Igehirdetés 2019. február 3.

Vízkereszt utáni 4. vasárnap

Lekció: 1. Korinthus 13:4-13.

⁴A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. ⁵Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. ⁶Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. ⁷Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. ⁸A szeretet soha el nem múlik. De legyen bár prófétálás: el fog töröltetni; legyen nyelveken szólás: meg fog szűnni; legyen ismeret: el fog töröltetni. ⁹Mert töredékes az ismeretünk, és töredékes a prófétálásunk. ¹⁰Amikor pedig eljön a tökéletes, eltöröltetik a töredékes. ¹¹Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat. ¹²Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten. ¹³Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.

Textus: Lukács 4:21-30

²¹ő pedig így kezdett beszélni hozzájuk: Ma teljesedett be ez az írás a fületek hallatára.²²Mindnyájan egyetértettek vele, majd elcsodálkoztak azon, hogy a kegyelem igéit hirdeti, és azt kérdezgették: Nem József fia ez? ²³Ő pedig így szólt hozzájuk: Biztosan azt a közmondást mondjátok rám: Orvos, gyógyítsd meg magadat! Amiről hallottuk, hogy megtörtént Kapernaumban, tedd meg itt is, a saját hazádban! ²⁴Majd így folytatta: Bizony mondom nektek, hogy egyetlen próféta sem kedves a maga hazájában. ²⁵Igazán mondom nektek, hogy sok özvegyasszony élt Izráelben Illés napjaiban, amikor bezárult az ég három esztendőre és hat hónapra, úgyhogy nagy éhínség lett azon az egész vidéken, ²⁶de egyikükhöz sem küldetett Illés, csak a Szidónhoz tartozó Sareptába egy özvegyasszonyhoz. ²⁷És sok leprás volt Izráelben Elizeus próféta idejében, de egyikük sem tisztult meg, csak a szír Naamán. ²⁸Amikor ezt hallották, a zsinagógában mindenki megtelt haraggal, ²⁹felkeltek, kiűzték őt a városból, és elvitték annak a hegynek a szakadékáig, amelyen városuk épült, hogy letaszítsák; ³⁰ő azonban átment közöttük, és eltávozott.

Igehirdetés

Egy ember talált egy sastojást, és egy kotlós alá tette. A sasfióka és a kiscsirkék együtt bújtak ki a tojásból, együtt nőttek fel. A sasfióka egész életében azt tette, amit a csirkék; azt hitte, hogy ő csirke. Kapirgált, kukacokat és rovarokat keresgélt. Kárált és kotkodácsolt. Csapkodott a szárnyaival, és repült egy-két métert a levegőben. Évek teltek el, a sas megöregedett. Egy napon a feje felett a felhőtlen égen látott egy nagyszerű madarat, amely méltóságteljesen vitorlázott az erős szelek között, alig mozgatva izmos, aranyszínű szárnyait. Az öreg sas ámulva tekintett fel. „Ki az ott?” – kérdezte. „Az a sas, a madarak királya!” – válaszolta a szomszédja. „Az ég tartozéka. Mi pedig a földhöz tartozunk – mi csirkék vagyunk.” Így azután a sas csirkeként élt és halt meg, mivel csirkének hitte magát. A sas élete végén sem volt tudatában annak, hogy milyen magasságokban szárnyalhatna.

Jézus felismerte, hogy Ő kicsoda. Ezután úgy döntött, hogy az emberek javára fordítja mindazt amije van. Sasként élt a csirkék között. Mindezzel egyedül azok a csirkék nem tudtak mit kezdeni, akik azt tanították neki, mi a földhöz tartozunk, mi csirkék vagyunk. Miért éppen a fiatal helyi asztalos emelkedik ki a többiek közül? Irigység, megszokott szerepek, kényelem, ellenállás a változással szemben. Mindez falként emelkedik Jézus köré abban a szeretett názáreti zsinagógában. Ahol gyermekként nagyra nyitott szájjal csodálkozhatott és most őrajta csodálkoznak itt. És nem tudják egyeztetni, hogy József fia ilyen hatalommal tanít. Nagyobbal, mint közülük bárki. 

Ez még nem elég, Jézus tükröt is tart eléjük: Bizony mondom nektek, hogy egyetlen próféta sem kedves a maga hazájában. ²⁵Igazán mondom nektek, hogy sok özvegyasszony élt Izráelben Illés napjaiban, amikor bezárult az ég három esztendőre és hat hónapra, úgyhogy nagy éhínség lett azon az egész vidéken, ²⁶de egyikükhöz sem küldetett Illés, csak a Szidónhoz tartozó Sareptába egy özvegyasszonyhoz. ²⁷És sok leprás volt Izráelben Elizeus próféta idejében, de egyikük sem tisztult meg, csak a szír Naamán. A názáretiek is jól ismerték ezt a két történetet, de ezzel az üzenettel eddig nem találkoztak. A két szép csoda a zsidók szent könyvében a Királyok 1. könyvében szépségén túl ítélet a zsidók fölött. Akik olyanok voltak Illés előtt, mint a bezárt ég és Elizeus előtt, mint az elzárkózott leprás. 

Mit rontott el Jézus? Hogyan tehette volna másképp? Nem így kellett volna lelepleznie magát az övéi előtt? Jobb lett volna, ha óvatosabb és nem vág bele mindjárt a közepébe? Egy nagy fájdalom van itt, ebben a názáreti jelentben. Annak a fájdalma, amit mi is ismerünk jól. Ami az emberlét tapasztalatai között van. Előfordul, hogy azok a kapcsolatok, amelyekbe beleszülettünk nem bírnak el minket. Nem bírnak annyit, mint a később szerzett kapcsolataink, ahol nagyobb a kötetlenség. Fájdalmas emberi tapasztalat, mert épp arra kaptuk ezeket a kapcsolatokat, hogy mindent elbírjanak és törjenek el a súlyunk alatt. Fájdalmas, amikor ezt teszik a csirkék egymással a baromfiudvarban. Még nagyobb fájdalom, amikor ezt teszik az egyetlen sassal, aki közöttük van. Éppen erről énekeltünk a 81. zsoltárban. Isten épp erről mondott vádló beszédet a népének:

De az én népem engem nem hallgata, noha intettem sűrű intéssel, de az Izrael füleit bedugta. Ha népem szívvel szót fogadott volna, és ha Izrael én utaimban és tanácsomban járni akart volna, búzát nékie szépet adtam volna eledére és nagy bőséggel a kősziklából mézet adtam volna. Milyen nagy fájdalom ez, hogy nem találkozik Isten és a népe. Hogy Isten keresi és szólítja, de a nép süket rá, közömbös és érdektelen. Ilyen embernek lenni. És ezzel találkoznia kellett az emberré lett Fiúistennek is. Mi akik hozzá hasonlóan ismerjük a kapcsolatainknak ezt a természetét, a nem találkozás fájdalmát, bűnbánattal hozhatjuk el Istenhez.

Egyben annak a fájdalmát is elhozhatjuk, amikor velünk közömbös valaki és nem akar igazán találkozni. Közös az utunk az emberré lett Fiúistennel. Akit nem bírtak el a názáreti emberi kapcsolatai. Megszakadtak abban ezek a kapcsolatok, hogy a sas kijelentette a csirkéknek, hogy ő sas és nem csirke. Így az irigy, a feldühödött emberek nem lépnek vele párbeszédbe, nem mutatják meg neki a sebzettségüket, nem hozzák el neki a múltjukat és törékenységüket. Nem teszik azt, amit a többi ember Jézus körül. A csodálkozástól kezdve átmennek az irigység, a megbotránkozás majd a gyilkos harag útján. ²⁸Amikor ezt hallották, a zsinagógában mindenki megtelt haraggal, ²⁹felkeltek, kiűzték őt a városból, és elvitték annak a hegynek a szakadékáig, amelyen városuk épült, hogy letaszítsák; ³⁰ő azonban átment közöttük, és eltávozott. Meg akarták ölni, de ő nem akarta őket megölni. Tovább ment, mint a 81. zsoltárban megszólaló Isten.

Ő a kősziklából mézet adott a názáretieknek, amikor átment köztük és otthagyta őket. A gyilkos indulattal szemben ugyanis benne az a szeretet mutatkozott meg, amely szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. ⁵Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. ⁶Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. ⁷Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. ⁸A szeretet soha el nem múlik. A Szentírás legszebb mondatainak tartják sokan ezeket a sorokat. Egy kicsit azért gondoljunk bele, kitől is származnak. Pál apostoltól, akiről ez van leírva: Saul pedig pusztította az egyházat, házról házra járt, férfiakat és nőket hurcolt el, és börtönbe vetette őket.

Az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz, ²és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának követői, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe. ³Útközben azonban, amikor éppen Damaszkuszhoz közeledett, hirtelen mennyei fény ragyogott fel körülötte, ⁴és amint a földre esett, hallotta, hogy egy hang így szólt hozzá: Saul, Saul, miért üldözöl engem? Ebben a pillanatban érintette meg őt az a szeretet, amiről olyan részletesen ír. Ami belőle teljesen hiányzott korábban. Ma ez a szeretet keres minket is.

A mi szívünket, amelyben ott van a názáretiek gőgje, Saul öldökléstől lihegése, benne van a szomorúságunk a viszonzatlan szeretettől, a közömbösségtől, amelyet megtapasztalunk. Ott él bennünk a fájdalom megszakadt kapcsolataink miatt. Azzal az énekkel fogjuk befejezni a mai istentiszteletünket, amely hirdeti, hogy álla Krisztus szent keresztje elmúlás és rom felett. Áll ez a kereszt, a szeretet keresztje minden emberi indulat, minden múltbeli sérelem és fájdalom felett. Ez a kereszt hirdeti a leghitelesebben: szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. ⁵Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. ⁶Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. ⁷Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. ⁸A szeretet soha el nem múlik.

Ebben a keresztben érthetjük meg, hogy egyetlen kapcsolatunk van, ami mindig elbír minket és soha nem törik el, az istenkapcsolatunk. Mindazt, ami ebből a megtartó kapcsolatból árad vigyük szét a világba. Ez a mi keresztyén küldetésünk. Mert megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet. Ennek az igazságát talán majd az élettől búcsúzva érezzük a legjobban. Az utunkon fontos a hot és a remény és fontos az élet építése, a hivatások betöltése, a tálentumok kihasználása. De semmit sem ér mindez, ha a legnagyobb hiányzik belőlük, a szeretet. Nem az emberi szeretet, nem a filia, nem a rajongás és nem a megkötözés. Isten tiszta szeretete, amellyel ma is áll a Krisztus szent keresztje elmúlás és rom felett.