Hit és szenvedély
Lekció: Énekek éneke 2:1-17.
1A Sárón nárcisza vagyok én, a völgyek lilioma. 2Mint liliom a tövisek közt, olyan kedvesem a lányok közt.3Mint almafa az erdő fái közt, olyan szerelmesem a legények közt. Árnyékában vágyom ülni, gyümölcse édes ínyemnek. 4Elvitt engem a borozóhelyre, melynek jelvénye a szerelem. 5Erősítsetek aszú szőlővel, üdítsetek fel almával, mert a szerelem betege vagyok! 6Bal karja a fejem alatt, jobbjával átölel engem. 7Kérve kérlek titeket, Jeruzsálem lányai, a gazellákra és a mező szarvasaira: Ne keltsétek, ne ébresszétek föl a szerelmet, amíg nem akarja! 8Szerelmesem hangját hallom! Jön már, ugrálva a hegyeken, szökdelve a halmokon. 9Mert olyan szerelmesem, mint a gazella, mint a fiatal szarvas. Itt áll már falaink mellett, benéz az ablakon, betekint a rácsokon. 10Szerelmesem így szólított meg: Kelj föl, kedvesem, szépségem, jöjj már! 11Nézd, vége van a télnek, elmúlt az esőzés, elment. 12Megjelentek a virágok a földön, itt az éneklés ideje, gerlebúgás hangzik földünkön. 13Érleli első gyümölcsét a fügefa, és a virágzó szőlők illatoznak. Kelj föl, kedvesem, szépségem, jöjj már! 14Galambom, a sziklahasadékban, a magas kőszál rejtekében, mutasd meg arcodat, hallasd a hangodat, mert kellemes a hangod, és bájos az arcod! 15Fogjátok meg a rókákat, a kölyökrókákat, mert pusztítják szőlőinket, virágzó szőlőinket! 16Szerelmesem enyém, és én az övé vagyok, övé, ki a liliomok közt legeltet. 17Ha hűs szél támad, és megnyúlnak az árnyak, jöjj vissza, szerelmesem, a hegyszakadékokon át, mint a gazella vagy a fiatal szarvas!
Textus: Énekek éneke 3:1-4.
1Ágyamon éjjelente kerestem őt, akit lelkemből szeretek, kerestem, de nem találtam. 2Fölkelek azért, és bejárom a várost, az utcákat és a tereket; megkeresem, akit lelkemből szeretek! Kerestem, de nem találtam.3Rám találtak az őrök, akik a várost járják. Nem láttátok – kérdeztem –, akit lelkemből szeretek? 4Alig mentem tovább tőlük, máris megtaláltam, akit lelkemből szeretek. Megragadtam, nem is engedem el, míg be nem vezetem anyám házába, szülőmnek szobájába.
Kedves Testvérek!
A bibliaolvasó kalauzunk ezekben a napokban ószövetségi napi Igeként az Énekek éneke könyvét hozza elénk. Igeolvasói, igehirdetői szempontból egyaránt nehéz irat ez. Nem véletlen, hogy nem sok igehirdetést lehet róla hallani, ahogy keresztyén körökben sem sokszor hivatkoznak rá, idéznek belőle. Minden nehézsége ellenére mégis úgy találtam, hogy ennek a könyvnek is lehet mondanivalója a számunkra most, a húsvét utáni hetekben, a húsvéti ünnepkörben. Mielőtt azonban ezt a kapcsolatot fejteném ki részletesebben, ismerkedjünk meg egy kicsit közelebbről magával a könyvvel, nézzük meg, mi teszi az olvasását és az értelmezését is olyan nehézzé.
1./ Van olyan magyarázó, aki az Énekek énekét tartja a Biblia könyvei között „a leginkább „nem bibliai” könyvnek”. Könnyen meghatározható, hogy miért lehet ilyen radikálisan fogalmazni ezzel az irattal kapcsolatban: az egész könyvnek ugyanis egyetlen témája van, a szerelem. Szerelmes énekek gyűjteménye, amelyeket esküvőkön, mulatságokon énekeltek az emberek. Nem találunk benne egyetlen halvány utalást sem Izráel népére, az üdvtörténetre, bűnvallásra, kegyelemre, ezzel szemben bőségesen hallhatunk itt a szerelem dicsőítéséről, a szerelmesek egymás utáni vágyakozásáról, erotikus fantáziájáról, az együttlétek gyönyörűségéről. Volt olyan ókori teológus, aki egyenesen azt javasolta, zárják el ezt a könyvet az ifjúság elől, mert olvasása a fiatalokban bűnös gondolatokat ébreszthet.
2./ Ezek után joggal kérdezhetjük, mit kereshet egy ilyen könyv a Bibliában? Lehet-e erről bármi érvényes üzenetet megfogalmazni? Úgy tűnik, az ószövetségi kánont összeállító rabbik is sokáig gondolkodtak rajta, hogy bevegyék-e az Énekek énekét, de végül megtették. Minden bizonnyal egy dolgot éreztek meg a tudós teológusok, amikor a Szentírás részévé tették ezt a furcsa, izgalmas írást: a földi, a testi szerelem dinamikája, nyelvezete nagyszerűen alkalmazható Isten és ember kapcsolatára is. Már az Ószövetség prófétái sem átallották Isten és a nép kapcsolatát a „házasság szimbólumában” megragadni. Az Énekek éneke még egy lépéssel tovább megy, amikor azt mondja: a szerelem szavai, képei legalább ennyire – ha nem jobban – alkalmasak ugyanerre. Itt máris elérkeztünk egy érdekes összehasonlításra a húsvéti örömhírrel kapcsolatban.
Általában azt tapasztalom, hogy Istenre vonatkoztatva a „hit” szó alatt az emberek legalább kétféle dolgot értenek.
– A többségre általában az jellemző, amit „Isten-tudatnak” nevezhetnénk. A neveltetésüknél fogva, vagy saját gondolataik útján az emberek általában eljutnak arra a meggyőződésre, hogy Istennek léteznie kell, hiszen mindig is hittek benne az emberek, akik valamit meg is tapasztaltak már belőle, meg különben is, olyan végtelenül bonyolult ez a világ, kell lenni egy teremtőnek a Mindenség mögött.
Az ilyen logikai úton szerzett hittel általában egy nagy baj van: akkor hagy el, amikor a legnagyobb bajba kerülök. A logikán, a megszokáson alapuló hit ott hagy cserben, ahol az életünk nem logikus, nem szokványos helyzetekbe kerül.
– A másik, a mélyebb, az újszövetségi értelemben vett „hittel” már jóval ritkábban találkozunk: ez a „Jézus feltámadásában gyökerező hit”. Ez a hit mindig a Feltámadottal való találkozásból születik. A legfőbb jellemzője pedig éppen az, ami az előzőből hiányzott: ott mutatkozik meg igazán, ahol az életünk kívül kerül a „megszokott”, a „logikus” dolgokon, mert az élet minden mélysége közepette is működik, még a „halál árnyéka völgyében” is reménységet ad.
Kétfajta hit: „Isten-tudatú” és a „feltámadás tudatú hit”. Megkockáztatom, az elsővel majd mindenki rendelkezik, aki itt van, de az a második, amelyikből az igazi isteni-, szentlélekerők származnak, azt hogyan lehet megszerezni? A feltámadás-alapú hitre jutásban lehet segítségünkre az Énekek éneke könyve.
3./ Az igazi hit olyan, mint a szerelem. A szerelem természete, hőfoka alkalmas az igazi istenkapcsolat meghatározására. Mi történik a szerelemben? Beszűkül, leszűkül a látásom, a gondolkodásom arra az egyre, keresem a másikkal való együttlét lehetőségét. A magam gazdagságát, teljességét abban a másikban találom meg.
Azt gondolom, ezt a szenvedélyességet én nem annyira előidézni tudom, mint inkább tönkretenni, megakadályozni. Az istenszerelmet nem annyira én gerjesztem fel magamban, hanem sokkal inkább Isten vonz, „csábít” erre engem általában azokon az eseményeken keresztül, amelyek megtörténnek velem, amelyeknek részese vagyok.
A mögöttünk levő héten sokakkal együtt voltunk ebben a templomban egy szomorú gyászistentiszteleten, kedves szerettünktől vettünk búcsút. Nem lehet, hogy az Isten épp egy ilyen eseményen keresztül akar megállítani, elgondolkodtatni talán éppen a feltámadásról? Érezted mindebben az Isten szelíd vonzását, csábítását?
Emlékszem egy jó 20 évvel ezelőtti hasonló eseményre. Egy idős presbiterünk halt meg. A temető ravatalozójában már megvolt a búcsúztatás, mentünk ki a sírhoz csendben, és akkor a hosszú soron „végigcsörtetett” az egyik harsány presbiterünk, és hangosan felhívta a figyelmünket, hogy azon a héten még melyik nap és hány órakor lesz presbiteri összejövetelünk, és hogy azt el ne felejtsük. Lehet így is, és sajnos sokszor ehhez hasonlóan történik ez velünk is.
4./ Érdemes alaposabban megvizsgálni az általam felolvasott 4 verset a 3. fejezetből. Így kezdődik:
Ágyamon éjjelente kerestem őt, akit lelkemből szeretek, kerestem, de nem találtam.
Itt már jelen van a szenvedély, amely azt az egyet keresi. A folytatásban azt olvashatjuk, hogy a szerelmes lány felkel az éjszaka közepén, a város kihalt utcáin keresi a kedvesét, de csak az őrökkel találkozik, akik ráadásul nem is tudnak segíteni neki. Keres, segítséget sem kap, és ezután rögtön ezt olvassuk:
Alig mentem tovább tőlük, máris megtaláltam, akit lelkemből szeretek. Megragadtam, nem is engedem el…
A szenvedély az őrökig vezet, de ők sem tudnak segíteni, aztán hirtelen mégis megtalálom azt, „akit lelkemből szeretek”.
Én úgy értem ezt a történetet, hogy a szenvedélyem keresésre indul, zsákutcába jut, de aztán Isten kegyelmesen segít, és megtalálhatom „Őt”.
Az egyik kommentárban azt olvastam erről a vőlegényt kereső részletről, hogy ugyanez a jelent ismétlődik meg János evangéliumában Mária Magdolnával is húsvét hajnalán:
Mária Magdolna húsvét hajnalán elmegy a sírhoz, de üresen találja azt, és erre sírni kezd. Keresés, nem találás, aztán a „kertész” kérdezése az „őr” helyett, és aztán a feltámadt Jézus felismerése a „kertésznek” hitt alakban. Ez a feltámadáshit dinamikája.
Az Isten irányába megnyilvánuló szenvedélyes hit az alap, amelyet aztán Isten kegyelmesen megáld.
