnak a népek, aki a zsarnokok szolgája: Királyok kelnek föl, ha meglátnak, és fejedelmek borulnak le az ÚRért, aki hűséges hozzád, Izráel Szentjéért, aki kiválasztott téged. 8Ezt mondja az ÚR: A kegyelem idején meghallgatlak, a szabadulás napján megsegítelek. Megőrizlek és megajándékozom általad szövetségemmel népemet, hogy te állítsd helyre az országot, és oszd szét az elpusztult örökséget. 9Mondd a foglyoknak: Jöjjetek ki! A sötétségben levőknek: Gyertek a napvilágra! Útközben lesz mit enniük, még a kopár hegyeken is lesz legelőjük. 10Nem éheznek és nem szomjaznak majd, nem bántja őket a nap heve, mert az terelgeti őket, aki könyörült rajtuk, az vezeti őket forrásvizekhez. 11Utat készítek a hegyeken át, és feltöltik majd az országutakat. 12Ezek itt messze földről jönnek, azok észak és nyugat felől, amazok meg Színím földjéről! 13Ujjongjatok, egek, vigadozz, föld, ujjongásba törjetek ki, hegyek! Mert megvigasztalja népét az ÚR, és megkönyörül az elesetteken.
Textus: 2Kor 6:1-10
1Vele együtt munkálkodva intünk is titeket: úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták Isten kegyelmét. 2Mert ő mondja: „A kegyelem idején meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek.” Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja! 3Senkinek semmiféle megütközést nem okozunk, hogy ne szidalmazzák szolgálatunkat, 4hanem úgy ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái: sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban, 5verésekben, bebörtönzésben, nyugtalan időkben, fáradozásban, átvirrasztott éjszakákban, böjtölésben, 6tisztaságban, ismeretben, türelemben, jóságban, Szentlélekben, képmutatás nélküli szeretetben, 7az igazság igéjével, Isten erejével, az igazság jobb és bal felől való fegyvereivel, 8dicsőségben és gyalázatban, rossz hírben és jó hírben, mint ámítók és igazak, 9mint ismeretlenek és jól ismertek, mint meghalók és íme, élők, mint megfenyítettek és meg nem öltek, 10mint szomorkodók, de mindig örvendezők, mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint akiknek nincsen semmijük és akiké mégis minden.
Kedves Testvérek!
Úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták Isten kegyelmét!
Így buzdította Pál apostol a Korinthusban levő testvéreit, hogy azon az úton, amelyen már elindultak, azon az úton melyre Pálon keresztül Isten vezette a lábukat, ne akadjanak meg, ne álljanak meg kételkedve.
Nem igazán egyszerű egy ilyen felszólításra hallgatni. Önérzetünk lázadni kezd, ha egy ilyen felszólítást hall: „de hiszen én igyekszem, én igazán megpróbálok/megpróbáltam helyesen élni!”
A kegyelem befogadására való buzdítás nehézséget helyez a szívünkre, mert szembesít azzal, hogy sokszor élünk úgy, mint akik hiába kapták Isten kegyelmét. A kegyelem befogadására való buzdítás azonban e közben fel is derít, mert azt teszi, amire valójában éppen most szükségünk van. Eszünkbe idézi, hogy a kegyelem útját nem mi igazgatjuk, hanem a kegyelmező Isten. Az az Isten, aki mindig jelen van és ma is szándéka, hogy tovább vigye ezt az utat.
Pál a kegyelem befogadására való buzdítása nehézséget helyez a szívünkre, mert Pál egy rendkívül nehéz utat: a saját maga útját tárja a korinthusiak elé, ami bár nagyon szépnek hangzik, első hallásra azonban mindenképpen riasztó. Ez a buzdítás azonban fel is szabadítja szívünket, mert értelmet ad a mi szenvedéseinknek és fáradozásunknak is. Mintegy utólag átírja az emlékeinket, s ott, ahol nagy félelmet, fájdalmat vagy megvetettséget éltünk át, utólag felfedezzük a kegyelmes Isten kezét, s azt érezzük: ma azért ülhetünk itt a templomban, mert Ő átvezetett bennünket járhatatlan utakon.
Amikor Pál apostol szavait hallgatjuk, s azt érezzük kissé elnehezül a szívünk, fontos, hogy eszünkbe jusson: Pál élete rendkívüli volt, mert úgy tűnik, Jézus Krisztus szeretete a damaszkuszi úttól kezdve minden nap szorongatta az ő szívét, és cselekedetre buzdította.
Saját szavaiból hadd idézzek egy párat, ami megmutatja, milyen intenzíven élte át az Isten szolgálatát: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” „Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk; Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben.”
Ráadásul Pál apostolban nem csak a Krisztus szeretete, hanem az ő visszajövetelének reménye is hatalmas sürgető erő volt: ezt írja a rómabelieknek: „Ezenfelül tudjátok, hogy az idő sürget: ideje már az álomból felébrednetek, mert most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk.”
A korinthusiakat még ennél is erősebb szavakkal buzdítja: „Ezt pedig azért mondom, testvéreim, mert a hátralévő idő rövidre szabott. Ezután tehát azok is, akiknek van feleségük, úgy éljenek, mintha nem volna, és akik sírnak, mintha nem sírnának, akik pedig örülnek, mintha nem örülnének, akik vásárolnak, mintha semmijük sem volna, és akik a világ javaival élnek, mintha nem élnének vele, mert a világ látható alakja elmúlik.”
Kedves Testvérek! Nem mindannyiunknak kell olyan szolgává válnia, mint Pál. Az ő élete egy rendkívüli példa arra, hogy Jézus Krisztus valóban elküldte Szentlelkét, miután felment a mennybe, s valóban felruházta tanítványait az Ő hatalmával. Pál élete a Krisztus követés példája lett számunkra, ami sok mindenre megtanít bennünket; de nekünk nem kell Pál apostollá válnunk. Így most tegyünk fel két fontos kérdést, melyekkel részben megláthatjuk a különbséget a saját helyzetünk/utunk és a Pálé között, azonban biztatást is kaphatunk a kérdésekre adott válaszok által a saját utunkra vonatkozóan.
Először is feltehetjük a kérdést, mintegy átfogóan: hogyan lehet az, hogy Pál mindenben együtt munkálkodik Jézussal, mindenben Isten szolgájaként tudja magát ajánlani? Úgy lehetséges, hogy az a kegyelem, amit Pál felismert, megtapasztalt a maga életében, egy olyan erő volt, ami nem maradhatott meg önmagában. Pál ugyanis felismerte, hogy nem csak szó az, hogy Isten megbékélt a világgal, hanem valóság, melyet úgy tűnik, hogy még nagyon kevesen fedeztek fel úgy, mint ő. A megbékélésre való sürgetés vitte előre Pál lépteit, szavait, tetteit: élete középpontjává lett: meg lett az élete célja.
Pál példája arra tanít minket, hogy eszünkbe jusson, valóban milyen jó is az, amikor megtaláljuk azt a feladatot, ami ránk lett szabva, ami pontosan illeszkedik ránk, mint egy ruha, vagy egy cipő, amit felveszünk. Ha az ember így rátalál feladatára, az céltudatosságot ad neki és nagyobb kitartást. Sőt, ha ez a cél igazán mélyről jön, és úgy érezzük valami igazán személyes ügyünk, akkor akár a végsőkig is tudunk azért a célért harcolni. Olyan ez, mint amit az Ószövetség prófétái éltek át: így Ézsaiás: „Most pedig ezt mondja az Úr – aki már az anyaméhben szolgájának teremtett, hogy visszavezessem hozzá Jákóbot, és köréje gyűjtsem Izráelt, mert nagyra becsül engem az Úr, és Istenemnél meg van rá az erőm –, ezt mondta: Kevésnek tartom, hogy Jákób törzseinek helyreállításában és a megmentett Izráel visszatérítésében légy az én szolgám. A népek világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig.” És az Újszövetségben Pál: „Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg Istennel! Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk.”
De ne csüggedjünk el testvérek, ha még nem találtuk meg szolgálatunkat. Pál tanítása arra is buzdít, hogy ha nem is érezzük ilyen egyértelműnek a célt magunk előtt, akkor is merjünk cselekedni, hiszen egészen apró dolgokban is rátalálhatunk a szerepünkre, szolgálatunkra.
Második kérdésünk alapja az az érzésünk lehet, hogy azért mégiscsak vágyunk arra, hogy dolgaink rendben menjenek végbe, sőt, ha lehet békességben és örömben: akár kényelemben. Bizony fontosnak érezzük, hogy legyen küldetésünk, legyen erős elhatározásunk, de azért az sem mellékes, hogy nem igazán szeretnénk veréseket vagy bebörtönzést átélni. Nem igazán szívleljük a nyomorúságot, szükséget, szorongattatást, rossz hírt, gyalázatot, vagy ha nem hisznek nekünk, szavainkat ámításnak ítélik.
Pál ugyanis ezeket is megélte szolgálata közben, és épp ezért felmerülhet bennünk a kérdés: akkor innentől kezdve ez a mérce? Akkor leszünk igazán jó szolgái Istennek, ha mindezeket megéljük?
Valójában Pál nem igazán tehetett arról, hogy mindezeken keresztül ment, és sokszor hangsúlyozta, hogy nem dicsekvésként mondja el mindezeket, hiszen ezekből egyetlen esemény sem neki volt köszönhető, az pedig főleg nem, hogy mindezekben megőrizte őt Isten. Amikor mindezeket leírja, mindösszesen annyit szeretne, hogy Isten igazságát megerősítse saját élete példájával. Pál élete példává lett arra, amit Ézsaiás könyvében olvashattunk: „Mondd a foglyoknak: Jöjjetek ki! A sötétségben levőknek: Gyertek napvilágra! Útközben lesz mit enniük, még a kopár hegyeken is lesz legelőjük. Nem éheznek, nem szomjaznak majd, nem bántja őket a nap heve, mert az terelgeti őket, aki könyörült rajtuk, az vezeti őket forrásvizekhez.” Pál nem tudott hatásosabb biztatást annál, mint ha saját életét mutatta fel a korinthusiaknak. Úgy gondolta, ennél nem lehet jobban elmondani: Isten valóban azt végezte el, hogy Jézus Krisztusban utat készített nekünk, méghozzá a legbiztonságosabb és leggyönyörűbb utat, ami hozzá vezet.
Ne ijedjünk meg Pál apostol soraitól! E sorokban nem egy újabb elvárást támasztanak felénk. Sőt e sorok értelme, hogy ismét megkapjuk azt az erőt és biztatást, amit akkor kaptunk, mikor hívőkké lettünk. E sorok értelme éppen az, ami e szakasz egyik középponti mondata: „Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!”
Ugyanis ma is nagy nehézségekkel kell szembenéznünk. Ma is igazán fontos lesz, hogy Isten békessége uralkodhassunk közöttünk, hiszen a világ külső formája sok háborúságot hoz, és hozott már mostanáig is. Pál buzdítása ma is teljes mértékben aktuális. Bizalomra és a kegyelem újbóli megtapasztalására, a Jézus Krisztus erejébe vetett hitre hív. Arra, hogy ismét vegyünk Lelket attól, aki kiárasztotta az Ő szeretetét erre a világra, s mireánk. Nincs is más, amire olyan nagy szükségünk volna ma, mint erre a szeretetre.
Hiszen mi is olyanokká lettünk, mint Isten száműzetésben élő népe. Csak most nem a népek közé lettünk küldve, hogy szétszóratásban éljünk, hanem otthonainkba, hogy távolságot tartsunk. Pál apostol igei buzdítása ma arra hív bennünket, hogy remény szülessen a szívünkben ezekben az időkben is, amikor nem csak, hogy gyülekezeti alkalmakra nehezebb eljárni, de sokan a családtagjaiktól, gyermekeiktől, unokáiktól, barátaiktól való elválasztottságban kell, hogy éljenek.
Az evangélium ígérete az, hogy Isten úgy döntött, hogy megszünteti a tőle való elválasztottságunk fájdalmát. Isten megbékél velünk, még ha hatalmas akadályok is tornyosulnak köztünk, s újra megélhetjük a találkozás örömét. Az evangélium a szívekben indul el, de kiterjed az emberi kapcsolatokra is. A hálával teli cselekedeteken és az Isten iránti buzgóság munkálkodásán keresztül. Azaz a mi köztünk, emberek közt levő távolság is leküzdhető. Isten ígérete erre is kiterjed ma.
Szeretett Testvérek! Pál apostol azt hirdeti, hogy a kegyelem ideje van ma, és az üdvösség napja! Ez azt jelenti, hogy itt az ideje, hogy jót tegyünk, olyan jót, mint amilyet velünk tett Isten. Annak van az ideje, hogy ne megütközéssé legyünk, hanem melengető, bátorító szóvá, szeretetteljes támogatássá. Annak van az ideje, hogy mi ne a távolodást, hanem a közeledést munkáljuk minden tekintetben. Annak van az ideje, hogy Isten szolgáivá legyünk a mindennapokban, amikor a munkahelyen türelmetlenek a munkatársaink a maszkviselés, vagy a megnövekedett teher miatt. Szolgái legyünk, amikor azt látjuk, hogy szüleink, vagy nagyszüleink elszomorodtak egyedüllétük miatt. Amikor azt látjuk, hogy sokan vannak, akik megélhetésüket vesztették el ezekben az időkben és nem vágynak másra, csak hogy legyen mit enniük, s legyen újra munkájuk. Amikor azt érezzük, hogy a feszültségek fokozódnak a minket körülvevő emberekben és egyre több a veszekedés, a viszály, egymást bántják az emberek, pedig nem egymással van bajuk, csak azzal a helyzettel, amibe kerültek: megfáradtak, túl sok éjszakán át virrasztottak nehézségeik miatt és nem igazán látják a fényt, a világosságra vezető utat. Annak van az ideje, hogy megtaláljuk békéltető és örömteli szolgálatunkat ezekben az időkben is.
Testvéreim! Mi nekünk Pállal együtt Isten szolgájaként kell ajánlanunk magunkat ezekben és ehhez hasonló helyzetekben ma is. Mert azért kapjuk a kegyelem biztatását, hogy felismerjük, az élet feladata áll előttünk. A közös életünk, a ma formálódó történelem feladata áll előttünk. Hogy felismerjük, Isten azért noszogat minket annyira, mert van mit tenni, van miért munkálkodni ma is.
Tudom, és Pál apostol is tudta, hogy ehhez nagy bátorság kell, hiszen félelmetesnek tűnik mindaz, ami vár ránk.
De Testvérek! Isten van mivelünk, itt a szívünk mélyén. Krisztus van bennünk, s mi Krisztusban vagyunk. Krisztus segíteni fog megtalálni azt a területet, ahol ma van feladatunk, ahol ma tudunk tenni. Segíteni fog azzal is, hogy ha ezt a szolgálatot megtaláltuk, akkor ahogy Pállal tette, bennünk is azt az érzést kelti majd: mi erre a feladatra születtünk, mindvégig ez volt eltervezve, hogy mi ezért dolgozzunk.
Isten velünk van és ez azt is jelenti, hogy ha neki merünk majd vágni ennek a feladatnak, akkor Ő megtisztít bennünket. Erőt ad nekünk, olyan erőt, amit saját magunktól nem szerezhettünk volna. Jóságot ültet a szívünkbe és igazságot ad a kezünkbe, jobb- és balfelől.
Isten velünk van, és segíteni fog, hogy ha gyalázatot is kell megélnünk, megélhessük, hogy sokkal nagyobb dicsőségben részesülünk: abban, hogy Isten szolgái lehettünk egy adott helyzetben. Segíteni fog, hogy ha rossz hírünket is keltik bizonyos körökben, más körökben, számunkra fontos emberek azonban valódi örömmel és őszinteséggel mondják majd nekünk: olyan jó, hogy itt vagy, úgy köszönöm, hogy segítettél.
Krisztus segíteni fog, ha elfáradunk, sőt megszomorodunk a szolgálatunk miatt, mert azt látjuk, az az eredmény, amit vártunk, nem akar bekövetkezni. Örömöt ad majd ekkor, mert felismerjük, hogy mennyi vigasztalás van abban, hogy mi mégis megpróbáltuk, s valójában még eredménye is lett szolgálatunknak. Megjelennek majd előttünk azok a képek, amelyekben valódi segítséget tudtunk adni, s azt érezhetjük majd, valójában mindvégig minket segítettek meg, sőt minden addigi perc számunkra volt ajándék.
Segíteni fog, amikor azt éljük meg, hogy a mi erőnk kevés, s hogy nincsen semmink, amivel valódi segítséget nyújthatnánk. Ekkor fogja megmutatni nekünk az Úr, hogy Ő már rég mindent a kezünkbe adott, amire csak szükségünk lehet. Sőt, nem csak azt, amire szükségünk volt, hanem annál sokkal többet.
Testvéreim! Arra hívlak ma benneteket Pál apostol szavaival, hogy legyetek Isten szolgái! Az Isten szolgája a görög diakonosz szóból ered. Nem kell lelkipásztorrá lennünk ahhoz, hogy Isten szolgái legyünk. A diakónia már kezdetektől fogva a gyülekezeti tagok szolgálatát is jelentette. Hiszem, hogy olyan időt élünk, amikor ismét szükség van ennek a szolgálatnak a felelevenítésére. Keressük meg egyen-egyenként azokat a területeket, ahol Isten: szolgálatra, az emberek szolgálatára küldött bennünket. Keressük meg közösségként is ezeket a területeket. A világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését: hát ne várakoztassuk tovább a világot! Vegyünk erőt, vegyünk bátorságot, ne tegyük hiábavalóvá Isten kegyelmét! Isten megbékélt velünk, béküljünk meg mi is Ővele, és önmagunkkal. Ne viaskodjunk belül, hanem cselekedjünk kívül! Mi már felismertük ezt a kegyelmet, melyet mindannyian megkaptunk Istentől. Sürget az idő, hogy mások is megtapasztalhassák ezt! „Milyen kedves annak érkezése, aki örömhírrel jön a hegyeken át! Békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet. Azt mondja Sionnak: Istened uralkodik!” Végül pedig vessük mindenkor bizalmunkat Jézus Krisztusba. Hagyjuk végül Őreá minden szolgálatunkat és cselekedetünket, mert mi azt a reményt is kaptuk, hogy neki adatott minden hatalom mennyen és földön! Nem lehet jobb kézbe helyeznünk életünket és szolgálatunkat! Tegyünk így! Ámen
