Utak – kerülőutak
Textus: 2 Móz 13:17-22.
17Amikor a fáraó elbocsátotta a népet, Isten nem a filiszteusok országa felé vezette őket, bár arra közelebb lett volna. Isten ugyanis azt gondolta: Nehogy megbánja a nép a dolgot, ha harcot lát, és visszatérjen Egyiptomba! 18Ezért kerülő úton vezette Isten a népet, a Vörös-tenger felé a pusztán át. Hadirendben vonultak ki Izráel fiai Egyiptomból. 19József csontjait is magával vitte Mózes, mert József ünnepélyesen megeskette Izráel fiait: Bizonyosan rátok tekint Isten, és akkor vigyétek el innen a csontjaimat magatokkal!
20Azután útnak indultak Szukkótból, és tábort ütöttek Étámban, a puszta szélén. 21Az ÚR pedig előttük ment nappal felhőoszlopban, hogy vezesse őket az úton, éjjel meg tűzoszlopban, hogy világítson nekik, és éjjel-nappal mehessenek. 22Nem távozott el a felhőoszlop nappal, sem a tűzoszlop éjjel a nép elől.
Kedves Testvéreim!
Az óév lezárása lényegében matematika abból a szempontból, hogy összeadunk és kivonunk valahol mindent ezekben a napokban az életünk szinte minden területén. Egy pillanat ugyan ez az este, mégis mindent mérlegre helyezünk ezekben az órákban. Mit értünk el? Hol vagyunk? Ki van velünk? Kikkel illetve mivel küzdünk? Merre mehetünk tovább? Ki segít nekünk? Ki támogat minket? Tulajdonképpen mindezeknek az átgondolása, az elmúlt évünkkel, az elmúlt hónapokkal való számvetésnek időszaka ez.
A felolvasott igeszakasz a Tóra azon részéhez tartozik, melyet évről-évre felidéznek a zsidók és elmesélik a fiatalabb generációknak, hogy azok soha ne felejtsék el, hogy honnan és miképpen szabadította ki őket az Úr. Az egyiptomi szabadulás története, másnéven a kivonulás olyan alapérték és mindent meghatározó identitásalkotó elem, amely nem hiányozhat a nép egyetlen generációjának a tudatából sem. Az ismétlés fontossága, a történet leglényegesebb „tanulsága” az, hogy egyértelműen a helyén legyen Isten nagysága és az ember Istenre szorultságának fontossága a nép gondolkodásában és viselkedésében. Milyen párhuzamot fedezhetünk fel így óév estéjén a történet és a mi életünk között?
A felhő- és tűzoszlop mindig a jelenlétnek és a képességnek, az erőnek a kifejezése. Isten jelen van, és van elegendő ereje arra, hogy végig vezesse, irányítsa népét az útvonalon. A döntés közlése után Isten kitart a terve mellett, nem ingathatja meg semmi sem. Ő a kerülő útvonalat választotta, aminek a magyarázatát is megtudjuk. Hiszen nem a népet féltette Ő más népektől, jelen helyzetben a filiszteusoktól, hanem lényegében saját magától féltette a népet. Attól tartott, ha nehézségbe ütköznek, ha harcba keverednek, akkor megijednek a szabadságtól, megijednek attól, hogy rosszul döntöttek és vissza akarnak majd térni a szolgaság földjére.
Történetünk különösen is fontos a sorsdöntő fordulatok idején. Sőt ezen belül is a legfontosabb mindig a döntéshozatal pillanata. Most ez konkrétan itt az útvonalra, útirányra és az annak megfelelő kitartásra vonatkozik. Nehogy bekövetkezzen egy vészes fordulat és minden a visszájára forduljon! Isten terve szerint semmiképpen sem szabad visszafordulni és feladni a vándorlást, ahogy azt a zsidó nép akarta, mikor megfáradt. Mindenkinek meg kell tennie mindent a visszafordulás elkerülése érdekében. Hiszen Isten tudja, hogy neki van elég ereje ahhoz, hogy tűzoszlopként kísérjen minket, de a mi türelmünket és kitartásunkat, tehát a mi részünket, csak is mi magunk tudjuk beletenni. Isten jelenléte mindennél fontosabb tapasztalat a hozzá közeledő és vele vándorló nép számára. Így még az értelmetlennek tűnő bolyongásnak is megvan a pontos célja. A kerülőutak sem véletlenek Isten vezetésében. A türelmetlenség és az elégedetlenség ellen a legjobb gyógyszer a bizalom és a ráhagyatkozás Isten bölcs végzésére.
Lehet mi is sokszor úgy érezzük, hogy túl nagy kerülőutat kell megtennünk, vagy, hogy beragadtunk egy körforgalomba és nem tudjuk, hogy melyik kihajtót válasszuk. Az is lehet, hogy olyan sokszor hallottuk már a modern térkép, a GPS hangját miközben azt mondja, hogy „újratervezés” mert újra és újra eltévedtünk vagy az eszköz számára még teljesen ismeretlen útra hajtottunk. Nagyon sok ilyen időszakot átélhetünk életünk folyamán, mígnem azt halljuk, hogy „az úti cél a jobb oldalon található”. Viszont ahogy a népet is direkt kerülőútra vitte az Úr, úgy vezethet minket is a hosszabb útra, aminek egyedül Ő tudja az okát, mi csak találgathatunk és majd csak utólag látjuk be, hogy mennyivel jobb így. Olyan ez, mint mikor egy szülő neveli a kisgyermekét és például nem engedi meg neki, hogy x éves koráig számítógépezzen. Milyen nehéz ezt megértetni egy kisgyermekkel, akinek a kortársai folyamatosan azzal játszanak, ő pedig mindeközben kirakózik, színezget, az udvaron játszik, épít vagy mesét olvas, ha még nem tud akkor hallgat. Ezt csak később érti meg, majd ha felnő, hogy mennyivel többet kapott azzal a pár évvel, mikor neki még nem kellett a monitor előtt ülnie. Számtalan ilyen példát hozhatnánk még az életből, ami hasonlít a mi Urunk tanításához. A késleltetés szerintem egy nagyon jó nevelő eszköze. Én is hányszor megtapasztaltam már ezt a saját bőrömön, hogy bár én hamarabb szerettem volna elérni vagy megkapni valamit, mégis akkor érkeztem életem azon pontjához, amikor annak Istentől rendelt ideje volt.
Kedves testvéreim! Ezt, amit mi megtapasztalunk, amit mi átélünk, azt nem csak a zsidó népnek a kötelessége továbbadni, elmesélni hanem ugyanúgy nekünk is, hogy halljanak róla. Hiszen az én élményem már nem lesz a gyerekem élménye, neki szüksége lesz saját istenélményre, szüksége lesz arra, hogy életében megtapasztalja az Úr munkálkodását. Nem lehet a korábbi nemzedékek élményéből táplálkoznia az új nemzedéknek, hanem mindegyiknek meg kell küzdenie a saját és valós istentapasztalatáért. Az átélt és megtapasztalt események teszik élővé az egyén és a közösség hitét minden korban. Örömteli és fájdalmas élmények ezek minden időben. Erre az útra segít minket Isten minden kommunikációjával. Nekünk ezért kell frissen tartanunk a vele való kapcsolatot, a vele folytatott beszélgetést, hogy naprakész információk ismertek legyenek számunkra. Erről szólni és erre hívni a következő nemzedéket is a mi feladatunk. Nem könnyű Istenről beszélni sohasem, de a pusztai vándorlás hosszú ideje alatt örök érvényű példák állnak előttünk arra, hogyan lehet és hogyan szabad ráhagyatkozni Isten vezetésére és irányítására ma is.
Ha jó helyen és aktívan keressük őt, akkor mindig van esélyünk nekünk is az alkalmasságra és a küldetésünk betöltésére. Ennek a jó helyen történő keresésnek és a helyesen folytatott kommunikáció fellendítésének és a megerősítésének az ideje lehet a naptári év vége is az életünkben. Hiszen a keresztyén ember életének célja is az, hogy az „adott időt” valóban ki tudja tölteni hasznosan és tartalmasan. Hogy ez ma mennyire nem egyszerű, arra rengeteg példa van a környezetünkben.
Kell-e az, amihez értek? Szükség van-e rám? Ki kíváncsi a gondolataimra? Szólhatok-e még valakihez? Óév napján ezek és hasonló kérdések hatványozottan előtörhetnek belőlünk. Sokan szenvednek attól az érzéstől, hogy szinte úgy élik le az életüket, hogy nem is nagyon veszi észre őket a környezetük. Sok valós példát találunk erre a Szabó Magda életműsorozatában megjelent novelláskötetben. 19 életet mutat be az írónő. Életek mellettünk és közöttünk a maguk nagyon egyértelmű realitásában. A kötet ajánlását nagyon találó szavakkal fogalmazta meg Jakupcsek Gabriella:
„Gyerekek és idősek: emberek útjuk kezdetén és végén. Emberek, akikről az útjuk közepén járók, a szüntelenül dolguk után futók gyakran alig vesznek tudomást. Akik szeretetre és törődésre vágynak, de nemegyszer hiába – ők Szabó Magda első novelláskötetének főszereplői. Akik olyan szerényen élnek, akiknek még az elmúlása is olyan tapintatos, hogy csak a hiányukból derül ki: nélkülük az élet kizökken medréből, sőt megáll. Akik még nem bizonyíthattak, és nincs is módjuk bizonyítani. És a többiek, akik mindezt csak akkor veszik észre, amikor már késő.”
Ezeknek a hétköznapi embereknek, nekünk, vagy a kiemelkedő egyéniségeknek szól a segítő és gyógyító irányítás eszközei Isten részéről. Útmutatás számunkra, az ember számára, hogy megmaradjon mindvégig a helyes irány, hogy megtapasztalható legyen mindannyiunknak az egyéni életutunk fontossága Isten akaratának betöltésében. Mindenkinek utat akar mutatni. Mindenkit hív, minket is hív a vándorló népből a kijelölt cél felé. A magasan megjelenő felhőoszlop és a világító tűzoszlop is azt segítik, hogy valóban meglássuk Istent, hiszen Ő a fény a sötét éjszakában. A fényre pedig elemi módon szükségünk van a félelem, a sötétség és a kilátástalanság idején. Viszont biztosak lehetünk abban, hogy Isten tesz arról, hogy meglássuk a sugarakat, mert Ő úgy körülveszi vándorló népét, hogy az minden oldalról védettséget és minden időre szóló kísérését élhet át. Ebbe kapaszkodhatunk a mi hitünk által, hogy még ha úgy érezzük is sok kerülő úton jártunk a 2019-es évben, akkor is tudhatjuk, hogy Istennek ezzel is terve volt és ennek tudatában léphetünk át a 2020-as évbe, tudva azt, hogy Ő fog vezetni minket a jövőben is.
Végezetül pedig egy amerikai igehirdető szavait szeretném idézni: „Az ember ereje abban áll, hogy igyekszik kikutatni, melyik úton megy Isten, aztán maga is arra indul.”
Kívánom, hogy így legyen ez a mi életünkben is.
Ámen
