+36-52/342-872 | lelkeszi@kistemplom.hu

Igehirdetés 2019. október 20.

Hitről és cselekedetekről

Lekció: Jakab 2:14-26.

14Testvéreim, mit használ, ha valaki azt mondja, hogy van hite, de cselekedetei nincsenek? Vajon üdvözítheti-e őt az ilyen hit? 15Ha egy férfi- vagy nőtestvérünknek nincs ruhája, és nincs meg a mindennapi kenyere, 16valaki pedig ezt mondja nekik közületek: „Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól”, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az? 17Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.
18Viszont mondhatja valaki azt is: „Neked hited van, nekem meg cselekedeteim vannak.” Mutasd meg nekem a hitedet cselekedetek nélkül, én is meg fogom neked mutatni cselekedeteim alapján a hitemet. 19Te hiszed, hogy egy az Isten. Jól teszed. Az ördögök is hiszik és rettegnek. 20Akarod-e hát tudni, te ostoba ember, hogy a hit cselekedetek nélkül meddő? 21Ábrahám, a mi atyánk nem cselekedetekből igazult-e meg, amikor fiát, Izsákot felajánlotta az oltáron? 22Látod tehát, hogy hite együttműködött cselekedeteivel, és cselekedeteiből lett teljessé a hite. 23Így teljesedett be az Írás, amely azt mondja: „Hitt Ábrahám Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul”, és „Isten barátjának neveztetett”. 24Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán a hit által. 25Ugyanígy a parázna Ráháb is nem cselekedetekből igazult-e meg, amikor befogadta a követeket, és más úton bocsátotta el őket? 26Mert ahogyan a test halott a lélek nélkül, ugyanúgy a hit is halott cselekedetek nélkül.

Textus: Jakab 2:17.

17Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.

Amikor Jakab levele kerül elém a Bibliában, akkor mindenekelőtt két nagy teológusnak a neve jut az eszembe.

1./ Az egyik Luther Mártoné, a nagy reformátoré. Senki sem fogalmazott Jakab levelével kapcsolatban olyan keményen, elutasítóan, mint ő. Azt mondta, hogy ez „igazi szalmalevél”, vagyis olyan levél, amely semmi másra sem alkalmas, csak arra, hogy „begyújtsanak vele a kályhába”. És hogy ezt mennyire komolyan gondolta, azt azzal is bizonyította, hogy Luther a maga bibliafordításában az Újszövetség legvégére száműzte ezt a könyvet: az ő beosztása szerint már csak a Júdás levele és a Jelenések könyve következik utána. Egy alkalommal azt is elmondta, hogy jobban örült volna, ha egyáltalán nem kerül be a bibliai kánonba ez az irat.

Amikor Luther indulatosságának az okát kezdjük el kutatni, akkor bukkanunk a másik jól ismert teológus nevére: a Pál apostoléra. Luther nagy Igéje, ami aztán a reformáció nagy jelmondatává lett Pál apostol Római levelében található:

Hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül. (3:28) Pál e megfogalmazás szerint a hit és cselekedetek kérdésében egyértelműen a „hit” fontossága mellett teszi le a voksot, míg Jakab levelében a „cselekedeteken” van a hangsúly: A hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában.

Az a nagy kérdés, hogy vajon kinek van igaza: Pálnak és nyomában Luthernek, vagy a Jakab levél ismeretlen szerzőjének? A reformációt követő hosszú katolikus-protestáns szembenállás azt hozta magával, hogy a katolikus testvéreink inkább szerették Jakab levelét, mi reformátusok pedig Pál apostolt tartottuk mindenekfelett nagyra. Kinek van tehát igaza ebben a kérdésben?

2./ Pál apostol teológiájának a középpontjában valóban ez az egyetlen szó áll: „hit”. Az ő idejében a zsidóság körében, akik között ő maga is felnőtt, a vallásos cselekedeteken volt a hangsúly: az Istennek tetsző cselekedeteim által kell megszolgálnom, kiérdemelnem az üdvösségemet.

Pál a damaszkuszi úton átélt megtérési élményében mindannak az ellenkezőjét tapasztalta meg: Isten Jézust küldte el, benne sugározza felénk a szeretetét. Ez a középpont, ebben kell hinni. Nem kell azért erőlködnöm, hogy az Isten szeressen engem, ez teljesen hiábavaló lenne…

Luther ugyanezt élte át saját korának katolikus egyházban, ahol elfogadott volt az, hogy meg lehet szolgálni, meg lehet fizetni az üdvösséget. Luther éppen Pál apostolt olvasva élte át maga is, hogy „hit által van az üdvösség, a törvény cselekedetei nélkül”. Azt gondolom, mind Pálnak, mind Luthernek igaza volt. De akkor mi a helyzet Jakabbal?

3./ Jakab más kiindulópontból tárgyalja a hit problémáját. Az ő lelki szemei előtt olyan keresztyének jelennek meg, akik fennen hirdetik magukról, hogy Jézus Krisztus tanítványai, de ennek nincs látható jele az életfolytatásukban: hitük van, de nincsenek cselekedeteik. Ezért szólítja fel őket, hogy a hitük mellé tegyék oda a hit cselekedeteit is. A maga nézőpontjából Jakabnak is igaza van.

Amikor Pál apostol hitről, Jakab pedig cselekedetekről beszél, akkor tulajdonképpen nem egymás ellen beszélnek, ahogyan azt Luther és még sokan mások is tévesen gondolták, gondolják. Ők ketten ugyanannak a dolognak a más-más oldalát szemlélik, ezért nem kizárják, hanem kiegészítik egymást.

Jakab nem magával Pál apostollal vitázik, hanem a páli hitértelmezésnek a torzulására figyelmeztet. Lehet úgy hinni, hogy az csak bizonyos hittételek megtanulásában és ismételgetésében nyilvánul meg, de nincs meg benne az az erő, amely áthatja az egész embert, és az életnek teljesen új irányt ad.

4./ Ha mindezt nagyjából értjük, és magunk előtt látjuk, akkor már csak egy kérdés adódik a számunkra. Ma melyik oldalról leselkedik ránk a nagyobb veszély: a hit vagy a cselekedetek oldaláról? Sokáig viaskodtam azzal, hogy melyikre tegyen a hangsúlyt, és végül arra jutottam, hogy a kettő olyannyira összetartozik, hogy mindkettőről kell szólnom valamit.

Mert mit is jelent a keresztyén hit, a Jézus Krisztusba vetett hit? A szeretet egyszerű példáján próbálom ezt szemléltetni. Ha valakit nagyon szeretnek, és élvezi ennek a szeretetnek minden előnyét, akkor az illető nagyon jól tudja, hogy úgy kell viselkednie, hogy méltó legyen a másik szeretetére. Amíg ezt nem teszi, addig nem értette meg a szeretet lényegét. Annak ugyanis az a kiindulópontja, hogy a teljes valómmal átélem azt, hogy Isten mindenek felett ragaszkodik hozzám, szeret és elfogad engem. Ez az első mozzanat, ezt élte át Pál a damaszkuszi úton és ezt tapasztalta meg Luther Wittenbergben. Amíg ezt a lelki élményt nem éltem át, addig nem beszélhetünk valódi értelemben vett hitről.

Amikor ezt a „csúcsélményt” átéltem, onnantól kezdve elkezdődik egy folyamatos „lelki elváltozás, finomodás” bennem. Egyre inkább érzékeny leszek a valódi problémák iránt, egyre kevésbé lesz fontos a saját személyem, az elismertségem, előmenetelem, és egyre inkább kezdek odafigyelni a körülöttem élő emberekre. Több lesz bennem a türelem, kevesebb az irigység, több az öröm és kevesebb a panasz.

Sokszor érzem magunknál itt a gyülekezetben is, hogy ez a folyamat lehet, hogy valamikor jól indult bennünk, de idővel megrekedt, zsákutcába jutott, felülírták az „élet realitásai”: a gondok, a bajok, a szenvedések.

Éppen ezért lehet tanulságos számunkra a hitünk alapjainak őszinte megvizsgálása, mert igaza van Pálnak: cselekedetek által nem lehet az üdvösséget megszerezni, de igaza van Jakabnak is: az a hit, amelynek nincsenek cselekedetei, az halott. Élesztgesse Isten napról napra a hitünket!

Close Menu