Életszakaszok Mózes és a mi életünkben
Lekció: Apostolok Cselekedetei 7:20-34.
20Ebben az időben született Mózes, aki kedves volt az Istennek. Három hónapig nevelték apja házában, 21amikor pedig kitették, a fáraó leánya magához vette, és saját fiaként neveltette.22Megtanították Mózest az egyiptomiak minden bölcsességére, és kiváló volt mind szavaiban, mind tetteiben.23Amikor pedig betöltötte a negyvenedik életévét, az a gondolata támadt, hogy meglátogatja testvéreit, Izráel fiait. 24Amikor meglátta, hogy az egyiket bántalmazzák, védelmére kelt, bosszút állt az elnyomottért, és leütötte az egyiptomit. 25Azt gondolta, megértik a testvérei, hogy Isten az ő keze által szabadítja meg őket. De nem értették meg. 26Másnap éppen veszekedtek, amikor megjelent közöttük, ki akarta őket békíteni, és ezt mondta: Férfiak, testvérek vagytok, miért bántjátok egymást? 27De az, aki bántalmazta testvérét, ellökte őt magától, és ezt mondta: Ki tett téged elöljáróvá és bíróvá közöttünk? 28Talán meg akarsz ölni bennünket, mint ahogyan tegnap megölted az egyiptomit? 29Mózes ezt hallva elmenekült, és jövevény lett Midján földjén, ahol két fia született.
30Negyven esztendő elteltével a Sínai-hegy pusztájában megjelent neki egy angyal csipkebokor tüzének lángjában. 31Amikor Mózes meglátta, csodálkozott a látomáson, de amint feléje tartott, hogy megnézze, megszólalt az Úr hangja: 32Én vagyok a te atyáid Istene, Ábrahám, Izsák és Jákób Istene. Mózes megrémült, és nem mert odanézni; 33az Úr pedig ezt mondta: Oldd le a sarut a lábadról, mert ez a hely, amelyen állsz, szent föld. 34Látván láttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam sóhajtozását, le is szálltam, hogy megszabadítsam őket. És most menj, elküldelek Egyiptomba.
Textus: Apostolok Cselekedetei 7:30 és 35-36.
30Negyven esztendő elteltével a Sínai-hegy pusztájában megjelent neki egy angyal csipkebokor tüzének lángjában. 35Ezt a Mózest, akit megtagadtak, amikor ezt mondták: Ki tett téged fejedelemmé és bíróvá? – őt küldte el az Isten elöljáróul és szabadítóul az angyal által, aki megjelent neki a csipkebokorban. 36Ő hozta ki őket, ő tett csodákat és jeleket Egyiptom földjén, a Vörös-tengeren és a pusztában negyven esztendeig.
Ma egy újszövetségi igeszakasz alapján fogok egy nagy ószövetségi személyről beszélni, és úgy érzem, hogy erre maga az újszövetségi igerész jogosít fel engem. István a pünkösd utáni első gyülekezet jeles alakja volt. Vitába szállt Jeruzsálemben a zsidókkal, és hogy meggyőzze őket Jézus Messiás voltáról, egy hosszabb beszéddel fordul a zsidók felé. Ebben az igehirdetésben érthető módon Mózesről, a zsidó hit központi alakjáról is hosszasan beszél. Ebből a tényből kiindulva veszem a bátorságot arra, hogy ma ne Istvánról, és az ő prédikációjáról, hanem Mózes személyéről beszéljek.
1./ Ami engem különösképpen is bátorít erre, az egy egyszerű matematikai számoláson alapul. Mózes 5. könyvében olvashatunk Mózes haláláról:
Százhúsz éves volt Mózes, amikor meghalt… (5. Mózes 34:7)
István prédikációjában pedig kétszer is találkozunk a negyvenes számmal Mózes életútjában:
– Amikor pedig betöltötte a negyvenedik életévét, az a gondolata támadt, hogy meglátogatja testvéreit, Izráel fiait. Amikor meglátta, hogy az egyiket bántalmazzák, védelmére kelt, bosszút állt az elnyomottért, és leütötte az egyiptomit.
– Negyven esztendő elteltével a Sínai-hegy pusztájában megjelent neki egy angyal csipkebokor tüzének lángjában.
Ha ezeket az életrajzi adatokat komolyan vesszük, három negyvenéves korszakot különíthetünk el Mózes életében: az első 40 év tartozik így egy egységbe, majd a 80. életév jelenti a következő szakaszhatárt, a második időszak végpontját, végül a 120. esztendő zárja le az utolsó 40 éves egységet.
2./ Első hallásra mesterkéltnek tűnhet ez a három hajszálpontosan egyforma életkorszak, és biztos, hogy benne van ebben a szentíró „kozmetikázása”, „elegyengető” törekvése. Arra biztatok mindenkit, hogy ne akadjunk fenn ezen, hanem próbáljuk meg a szentíró szemléletét komolyan venni, mert ott van az igazi lényeg. Ezt a lényeget pedig így lehet megfogalmazni: az életet lehet nemcsak keresztmetszetében, de hosszmetszetében is szemlélni. Nem csak egy adott pillanatban vizsgálni az embert, önmagunkat, hanem folyamatában, alakulásában. A felgyorsult és türelmetlen világunkban könnyen hajlunk arra, hogy magunkról és másokról is „pillanatfelvételek” alapján döntsünk. Az ilyen vizsgálódásoknál azonban nagyon nagy a tévedés lehetősége.
Szörényi-Bródy szerzőpárosnak van egy száma, ezzel a címmel, hogy „Dal az ártatlanságról”. Ennek a refrénje így szól:
Ha te járnál ott, ahol én jártam
Ha te látnád azt, amit én láttam
Ha te állnál ott, ahol én álltam
Nem lennél már ártatlan.
Más szavakkal: Ha te végigjártad volna azt az utat, amin én végigmentem, és nem az adott pillanat benyomása alatt ítélnél meg engem, akkor „nem lennél már ártatlan”, vagyis elnézőbb, megértőbb lennél velem szemben. Teljesen hibás az a gondolkodás, amely azonban mégis mindig kísért bennünket: az emberekre, ahogy magunkra is úgy tekintünk, mint egy szilárd betontömbre, amelyet valamikor az első években egy „formába öntöttek”, abban megszilárdultunk, és most már mindig ilyenek is maradnak. Nem, az életnek vannak korszakai, meghatározó állomásai, amelyek alakítanak, formálnak bennünket.
3./ Próbáljuk tehát most Mózes életútján keresztül az emberi életnek a hosszmetszetben való szemléletét tanulgatni. Mózes életrajzát jól ismerjük, nem lesz nehéz tartalommal megtölteni a háromszor 40 évet.
a./ Az első korszak természetesen Mózes születésével kezdődik: szüleinek a Nílusra kellett kitennie az újszülöttet, mert az egyiptomiak a rabszolgák túlnépesedésétől félve nem hagyták volna életben a kis Mózest, aki viszont így, a vízből kihúzottként a fáraó lányának a gondozásába került, és az udvar előkelői között növekedhetett. Ez a Mózes azonban nem felejtette el, hogy honnan származik. 40 éves korában meglátogatta őket, és amikor a hajcsárok bántalmazták honfitársát, Mózes agyonütötte az egyiptomit, ami után menekülnie kellett Egyiptom országából.
Ha ezt az időszakot röviden jellemezni akarjuk, ezt mondhatjuk: ÉN-korszak, ahol az „én” szó mindkét betűje „nagy”. Ez az én kibontakozásának, kiterjesztésének a korszaka. Mózes nagy ügy vezére akar lenni, népe élére akar állni, de gyilkossá lesz. Jelképesen ez a törekvés torkollik gyilkosságba végül.
b./ Mózes életének második szakasza érthetően már jóval visszafogottabb az előzőnél. A nagy dolgokra vállalkozó, kezdeményező Mózes ellenállásba ütközik: gyilkossága után elmenekül Egyiptomból. A Sínai-félszigeten élő egyszerű népek között telepedik le. Nem akar már a népe szabadítója lenni: Mózes megcsendesedik, szerényebb lesz. Házasságot köt, két gyermeke születik és apja juhait legelteti a pusztában.
Az én megfogalmazásom szerint ez a második az „ÉN-nem”-korszak. A nagy valakiből egy nagy senki lesz. Az ilyen korszakban élő emberek jelszava ez: „Élni és élni hagyni.” „Csak hagyjanak engem békén, és én sem bántok már senkit.” És ez valószínűleg így is maradna, ha nem lépni be Mózes életébe Isten.
c./ Az újabb, az utolsó nagy korszak kapujában Mózes csipkebokor élménye áll. Isten megszólítja őt egy csipkebokor lángjában és népe megszabadításával bízza meg őt. Mózes szabadkozik, menekülne a küldetés elől, de Isten nem tágít. És ekkor kezdődik az a „40 év”, amely miatt Mózes tulajdonképpen bekerült a Bibliába: visszamegy Egyiptomba, a fáraótól követeli népe szabadon engedését. Közreműködik az egyiptomi 10 csapásban, vezeti népét a kivonulás alatt és végig a pusztai vándorlás alatt. Vizet fakaszt a pusztában, lehozza a hegyről a Tízparancsolatot, és elvezeti a népet egészen az Ígéret földjéig.
Ez Mózes életének legáldásosabb időszaka, amelyet én rövid megfogalmazásban így nevezek: „ISTEN és én” („ISTEN” nagy betűkkel és az „én” kicsikkel).
4./ ÉN, „ÉN nem”, „ISTEN és én”. Számomra ezzel a hármassággal kapcsolatban két kérdés adódik.
a./ Igaz-e ez a hármas szakaszolás általánosságban az emberi életre? Azt gondolom, hogy igen. Ahol nagyobb megrázkódtatások nélkül, egészséges lelki körülmények között nő fel valaki, ott az első két korszak követi egymást: előbb jön a felfakadás, majd a visszahúzódás. Az életünk nagy kérdése, hogyan folytatjuk a nagy életcsalódások után. Sok embert jellemez Henry Thoreau mondása:
A legtöbb ember csöndes kétségbeesésben éli az életét.
b./ A másik kérdésem erre a harmadik életszakaszra vonatkozik: Hogyan lehet arra az utolsó, termékeny korszakra eljutni? Az Istennel való találkozásra és a Vele való járásra? Egyet tehetek: megnyílhatok Isten valósága felé. Mózesnél azt olvashatjuk, hogy „elment az Isten hegyéig”, oda, ahol már addig is megjelent másoknak. Kell-e részleteznem, hogy ez a „hegymenet” milyen vallásos gyakorlatokat jelent? Miközben keressük az Istent, egyszerre lángra lobbanhat egy „csipkebokor”, amelyből Isten szava szól hozzánk.
Ahol pedig Isten megragad engem, ott egy más minősége kezdődik el az emberi életnek. Onnantól kezdve lehet az életet – ha nem is Mózes mértékével mért nagy tettekkel, de „csendes hősiességgel”, vagy „hétköznapi hősiességgel” élni. Lehet nem rámenni az életre, lehet derűsnek maradni, reménykedni, amikor már mindenki csak legyint, hogy nem lesz itt már semmi!” Erre a „többre” segítsen bennünket az Isten!
