Isten Igéjének engedelmeskedni
Lekció: Jeremiás 36:20-32.
A király elégeti a tekercset
20Majd bementek a királyhoz az udvarba, miután a tekercset elhelyezték Elísámá kancellár szobájában, és jelentették mindezt a királynak. 21A király elküldte Jehúdít, hogy hozza el a tekercset. Jehúdí el is hozta Elísámá kancellár szobájából, és felolvasta a király és a király szolgálatában álló vezető emberek előtt. 22A király éppen a téli palotában tartózkodott, mert az év kilencedik hónapja volt; előtte a szenesserpenyőben égett a tűz. 23Amikor Jehúdí három vagy négy hasábot elolvasott, a király levágta azt a kancellár késével, és a serpenyő tüzébe dobta, míg csak az egész tekercs a serpenyő tüzébe nem került. 24Nem rettentek meg, ruháikat sem szaggatták meg, sem a király, sem udvari emberei, amikor hallották mindezeket. 25Elnátán, Delájá és Gemarjá kérlelték ugyan a királyt, hogy ne égesse el a tekercset, de nem hallgatott rájuk. 26Sőt megparancsolta a király Jerahmeélnek, a király fiának, Szerájának, Azríél fiának és Selemjának, Abdeél fiának, hogy fogják el Bárúk írnokot és Jeremiás prófétát. De az ÚR elrejtette őket.
Jeremiás újból lediktálja az Úr kijelentését
27Így szólt az ÚR igéje Jeremiáshoz azután, hogy a király elégette a tekercset azokkal az igékkel, amelyeket Bárúk leírt Jeremiás diktálása után: 28Végy elő egy másik tekercset, és írd rá az előbbi igéket mind, amelyek az előző tekercsen voltak, de elégette Jójákím, Júda királya! 29Jójákímnak, Júda királyának pedig mondd meg: Így szól az ÚR: Te elégetted azt a tekercset, és ezt mondtad: Miért írtad rá, hogy el fog jönni a babilóniai király, elpusztítja ezt az országot, és véget vet benne embernek és állatnak?! 30Ezért így szól az ÚR Jójákímról, Júda királyáról: Nem fog az utódja Dávid trónján ülni. Holttestét pedig kidobják, és ott hever nappal a hőségben, éjszaka a fagyban. 31Megbüntetem őt és utódját meg udvari embereit a bűneik miatt. Elhozom rájuk és Jeruzsálem lakóira meg a júdaiakra mindazt a veszedelmet, amelyet megmondtam nekik, de nem hallgattak meg. 32Jeremiás tehát elővett egy másik tekercset, odaadta Bárúk írnoknak, Nérijjá fiának, az pedig felírta rá Jeremiás diktálása után azokat a beszédeket, amelyek a Jójákím, Júda királya által elégetett iratban voltak. Sőt még sok más hasonló kijelentést is csatoltak hozzájuk.
Textus: Jeremiás 36:27-28.
27Így szólt az ÚR igéje Jeremiáshoz azután, hogy a király elégette a tekercset azokkal az igékkel, amelyeket Bárúk leírt Jeremiás diktálása után: 28Végy elő egy másik tekercset, és írd rá az előbbi igéket mind, amelyek az előző tekercsen voltak, de elégette Jójákím, Júda királya!
Egy hosszú történet második felét hallottátok a hosszabb Igerészben. A bevezetésben nem szeretnék mást tenni, mint elmondani ennek a történetnek első felét, mert a teljes történet ismeretében tudjuk a magunk számára levonni a megfelelő következtetéseket, megfogalmazni a tanulságot.
1./ A történet a 36. fejezet elején úgy indul, hogy Isten megparancsolja Jeremiásnak, írja le az összes Istentől kapott üzenetét, és olvassa fel a nép előtt. Jeremiás írnokának, Bárúknak le is diktálja az Úr szavait, és mivel ő maga a királlyal való korábbi összeütközései miatt már ki van tiltva a templomból, ezért Bárúkot küldi el maga helyett. Bárúk felolvassa a nép előtt az Úr üzenetét.
A felolvasást meghallják néhányan a király főemberei közül is, akik aztán összeülnek és magukhoz hívatják Bárúkot, aki előttük is felolvassa az Úr Igéit. A főemberek reakciója meglepő: Megrettenve néztek egymásra, és ezt mondták Bárúknak: Nekünk jelentenünk kell mindezt a királynak. Bárúkot még jóindulatúan figyelmeztetik: bújjon el ő is, meg Jeremiás is, mert lehet, hogy a király haragra gerjed majd, amikor meghallja az Úr Igéit.
A történet folytatását már hallottuk: a főemberek felolvassák a király előtt a tekercs tartalmát, amit a király udvari emberei óvatos tiltakozása ellenére is darabonként éget el téli palotája kandallójának a tüzében. Isten ezután megparancsolja Jeremiásnak, hogy írja le újra az Igéket, még újabbakkal kiegészítve.
2./ Eddig a történet. Egy adott történelmi helyzetben elhangzik Isten Igéje. Hogyan fogadják, miként reagálnak rá azok, akik hallgatják? Három jellegzetes csoportot különíthetünk el itt egymástól.
– Az elsőbe Jeremiás és Bárúk tartoznak. Hozzájuk érkezik először az isteni szó, és ők engedelmeskednek neki, akkor is, ha abból komoly kellemetlenségeik származhatnak. Elkötelezettjei Isten szavának, akaratának.
– A második csoport egy kicsit nehezebben meghatározható: ők a király udvari főemberei. Nem derül ki róluk igazán, hogy mit gondolnak Isten üzenetéről. Azt halljuk velük kapcsolatban, hogy megrettennek. Még emberség is van bennük: azt tanácsolják Jeremiásnak és Bárúknak, hogy rejtőzzenek el. Nem ellenségesek, de végső soron nem is engedelmeskednek Isten szavának. Csak ennyit mondanak: Ez veszélyes dolog, ezt jelentenünk kell a királynak!
– A harmadik csoportba egyetlen ember tartozik, Jójákim király. Ő kifejezetten ellenséges Isten üzenetével szemben: meghallva elégeti azt, a terjesztőit pedig üldözi.
Íme, az Isten Igéjével való találkozás három lehetséges kimenetele. Önkéntelenül is felmerülhet bennünk a kérdés: Én melyik vagyok a három közül? Mielőtt ebben az irányban indulnák tovább, hagy tegyek a három csoport két tagjához egy-egy megjegyzést.
3./ Jójákim király neve azt jelenti, hogy „Isten/Jahve tart fenn”, „Isten éltet”. Akkoriban ismeretlen volt a mai értelemben vett ateizmus, Jójákim Isten nevében lépett trónra, számtalan prófétájától Isten akaratát tudakozta, a nevében is Isten mellett tesz hitvallást. Nem arról van tehát szó, hogy egy istentagadó ember lett volna, hanem egy hívő, aki ebben a döntő kérdésben nem hallotta meg Isten akaratát.
A másik oldalon meg kell vallanunk, maga Jeremiás sem volt mindenben a teljes engedelmesség mintapéldája. Volt úgy, hogy odáig ment az ellenkezésben, hogy Isten így szólt hozzá: Ha megtérsz, megengedem, hogy újból szolgálatomba állj. Ha értékes dolgokat beszélsz értéktelenek helyett, akkor szószólóm lehetsz.
Nem akarom egy szintre hozni a mai történetünk két főszereplőjét. Más az, amikor mondjuk, valaki Isten 100 kéréséből egyet nem teljesít – mint Jeremiás –, és Isten színe előtt azt az egyet is érzékeli, és más, ha ezt fordítva teszi: 100 esetből mindössze egyszer cselekszik Isten akarata szerint – mint Jójákim – és mégis Isten hű szolgájaként tekint magára.
Arra akarom ráirányítani a figyelmünket, hogy mind a háromféle viszonyulás egyszerre, egymás mellett van jelen az életünkben: az engedelmesség, a halogató, de végső soron elutasító magatartás, és a határozott ellenállás is, csak más-más területen. Eljutottunk már a saját hitünkkel kapcsolatban az önismeretnek arra a fokára, hogy ezt a hármasságot meglássuk magunkban? Hol, miben vannak a hitbeli erősségeim, és hol a gyengeségeim? És mindenekelőtt: merre tartok?
A közelmúltban jelent meg egy könyv magyarul, ezzel a címmel: 12 szabály az élethez. Az amerikai szerző olyan alapvető életszabályokra hívja fel benne a figyelmet, amelyeknek alkalmazása segíti az életünk kibontakozását. Az egyik szabály így hangzik: A saját múltunkhoz hasonlítsuk magunkat, ne mások jelenéhez! Év elején vagyunk, szabad ilyen értelemben mérleget vonnunk: hol hagytam abba, és merre folytatom? Hol vannak a hitbeli erősségeim, és hol kell különösképpen is vigyáznom, és lehetőleg változnom, Isten képére alakulnom? Merre tart ilyen értelemben az életem?
Két úton haladhat a hitünk: vagy Jeremiás módjára mi alakulunk Isten képére, vagy Jójákim mintájára magunk alakítgatjuk Istent a saját képünkre és hasonlatosságunkra. Hisszük, hogy Ő vezet minket, Ő dönt általunk, pedig valójában mi hozzuk meg a döntéseinket a saját önző szándékainktól vezérelve.
Ez a kétféle hit a nagy döntéseinkben érezteti meg aztán leginkább a hatását. Minél nagyobb lesz bennem az Isten iránti engedelmes rész, annál körültekintőbb döntést hozok majd a kiélezett helyzetekben. Egyrészt felismerem azokat, másrészt jól döntök.
Jójákim egy nagy döntés elé érkezett. Ennek a történetnek egy fontos történelmi előzménye van: 605-ben Karkemisnél Egyiptomot legyőzte a babiloni sereg. Egy új birodalom született. Isten ezután íratta le Jeremiással a beszédeit: figyelmeztetni akarta a népet és a királyt.
Mi történt ehelyett? Jójákim az események sodrásában ösztönösen döntött, önmagára támaszkodva, és nagyon rosszul döntött. Ellenállt a babiloniaknak, amivel megásta a maga, és az egész nép bukását, mert ezután már közvetlenül a babiloni fogság következett.
Nem mindegy, hogy Jeremiás vagy Jójákim mintájára éljük az életünket, mert éppen a legnagyobb döntéseink múlnak azon, hogy meglátjuk-e a lényeget vagy nem. Isten növelje az újesztendőben így a hitünket, ami egyúttal élesíteni fogja a látásunkat is!
