Nagyböjt 3. vasárnapja
Lekció: Jeremiás 20:7-13.
7Rászedtél, Uram, és én hagytam, hogy rászedj. Erősebb voltál nálam, és legyőztél! Nevetnek rajtam egész nap, engem gúnyol mindenki. 8Ahányszor csak megszólalok, kiáltanom kell és hirdetnem, hogy erőszak és elnyomás uralkodik. Az Úr igéje csak gyalázatot és gúnyt szerzett nekem egész nap. 9Azt gondoltam: nem törődöm vele, nem szólok többé az ő nevében. De perzselő tűzzé vált szívemben, csontjaimba van rekesztve. Erőlködtem, hogy magamban tartsam, de nincs rajta hatalmam. 10Hallom, hogy sokan suttogják: Iszonyat mindenütt?! Jelentsétek föl! Föl is jelentjük! Akik jóakaróim voltak, mind a bukásomra várnak: Talán rá lehet szedni! Hatalmunkba ejtjük, és bosszút állunk rajta! 11De az Úr velem van, mint egy erős vitéz. Ezért elbuknak üldözőim, nem bírnak velem. Csúfosan felsülnek, kudarcot vallanak, gyalázatuk soha nem megy majd feledésbe! 12Ó, Seregek Ura, aki megvizsgálod az igazat, aki belelátsz a vesékbe és a szívekbe! Hadd lássam, hogy állsz bosszút rajtuk, mert eléd tártam ügyemet! 13Énekeljetek az Úrnak, dicsérjétek az Urat, mert kiragadja a szegény ember életét a gonoszok kezéből!
Textus: Lukács 13:1-9.
1Abban az időben néhányan hírt hoztak neki azokról a galileaiakról, akiknek a vérét Pilátus az áldozati állataik vérével elegyítette. 2Jézus megszólalt, és ezt mondta nekik: Azt gondoljátok, hogy ezek a galileai emberek bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel ezeket kellett elszenvedniük? 3Nem! Sőt azt mondom nektek, ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen elvesztek. 4Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc, akire rádőlt a torony Siloámnál, és megölte őket, vétkesebb volt minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? 5Nem! Sőt azt mondom nektek, ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy elvesztek.6Azután ezt a példázatot mondta: Egy embernek volt egy fügefája a szőlőjében, és kiment, hogy gyümölcsöt keressen rajta, de nem talált. 7Azt mondta a vincellérnek: Íme, három éve, hogy idejárok gyümölcsöt keresni ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja a földet hiába? 8De az így válaszolt neki: Uram, hagyd meg még ebben az évben, míg körülásom és megtrágyázom, 9hátha terem jövőre, ha pedig nem, akkor vágd ki!
Igehirdetés
Nagyböjt 3. vasárnapjának hagyományos kezdőzsoltára a 25. zsoltárból ez a rész: 15Szemem állandóan az ÚRra néz, mert ő szabadítja ki lábamat a csapdából. 16Fordulj felém, és könyörülj rajtam, mert magányos és nyomorult vagyok. 19Nézd, mennyi ellenségem van! Gyűlölnek kegyetlen gyűlölettel. 20Tartsd meg életemet, ments meg, ne szégyenüljek meg, mert hozzád menekültem!
Az akkori keresztyénség, akik kialakították ezt a liturgikus rendet, a szenvedése felé tartó Krisztus hangját hallotta meg ebben a zsoltárban. Lépcső a nagyböjt ideje, amely elvezet az önként vállalt megváltó szenvedés mélységeibe minket. Jézus körül egyre szorosabbá fonódnak a gyűlölet kötelei. Elveszíti barátait, elveszik minden méltóságát, már embernek sem tartják, lépésről lépésre semmivé válik a korábbi élete.
Emberi tapasztalataink lépnek be hozzánk Jézust látva. Melyikünk ne ismerné az útját? Amikor úgy tűnik, értelmetlenül hullik szét az életünk. Mi is és Jézus is megtapasztaljuk ezt: az élet olyan sokat ad nekünk, de mennyi mindent elvesz. Így is mondják ezt: eljön az idő, amikor a világ már nem ad semmit, hanem kezdi elvenni, amink van. Minden ember megtapasztalja ezt. Ha máshogyan nem, az élet ritmusa által, ahogyan egy életút fel van építve. Jézus is megtapasztalja, milyen, amikor az élet, a világ kezdi elvenni azt, amije van. És mindezek között Ő ezt teszi: Szemem állandóan az ÚRra néz, mert ő szabadítja ki lábamat a csapdából. Ez az, amiben Jézus után vágyunk menni. Hogy a nehéz fagerendák mind az Atyaisten felé fordították Őt. Mert keresztünk nekünk is van, mi is érezzük magunkon az életnek, az emberi ítélkezésnek, a betegségeknek a súlyát.
Itt van azonban az a Jézus, aki ezeket önként elhordozta. Betegségeinket viselte, fájdalmainkat hordozta. Eszembe jut ez az Ige, amikor beteg vagyok és a lakásomba vagyok zárva? Vagy akkor, amikor úgy érzem, igazságtalanul vádol valaki, vagy nem keres többé. Beletörünk olyan dolgokba, amikbe Krisztus már beletört egyszer. De a beletörés közben ezt tette: Szemem állandóan az ÚRra néz, mert ő szabadítja ki lábamat a csapdából. Itt a mondat második fele nagyon megbújik a figyelmünk elől.
Kiszabadította volna a lábát a csapdából az Úr? És itt van a mi nagy kérdésünk. vállalunk mi is kereszteket, csapdákat, ha tudjuk, hogy ki fog szabadítani ebből az Úr. Hogy valami jó lesz belőle. Megéri a szenvedés, ha van értelme és jutalma. A lekcióban Jeremiás szólalt meg, aki mindent lát csak azt nem, hogy a szenvedésének bármilyen gyümölcse lenne. Isten nevében ítéletet hirdetett, ezért megverték és kalodába zárták. Micsoda igazságtalanság. Az Úr igéje csak gyalázatot és gúnyt szerzett nekem egész nap. 9Azt gondoltam: nem törődöm vele, nem szólok többé az ő nevében. De perzselő tűzzé vált szívemben, csontjaimba van rekesztve. Erőlködtem, hogy magamban tartsam, de nincs rajta hatalmam.
Jézus drámája is ebben áll. Be van szorítva. A küldetése és az emberek reakciója közé. Egy fiatal férfi arról panaszkodott egyszer, hogy egyre nagyobb terhére van az, hogy ő mindig a könnyebb utat választja, hogy minden nyomásnak enged, nem vállal fel semmit a véleményéből, kerüli a konfliktust. Azt mondta, ilyenkor mindig azt érzi, hogy lemond önmagáról. Ha Jeremiás, sőt ha Jézus hasonlóan lemondott volna a véleményéről, kerülte volna a súrlódásokat, mi ma nem lennénk itt. Nem lenne megváltva a világ.
Ám mindezt úgy tette Jézus, hogy közben a szeme az Úrra nézett. Aki, mint Jeremiásra olyan küldetést bízott, ami ellenállást váltott ki a környezetükből. Ez a küldetés sértette az emberek komfortját. Ezt a hangot nem szerették hallani. Hát hogyne kiáltana fel Jeremiás: 7Rászedtél, Uram, és én hagytam, hogy rászedj. Erősebb voltál nálam, és legyőztél! Nevetnek rajtam egész nap, engem gúnyol mindenki. A Szentírás legmerészebb szavai ezek. És évezredek óta ott vannak ezek a szavak Jeremiás könyvében. Mert mennyi ember érezte már ezt a rászedettséget. Minden szépen indult útban, amiből rémálom lesz. Olyan utakban, amelyeket úgy éreztünk, Istentől kaptuk. És nem jól alakul, egyszercsak nem sikerül.
Nagyböjt 3. vasárnapja azt a Jézust hozza ide, aki hasonlít ránk azokban a helyzetekben, amelyekben nem volt jó választás. Nem volt olyan lehetőség, ami mindenkinek tetszene. A világ megváltása nem ez az út. A Krisztus követést is sokan megvetik. A mai ideológiák visszaszorítják a Krisztus hitet a saját érdekeik mögé. Talán ezért jó, hogy benne van ma is a Szentírásban Jeremiás mondata: Rászedtél Uram és én hagytam, hogy rászedj. Nincs más lehetőség, mint elmondani, kimondani az Úr üzenetét és utána várni az emberi haragot.
Még nehezebb, hogy az igazolás is csak később jött. Jeremiás a nép fogságáról beszélt. Ami később következett be, minthogy őt kalodába zárták. Jézust eltemették és csak 3 nap múlva támadt fel. És nem mindenki előtt igazolta Őt az Atyaisten a feltámadásával. Csak azok előtt, akiknek fontos volt Jézus. Az ellenfelei többsége előtt nem kapott igazolást. Mit jelent akkor ez: ő szabadítja ki lábamat a csapdából. Talán nem a nehéz helyzetből ment meg, talán nem a szenvedésből szabadít ki.
De nem is ezek az igazi csapdák. Nagyobb baj az, amikor beleragadunk egy történetünkbe, amikor ott maradunk egy törésnél, ami minket ért és évtizedeken át befolyásolja a döntéseinket, a kapcsolatainkat. Nem az az utunk, hogy elkerüljük azt ami nehéz, mert azt nem tudjuk. Azt nehéz megtanulnunk, hogy mit kezdjünk a tapasztalattal. Hogyan legyünk túl a fájdalom emlékén, az igazságtalanság dühén. És amikor már évek telnek el, ugyanolyan fájdalommal meséljük el, mintha most történne. Ez nagyobb csapda. Még nagyobb, amikor a keresztutunk közben mi akarjuk feladni a küzdelmet. Hasonlóvá válunk ahhoz az emberhez, akinek volt egy fügefája a szőlőjében, és kiment, hogy gyümölcsöt keressen rajta, de nem talált.
7Azt mondta a vincellérnek: Íme, három éve, hogy idejárok gyümölcsöt keresni ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja a földet hiába? Befejezni, kiszállni belőle, lezárni véglegesen. Emberi természetünk így válaszol. De van egy szelíd hang, ami ezt az emberi természetünket szólítja: Uram, hagyd meg még ebben az évben, míg körülásom és megtrágyázom, 9hátha terem jövőre, ha pedig nem, akkor vágd ki! Ez az irgalom és türelem hangja. Ami miatt benne merünk maradni abban, ami nehéz. Jézus ezzel a türelemmel indult el Jeruzsálembe, amikor tudta, hogy a főpapok és vének elutasítják Őt, elítélik, majd megölik, de a harmadik napon feltámad.
Türelmes és nyitott volt arra az Atyaistenre, akire a szeme nézett szüntelenül, mert ő szabadítja ki a lábát a csapdából. A csapdából, ami elveszi az ember szabadságát, ami nem öl meg, de kiszolgáltat a gyilkos szándéknak. Jézusnak ezt az Úrra figyelését tanuljuk, ami életünk drámáiban az egyetlen biztos pont lehet. Az egyetlen erőforrás, ami megtart minket. Lépésről lépésre haladva a nagyhét és a húsvét felé, így készítjük magunkat arra, hogy bele tudjunk tekinteni Jézus útjába, közben a mi utunkba, vagy a nekünk legfontosabbak útjába. Amiben van sok mélység, de mindig van feltámadás. Mindig van tovább. Vezessen minket a mi urunk Jézus útján az éltető, átformáló isteni Lélek.
