Áldozócsütörtök
Lekció: Ef 1:17-23.
17és kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt; 18és világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok, milyen reménységre hívott el titeket, milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között, 19és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön. Minthogy hatalmának ezzel az erejével 20munkálkodott Krisztusban, amikor feltámasztotta őt a halálból, és jobbjára ültette a mennyekben, 21feljebb minden méltóságnál és hatalmasságnál, minden erőnél és uralomnál, sőt minden névnél is, amelyet segítségül hívnak, nemcsak ebben a világban, hanem az eljövendőben is. 22Mindent az ő lába alá vetett, és őt tette mindenek felett az egyház fejévé. 23Ez az ő teste, és teljessége annak, aki teljessé tesz mindent mindenekben.
Textus: Apcsel 1:1-11.
1Az első könyvet arról írtam, Teofiloszom, amit Jézus tett és tanított kezdettől fogva 2egészen addig a napig, amelyen felvitetett, miután a Szentlélek által megbízást adott az apostoloknak, akiket kiválasztott. 3Szenvedése után sok bizonyítékkal meg is mutatta nekik, hogy ő él, amikor negyven napon át megjelent előttük, és beszélt az Isten országa dolgairól. 4Amikor együtt volt velük, megparancsolta nekik: Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem, 5hogy János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentlélekkel kereszteltettek meg. 6Amikor együtt voltak, megkérdezték tőle: Uram, nem ebben az időben állítod helyre Izráel országát? 7Így válaszolt nekik: Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. 8Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig.
9Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől. 10Amint távozása közben feszülten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, 11akik ezt mondták: Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe.
Amíg el nem érjük az emberélet útjának felét arra vágyakozunk, hogy otthonunk legyen, ahová mindig hazavárnak. Az emberélet útjának felén túl már van otthonunk és arra vágyunk, hogy mindig legyen akit hazavárhatunk. Jézus mennybemenetelekor épp e két állapot között van. Tudhatja, hogy hazavárja őt az Atyaisten, akitől 33 évvel ezelőtt elindult erre a földre. Mi azért ünnepeljük áldozócsütörtököt, hogy Jézusnak ezt a reménységét átvegyük és az életünkben magunkban hordjuk.
Minden nap, sőt minden napszakban, minden életfordulónál tudnunk kell, hogy minket is hazavárnak úgy, mint Jézust. Hogy nekünk ott van a számunkra elkészített hely, és hogy nincs itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük. Aki közülünk tudja, milyen a honvágy egy külföldi utazásnál, vagy a hazagondolás egy otthonról elkerült embernek, az tudja, mi a mai ünnep lényege. Ám nemcsak Jézus helyzetében érezzük magunkat az utunk során. Mert azok, akik az emberélet felén túl vannak, ők az Atyaisten helyzetében élnek. Az a fontos nekik, hogy legyen mindig olyan, akit hazavárhatnak. Ez a hazavárás a mennyei lét legjobb képe.
Ez fejezi ki a viszonyunkat az örök életünkhöz. Hogy ott az Atyaisten a jobbjára ült Fiúistennel, a Szentlélekkel várnak ránk. Sőt a keresztyén reménységünk arról is szól, hogy az előttünk elmentek is ott várnak bennünket. Úgy gondoljuk róluk, hogy ott bennük már nincs hiány. A Szentháromság Istenben pedig egyértelműen hisszük, hogy semmi hiány nincs. Mégis várnak bennünket. A mi földi várakozásainkban mindig van hiány. A mennyei várakozásban azonban nincs semmi érdek.
Mit viszünk mi majd magunkkal, ha mi is mennybe megyünk? Jézus mit vitt magával, amikor a mennybe ment. Azt a saját magát, aki az Atya Egyszülöttje. De vállalta az utat, amire meghívta az Atya. Erről énekeltünk: vedd el jutalmadat Krisztus, ki magadat megüresítéd vala, harcodnak vége lett, minden egek felett az Úr felmagasztala. Mi még kevesebbet viszünk magunkkal, mint Ő. Csupán azt az önmagunkat, akik leszünk mennybemenetelünk pillanatában. Nem tudjuk, hogy milyenek leszünk.
Ahogy mondani szoktuk, nem a halálunktól félünk igazán, hanem az oda vezető úttól. És ez ismeretlen nekünk, nem tudjuk előre. De egyvalamit nagyon is tudunk, hogy minket odahaza várnak. Úgy, mint a szülő, aki mindig hazavárja a gyermekét, akkor is, várja, ha ha a lépteit nem irányíthatja. Nem írhatja elő neki, hogy mikor jöjjön és látogassa meg. Ez az ingyenes várakozás a gyermek igazi otthona. Magától az otthontól is fontosabb. A régi szobától, vagy a régi tárgyaktól.
Amelyek már a múlthoz tartoznak. De a szülő várakozása, amíg él mindig otthont ad, szinte nem is tudatos biztonságérzetet ebben a világban. A mennyei Atya arcának vonásai ezek. Aki hazavár minket gyermekeit. Erről az ígéretről szólt az efézusi levél: a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt; 18és világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok, milyen reménységre hívott el titeket. Arra a reménységre, amelyet az énekünk így mondott: e példán minden szent jutalmat vár ott fenn bár itt nem él boldogul. Mert hogy felemeled, mennybemeneteled adtad erre zálogul.
Az Ige olyan kifejezően beszél a mennybemenetelről: az Isten jobbjára ültette a mennyekben, 21feljebb minden méltóságnál és hatalmasságnál, minden erőnél és uralomnál, sőt minden névnél is, amelyet segítségül hívnak, nemcsak ebben a világban, hanem az eljövendőben is. 22Mindent az ő lába alá vetett, és őt tette mindenek felett az egyház fejévé. 23Ez az ő teste, és teljessége annak, aki teljessé tesz mindent mindenekben. Mi, aki Jézusnak, a Főnek a testeként vagyunk itt együtt, az oda való vágyakozásunkat fejezzük ki, ahol Ő van, akihez mi tartozunk. Mennyire így érezhették ezt a tanítványok, amikor szemük láttára felemelkedett a földről. 9Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől. 10Amint távozása közben feszülten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, 11akik ezt mondták: Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe.
Ők most újra búcsúznak. Már semmi nem lesz olyan innentől kezdve, mint előtte. És ez amennyire szomorú, annyira bíztató is. Mert sok mindennek máshogyan kell már lennie, mint korábban. Például annak, hogy még itt is, még most is olyan értetlenek a tanítványok: Uram, nem ebben az időben állítod helyre Izráel országát? 7Így válaszolt nekik: Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. Minden onnantól változik meg, amikor eljön a Pünkösd. Ahogyan Jézus megígéri nekik: erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek. Ígéret nekünk a mennybemenetel arra, hogy minket mindannyiunkat várnak odafenn úgy, ahogy Jézust. De itt még egy ígéret van. Ami arra az útra vonatkozik, amíg még itt vagyunk a földön. Mert ugyan vonzhat minket a hazaváró szeretet, de addig, míg azzal teljesen találkozhatunk mit tegyünk? Mi segít minket ebben a földi vándorlásunkban?
Mert mi nemcsak a hazaútra kaptunk ígéretet, hanem a jelenünkre is, úgy, mint a tanítványok: erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek. A szeretet, amely hazavár a Lelken keresztül most is velünk van. Jézus, aki az Atya jobbján vár ránk, hogy a mennyei helyünket elfoglaljuk, a Szentlelken keresztül itt van velünk. Ezért a csodálatos jelenlétért, azért, hogy nem hagy magunkra, azért fogunk hálát adni tíz nap múlva a pünkösdben. Ha nem így volna, ha most nem kísérne minket olyanok lennénk, mint az a gyermek, akihez a nevelőintézetbe eljön az édesanyja,majd miután eltöltenek együtt egy teljes napot azt mondja, én most már többé nem fogok eljönni hozzád, de ott leszek az életed utolsó napján.
A mi Istenünknek nem ez a terve velünk. Ő nemcsak odaát a beteljesült boldogságban akar a miénk lenni, de addig is. Most is. Itt is. Éppen ezért a mennybemenetel az ígéretek ünnepe. Isten ígéreteinek a gazdagságáról beszél. Ígéretekről, amelyekből már sokat megtapasztaltunk mindannyian. Tartson arra az életünk, hogy mire végigjárjuk és Jézus nyomában mi is majd odamegyünk ahová ő ment, Isten összes ígérete teljesedjen be. Legyen valósággá személyes utunkon. Ezeknek az ígéreteknek legyünk mi tanúi itt a földi utunkon már most. A mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt; hogy meglássátok, milyen reménységre hívott el titeket, milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között, 19és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön.
