Igehirdetés 2019. szeptember 1.

Lekció: Apcsel 2:37-47.

³⁷Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, és ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, testvéreim, férfiak? ³⁸Péter így válaszolt: Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. ³⁹Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk. ⁴⁰Még más szavakkal is lelkükre beszélt, és így kérlelte őket: Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől! ⁴¹Akik pedig hallgattak a szavára, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk. ⁴²Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. ⁴³Félelem támadt minden lélekben, és az apostolok által sok csoda és jel történt. ⁴⁴Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. ⁴⁵Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá. ⁴⁶Mindennap állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben; ⁴⁷dicsérték Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel.

Textus: Lk 14:1.7-14.

¹Amikor egyszer szombaton bement Jézus a farizeusok egyik vezetőjének a házába ebédelni, azok figyelték őt. ⁷Azután egy példázatot mondott a meghívottaknak, amikor látta, hogyan válogatják a főhelyeket: ⁸Ha valaki lakodalomba hív, ne ülj a főhelyre, mert lehet, hogy nálad érdemesebb embert is meghívott. ⁹És ha odamegy hozzád, aki meghívott téged is meg őt is, és így szól: Engedd át neki a helyed! – akkor szégyenszemre az utolsó helyre fogsz kerülni. ¹⁰Hanem ha meghívnak, menj el, ülj le az utolsó helyre, hogy amikor jön az, aki meghívott, így szóljon hozzád: Barátom, ülj feljebb! Akkor becsületed lesz minden asztaltársad előtt. ¹¹Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik. ¹²Azután szólt Jézus ahhoz is, aki őt meghívta: Ha ebédet vagy vacsorát készítesz, ne a barátaidat hívd meg, ne is a testvéreidet, a rokonaidat vagy a gazdag szomszédaidat, nehogy viszonzásul ők is meghívjanak téged. ¹³Hanem ha vendégséget rendezel, szegényeket, nyomorékokat, sántákat, vakokat hívjál meg, ¹⁴és boldog leszel, mert nincs miből viszonozniuk. Te pedig viszonzásban részesülsz majd az igazak feltámadásakor.

Egyszer egy bölcs remetét megkérdeztek a tanítványai, ki volt az ő tanítója, akitől ennyi bölcsességre tett szert. Az idős remete elmosolyodott, és csak annyit mondott: a legnagyobb tanítója, egy egyszerű kóbor kutya volt, akit csupán egyetlen alkalommal látott. Az állat szomjasan egy tó partján csaholt, és inni akart. Ám valahányszor a víz fölé hajolt, meglátta a saját tükörképét, és meghátrált, attól félve, hogy egy másik kutyával kell megküzdenie az éltető vízért. Többször is megismétlődött ez a jelenet, mígnem egyszer aztán belenyomta az orrát a vízbe. Akkor eltűnt a tükörkép, ő pedig inni tudott végre. – Akkor értettem meg a lényeget, hogy amíg el nem veszítem magam elől önmagamat, addig semmit sem tudok megérteni, főként nem Istent – mondta a remete. 

Jézus mai tanítását sem tudjuk megérteni mindaddig, amíg nem veszítettük el önmagunkat. Amíg nem éltük meg a gazdagságát az ő hívásának: aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik. Egy vendégségénél mindenki ösztönösen szívesen ülne a főhelyre. Ösztönösen. Mégsem merjük a legjobbat választani éppen azért, mert félünk, mit mondanak rólunk. Vágyunk az első helyekre az életben. Már a testvérek között így van ez kisgyermek korban, aztán szívesen dolgoztunk meg a legjobb tanulmányi eredményekért, sokat küzdöttünk jó állásért. Ösztönösen minden ember a legelső akar lenni. Ösztönösen olyan sok mindent megtennénk, ami után nagyon rosszul éreznénk magunkat mások előtt. Vagy addig harcolunk a környezetünkkel, amíg már mindenki eltűnik mellőlünk és a végén már nem is lesz kivel harcolnunk. A gőgös emberi természetünkről született egy mondás: Olyan a kevély ember, mint a szamár: ha egy zsák korpát visz a hátán, lehorgasztja fejét, lógatja füleit; ha egy zsák aranyat visz, mindjárt hegyezi füleit. Pedig szamár marad, ha aranyat visz, ha korpát.

Ilyen a mi ösztönös énünk. Mégis uralkodunk magunkon. Amennyire sikerül. És ez még mindig messze van attól, amit Jézus mond: Aki felmagasztalja magát megaláztatik, aki pedig megalázza magát magát felmagasztaltatik. Amíg el nem veszítem magamat semmit sem tudok megérteni, mondta a remete. Két közösség jelent meg a mai két Igében. A farizeus házában a befutott vallási vezetők a főhelyeket válogatják egymás között. A másik közösség a világ legelső keresztyén gyülekezete Jeruzsálemben, akik Péter pünkösdi beszédére megtérnek, kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. ⁴⁴Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt. ⁴⁵Vagyonukat és javaikat eladták, szétosztották mindenkinek: ahogyan éppen szükség volt rá. ⁴⁶Mindennap állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban, és amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben;⁴⁷dicsérték Istent, és kedvelte őket az egész nép. Az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel. Mekkora különbség van a két közösség között. Pedig mindkettő vallási közösség. Mindkettőben hívő emberek vannak. A farizeusokéban mindenki a maga helyéért harcol, az első gyülekezetben pedig a közösségért, azért, hogy egymással és Krisztussal egységben legyenek. Őket összetörte Péter Pünkösdi beszédjén keresztül a Szentlélek. Összetört az ösztönös irányító énjük. A Lélek vezeti őket. Nem saját vagyonra, első helyekre vágynak, erről mind lemondtak egy nagyobb célért. Ezek az emberek Jézus útján jártak az első gyülekezetben. Mert Ő volt az, aki a legnagyobbról mondott le egy nagyobb célért. Istenségéről, mennyei hatalmáról, a Szentháromságról mondott le, hogy az ember újra az övé lehessen. A létezés legelső helyéről az utolsó helyre ült, amikor ember lett és hagyta, hogy az emberek kijelöljék az ő helyét. És a keresztfa lett az a hely, amit az emberek neki szántak. Ő pedig megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. ⁹Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb. És Jézus itt van velünk. A mi világunkban. Itt a templomban Ő az asztal. A mi szívünkben pedig ugyanúgy vendég, mint akkor a farizeus házában. Várja, hogy melyik hellyel kínáljuk meg. És várakozik arra, hogy eljussunk oda, hogy elültetjük magunkat a főhelyről. Vagy az első helyre vágyakozó önmagunkat, vagy az önmagát sajnáló, megtört önmagunkat. Amelyek miatt megromlanak a kapcsolataink, magányossá válunk és mit érnek akkor már a nagy eredményeink? A hatalmas tudásunk? Ugyan ösztönünk vágyik minderre, vágyik legelsőnek lenni sok mindenben. De a szívünk vágyik a szeretetre, arra hogy megélje valakivel, valakikkel az egységet. És a mi szívünk ezért istenképű. Hasonlít az Úr Jézusra, aki mindent elhagyott, hogy velünk együtt lehessen. Ha nem hasonlítanánk rá, nem működne egyetlen házasság sem, nem volnának jó szülők és jó nagyszülők a világon. Ezért alázzuk meg azt az önmagunkat, akinek nem a szeretet és nem az emberi kapcsolatok és nem az Isten utáni vágy az első. Alázzuk meg ezt az önmagunkat, hogy felmagasztaltassunk. Lemondva a sértődéseinkről, a vádjainkról, építsük a kapcsolatainkat. Szeretetért küzdjünk és ne elismerésért. Jézus Krisztus ebben járt előttünk. Minket is maga után hív. Mindjárt ezt énekeljük: óemberünk, ha szenved az jó nekünk tudom, ki vérnek testnek enged, az nem jár jó úton. Sőt, az is sürget minket erre, ami utána következik: elmúlik nemsokára a földi vándorút. Efelé vezet a záróénekünk utolsó sora is: áldozatra felgyúlt megszentelt életünk oltárodon elégjen Királyunk Mesterünk. Mi Istenkereső emberek Jézus Krisztus útján így haladunk. Segít az élet is abban, hogy megalázottak legyünk, összetör minket sokszor. Mi pedig merjünk összetörtnek lenni, hogy Isten keze tegyen egésszé minket, úgy, mint Jézust a feltámasztásban. Mert aki megalázza magát felmagasztaltatik. Isten által, aki Jézusban nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon és váltságul adja életét sokakért. Ámen

Krisztus által álljunk az Atya elé, hogy elvigyükhozzá imádságainkat.
1. Atyánk, tedd Egyházadat az ünneplés és a megbocsátás helyévé, ahol minden meghívott testvérünk felismerheti és részesülhet kifogyhatatlanul gazdag szeretetedben.

2. Igaz alázatosság lelkével töltsd be állami vezetőink és politikusaink szívét hogy tudatában legyenek: képességeikkel és tettrekészségükkel a közjót szolgálják és nem saját, személyes érdeküket.
3. Alakítsd Szent Fiadhoz méltóvá fiataljaink életét, hogy ne vesszenek el a zenés helyek csillogásának hazug világában, a kábítószerek életet romboló élvezésében, a testiség pillanatnyi örömében. Járd át lelküket, Szentlelked tisztaságának és igazságának erejével, hogy vágyakozzanak és megtalálják az élet igazi, maradandó értékeit.
4. Tisztítsd meg tekintetünket, hogy képesek legyünk a kegyelmet életünk számtalan lehetősége között felismerni. Segíts bennünket Urunk asztalához, hogy erőt meríthessünk az élet kenyeréből. 
5. Add, hogy közösségünk minél több, az élettől búcsút intő testvéréhez eljusson halála előtt a te szereteted és a te irgalmad. Adj nekik bátorságot feléd indulni ebből az életből.

Imádkozunk testvérünkért, aki édesapjától búcsúzott az elmúlt héten. Segítsd őt és légy támasza az élet útján szereteteddel és erőddel.

Imádkozunk azért a családért, akik családfőjüktől egy éve búcsúztak. A gyászév végén áldd meg őket az örök élet bizonyosságával.
Urunk és Mesterünk! Te földi életedben nem azt akartad, hogy neked szolgáljanak, hanem magadat megalázva vállaltad a mi üdvösségünk szolgálatát. Óvj meg minket, hogy soha el ne bizakodjunk, és segíts, hogy embertársaink javának előmozdításával keressük tetszésedet. Krisztus a mi Urunk által. Ámen.