Hetvened vasárnap
Lekció: Prédikátor 7:15-18.
15Sok mindent láttam hiábavaló életemben: Van olyan igaz ember, aki elvész, pedig igaz, és van olyan bűnös, aki sokáig él, pedig gonosz. 16Ne légy fölöttébb igaz, és ne bölcselkedj fölöslegesen: miért pusztulnál bele?! 17Ne légy fölöttébb bűnös, és ne légy bolond: miért halnál meg idő előtt?! 18Jó, ha az egyiket is megragadod, a másikat sem engeded ki kezedből, mert az istenfélő ember minden bajból kikerül.
Textus: Lukács 6:17, 20-26.
17Azután lement velük, megállt egy sík helyen, vele együtt tanítványainak nagy sokasága és nagy néptömeg egész Júdeából, Jeruzsálemből, a tengermelléki Tíruszból és Szidónból. 20Ő pedig tanítványaira nézett, és így szólt: Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten országa.21Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert majd megelégíttettek. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok.22Boldogok vagytok, amikor gyűlölnek titeket az emberek, és amikor kiközösítenek, gyaláznak benneteket, és kitörlik neveteket mint gonosz nevet, az Emberfiáért. 23Örüljetek azon a napon, és ujjongjatok! Íme, nagy a ti jutalmatok a mennyben, mert ugyanezt tették atyáik a prófétákkal. 24De jaj nektek, ti gazdagok, mert megkaptátok vigasztalásotokat! 25Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok! Jaj, akik most nevettek, mert gyászolni és sírni fogtok!26Jaj, amikor jót mond rólatok minden ember, mert ugyanezt tették atyáik a hamis prófétákkal!
Igehirdetés
Elindulunk a nagyböjti idő felé és elindulunk a nagypéntek és a húsvét felé. Keresztyén hitünk legnagyobb mélysége és magassága vár minket a halál és a feltámadás. Ez a vasárnap, a hetvened vasárnap már most, nagyböjt előtt 3 héttel ide tereli a figyelmünket. De mi is a nagyböjt? Vagy miben is akar segítségünkre lenni? A mai Igék szempontjából ezt mondhatjuk, a nagyböjt célja leleplezni a világ működését. Megismerni a valódi mozgatóerőit. Időt szánni arra, hogy tudjam hol tartok, hogyan is vagyok most igazán. Isten merre szeretne vezetni engem. Mit akar most velem Fia szenvedésével, halálával és feltámadásával.
Döbbenetesek Jézus szavai a mai evangéliumban. Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten országa.21Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert majd megelégíttettek. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok. 22Boldogok vagytok, amikor gyűlölnek titeket az emberek, és amikor kiközösítenek, gyaláznak benneteket, és kitörlik neveteket mint gonosz nevet, az Emberfiáért. 23Örüljetek azon a napon, és ujjongjatok! Íme, nagy a ti jutalmatok a mennyben, mert ugyanezt tették atyáik a prófétákkal. Olyan jó lenne azt mondani minderre, hogy ez egy magasrendű értékrend, ez Istenhez tartozik. Elérhetetlen. Vele szemben pedig ott a világ értékrendje, az pedig hozzánk emberekhez tartozik.
Aki jobb ember akar lenni, egy kicsit elmozdulhat a szegénység, a sírás, a gyalázás irányába. Nem arra kapunk meghívást, hogy nagyböjtben ilyesmit tegyünk. Legyünk türelmesebbek, vagy jobban viseljük a fájdalmat. A nagyböjtben arra hív meg Isten, hogy merjük meglátni a világot úgy ahogy az van. Merjük felismerni, hogy mennyire hamis az az irány, amibe beleszülettünk, hogy akkor leszünk boldogok, ha mindent megszerzünk, ha soha nincs okunk a sírásra, ha eljutunk oda, hogy mindenki csak jót mond rólunk és a legjobb embernek tart minket. Ezek a célok épültek belénk. De mennyire hamis célok ezek. Ezek az igazán elérhetetlen célok. Ezek állnak igazán messze a valódi emberléttől. Mert emberlétünknek része a sírás, része a hiány, része a meg nem értettség.
Milyen üres és egyoldalú életet élnénk, ha ezeket nem tapasztalnánk meg. Talán ezt ismerte fel a Prédikátor könyve amikor azt mondta, sok mindent láttam hiábavaló életemben. Hiábavalóság. Ez a Prédikátor könyvének a legnagyobb fogalma. A héber szó eredeti jelentése pára, lehelet, szellő. Nem értelmetlenséget, vagy tartalmatlanságot jelent. A hiábavaló az múlandót fejez ki. Azzal szembesít, hogy mindaz, amiért annyit fáradozunk nem értelmetlen és nem tartalmatlan, hanem egyszerűen múlandó. Arra ébredt rá a Prédikátor könyve, hogy sok idő és fáradság megy el olyan dolgokra, amelyek olyanok, mint a pára, vagy mint a szellő. Vagyis, lehet, hogy túl sokat teszünk azért, hogy soha ne éhezzünk, ne nélkülözzünk, akár az emberi kapcsolatainkban sem.
Túl nagy erőt fejtünk ki azért, hogy mindenki jót mondjon rólunk, vagyis hízelegjen. De ki várja el tőlünk, hogy ezt így tegyük? Egészen Pál apostolhoz juthatunk el, aki egy belső törvényről beszél, amit tagjaiban érez, ami nem engedi, hogy a jót tegye, amit szeretne, hanem arra vezeti, hogy a rosszat tegye, amit nem akar. A világgal van tehát nekünk gondunk? Azzal, ami körülvesz minket? Vagy azzal, amink van, vagy éppen amink hiányzik? A boldog mondások nem arról szólnak, hogy mit tegyünk. Arról, hogy hogyan tegyük. Lehet egy tehetős ember szegény, ha úgy tekint arra amije van. És akinek van ennivalója, annak sem kell teljesen jóllakásig ennie. Vagy a dícséretet sem kell életfeltételnek tekintenünk. Mert mindez hiábavalóság.
Nem értelmetlen, mert egy ideig megnyugszik a szívünk. De csak egy ideig. Egy 38 éve fekvőbeteg ember mondta egyszer: a boldogságot kutatjuk és csak bánatra lelünk. Nagyon találóan fogalmaz egy igemagyarázó: Ezeket a boldogságokat és jajokat csak akkor érthetjük helyesen, ha arra tekintünk, aki ezeket mondta. Mert boldognak nevezni a szenvedőt a leggyalázatosabb gúnyolódás, ha elfeledjük, hogy ezt az a Krisztus hirdeti, aki értünk meghalt és feltámadt a halálból. És ez a Krisztus ebben a világban boldog volt. De nemcsak Ő. Figyeljünk fel az evangéliumi részlet bevezetésére: Azután lement velük, megállt egy sík helyen, vele együtt tanítványainak nagy sokasága és nagy néptömeg egész Júdeából, Jeruzsálemből, a tengermelléki Tíruszból és Szidónból. Ő pedig tanítványaira nézett, és így szólt. Az az üzenet van itt, hogy Jézus a tanítványairól mondta ezeket a boldog mondásokat a sokaságnak. Vagyis a tanítványairól ezeket tapasztalta. Egy könyv, ami a világról és benne a hívő emberről szól azt igyekszik bemutatni, hogy mi mennyire programozott emberek vagyunk. Hogy egy belső programot követünk, amit meg sem kérdőjelezünk.
Ez a könyv úgy mutatja be Jézust, mint aki megszabadít a megbénító programjainktól. Nem itt áll a nagyböjt lényege? Szembefordulni és meglátni a programjainkat. A világban és önmagunkban. Értelmezni mindazt, ami velünk történik. A Prédikátor könyve ezt teszi. nem filozófiát állít fel, egyszerűen a tapasztalatait reálisan akarja látni. Nem öltözteti fel az emberi kapcsolatokat, nem idealizálja az emberi célokat. Meg meri látni az életet olyannak, amilyen az valójában. Nagy bátorság ilyet tenni. De a tanítványok ezen az úton jártak. Mi nem tanítványok vagyunk-e ebben a mai világban. Kihívottak, elhívottak, meghívottak. Az a veszély van a mi hívő életünkben, amit így írt le valaki nagyon nyersen: fel kell hagynunk azzal az életvitellel, amelyben Isten dekoráció, az örök élet tanítása mindennapjainktól távol eső eszme, a test feltámadása nevetség tárgya.
Egy lelkipásztor mondta el fájdalmasan, hogy a falujában az egyik hitét gyakorló fiatal hölgy nagypéntekre tűzte ki az esküvőjét. Nem az fáj a lelkipásztornak, hogy a keresztyén hagyományokkal ez mennyire ellentétes, hanem az, hogy még a hívő ember is életidegennek érzi, valami kis többletnek a keresztyénséget. Nagypénteken lakodalmat tartani, mi volna ezzel a probléma? Boldogok vagytok – jaj nektek. Mit is jelent ez? Üdvösséggel szemben kárhozatot, vagy azt, hogy jó emberek vagyunk, vagy gonoszok? Egyiket sem jelenti. Boldogok azok, akik nemcsak tudják, de megtapasztalták, hogy Isten kegyelme tart meg minden bizonytalanságban. Hogy Isten ereje tölt el minden gyengeségben, hogy az útjai fénylenek fel minden céltalanságban. Minden egyéb tapasztalat hiábavalóság. Nem értelmetlen, vagy tartalmatlan, egyszerűen csak múlandó. Viszonylagos.
Éppen azért aki ezekre a viszonylagos dolgokra alapoz, jaj annak. Vigasztalan a helyzete annak. Aki megkérdőjelezés nélkül fut a programjai szerint. Fárad, küzd, gyógyíttatja magát, megelőz másokat. Jaj annak, mert nem lesz boldog. Elérheti, megszerezheti, de utána csak az üresség marad. Az az üresség, amely Ádámban és Évában ott lakott a bűneset után. Kívül az Éden kertjén. Nem tudták meg, hogy mit jelent a Prédikátornak ez a mondata: az istenfélő ember minden bajból kikerül. A keresztyén világ hetvened vasárnappal egy olyan útra indul, amelyen ezt a titkot teljesíti be a szenvedő és feltámadó Krisztus: az istenfélő ember minden bajból kikerül. Ez a tapasztalat legyen életünk biztos pontja. Ezt merjük szemlélni a nagyböjt napjaiban. A nagyhét liturgiáiban. Azt a Fiúsitent, aki istenfélő emberré tette önmagát, hogy megmutassa, az Ő útja nem hiábavalóság. Mi most gyülekezetként és segyenként is erre az útra indulunk. Segítsen a Szentlélek ezen az úton látni, felismerni, mélyen a szívünkbe zárni.
