Szentháromság utáni 3. vasárnap
Lekció: 1 Tim. 1:12-17.
12Hálát adok Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, aki megerősített engem, mert megbízhatónak tartott, amikor szolgálatra rendelt. 13Jóllehet előbb őt káromló, az övéit üldöző és erőszakos ember voltam, mégis irgalmat nyertem, mert hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem. 14De bőségesen kiáradt rám a mi Urunk kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel. 15Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok. 16De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsősorban énrajtam mutassa meg végtelen türelmét példaként azoknak, akik majd hisznek benne, és így az örök életre jutnak. 17Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyetlen Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké. Ámen.
Textus: Lukács 10:1-12. 17-20.
1Ezek után az Úr szolgálatba állított másokat is, hetvenkét tanítványt, és elküldte őket maga előtt kettesével minden városba és helységbe, ahova menni készült. 2Így szólt hozzájuk: Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába. 3Menjetek el! Íme, elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. 4Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut! Útközben ne köszöntsetek senkit! 5Ha azonban egy házba beléptek, először ezt mondjátok: Békesség ennek a háznak! 6Ha ott a békesség fia lakozik, megnyugszik rajta a békességetek, ha pedig nem, rátok száll vissza. 7Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek, igyátok, amit adnak, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra! 8Ha bementek egy városba, és befogadnak titeket, azt egyétek, amit elétek tesznek! 9Gyógyítsátok az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: Elközelített hozzátok az Isten országa. 10Ha pedig bementek egy városba, és nem fogadnak be titeket, menjetek ki annak az utcáira, és mondjátok ezt: 11Leverjük még a port is, amely városotokból lábunkra tapadt, de tudjátok meg, hogy elközelített az Isten országa. 12Mondom nektek: könnyebb lesz Sodomának azon a napon, mint annak a városnak.17Mikor a hetvenkét tanítvány visszatért, örömmel mondta: Uram, a te nevedre még az ördögök is engedelmeskednek nekünk! 18Ő pedig ezt mondta nekik: Láttam a Sátánt villámként leesni az égből. 19Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon, skorpiókon tapodjatok, és az ellenség minden erején; és semmi nem árthat nektek. 20De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben.
A mai evangélium az erőről szól. 72 tanítványnak már van ereje. Több, mint a tizenkettőnek. Ez az erővel bíró közösség kettesével indul a világba, hogy elvigye az örömhírt elközelített az Isten országa. Mégis ez az erős közösség, amelynek már súlya is van, mégsem erőszakos. Ahol befogadják őket, ott maradnak, ahol nem, onnan elmennek. Nemcsak a hitünk terjesztésében kell tanulnunk ebből. A szeretet igazi működése van emögött. A szeretet tud elengedni. Nem erőszakos. Sőt, az üzenet még azoknak is megszólal, akik ellenállnak. 11Leverjük még a port is, amely városotokból lábunkra tapadt, de tudjátok meg, hogy elközelített az Isten országa.
A 72 tanítványt misszói szolgálatra hívta életre az Úr Jézus. Másra, mint a 12-t. Azért küldi el őket, hogy az isteni szeretet közelségét hirdessék az embereknek. A misszió nem más, mint megosztani a tapasztalatot Isten szeretetéről. Mindannyian megtesszük ezt. Elsősorban nem azért, mert szeretnék téríteni. Belső kényszer megosztani a tapasztalatot Istenről. És nagyon fájdalmas lehet az amikor bezárt lelkekkel találkozunk, akik nem kíváncsiak erre, akik dühösen válaszolnak, akik elutasítják a hitet. Jézus tanítványai is megtapasztalták ezt. Sőt, Jézus is jól ismerte a kockázatot. Elküldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. 10Ha pedig bementek egy városba, és nem fogadnak be titeket.
Akik emberek között szolgálnak, azoknak ismerniük kell az emberi lélek bonyolult voltát. Összetettségét. És tiszteletben kell tartani. Jézus erre hívja meg a tanítványait és minket, mai tanítványokat is. Mennyi bajt okozott a múltban a keresztyének erőszakos térítése. De ma is mennyi gondot okoz az erőszakosság, a rákényszerítés a hitre. Ami azért nem működik, mert a szeretetre sem kényszeríthetünk senkit. Nincs is jobb példa a 72 tanítvány tapasztalatára, mint Pál. Aki maga is tanítványként szolgált. De azért tudott Jézus jó tanítványa lenni, mert ő legelőbb farkas volt a bárányokkal szemben, mert ő olyan volt, mint az a város, amelyen nem nyugodott meg a tanítványok békessége.
Micsoda őszinte szavak ezek: előbb őt káromló, az övéit üldöző és erőszakos ember voltam, mégis irgalmat nyertem, mert hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem. Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok. 16De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsősorban énrajtam mutassa meg végtelen türelmét példaként azoknak, akik majd hisznek benne, és így az örök életre jutnak. Pál akkor tért meg, amikor ezzel a türelmes odaadó szeretettel találkozott. Amikor Jézus megszólította út, Saul, Saul, miért üldözöl engem? Tényleg miért? Miért vagyok én is ellenálló Isten békességével szemben?
Miért nem tudom az ő szeretetét közel engedni magamhoz? Azt mondta egyszer valaki, hogy az ember egyik legnagyobb tulajdonsága, hogy szembe tud helyezkedni önmagával. Meg tudja nézni ezt, hogy miért? Jézus erre hívja Pált. Pál maga írja le úgy a damaszkuszba vezető útját, hogy az öldökléstől lihegve ment a keresztyének ellen. Ő ezt jónak látta. Istentől valónak hitte. Egészen addig, amíg Jézus föltette ezt az egy kérdést neki: miért? Ezzel arra hívta, hogy nézzen rá kívülről önmagára. És a látványtól Pál meg is vakult egy időre. Miért teszem, amit teszek, miért vagyok olyan, amilyen, miért állok ellen? Ezt a miértet nekünk mindig föl kell tennünk magunkban.
Még akkor is, amikor missziót végzünk. Mikor a hitünkről beszélünk, ugyanis előfordulhat, hogy nem Isten aratásában járunk, hanem a sajátunkban. Emberek vagyunk és a legszentebb szolgálatba is belekeveredik az önzés, az én, az énnek a kiteljesítése. Hát ezért kell nekünk is újra és újra válaszolni a kérdésre: miért? Ezért kell ismerni a működésünket és azt lépésről lépésre Jézus Krisztus szolgálatába állítani. Akinek a végtelen türelme még Pált is megtörte. Nem tudott már ellenállni ennek a szeretetnek. Pedig nagyon akart. És talán a döntő erő abban állt, amit így ír: 12Hálát adok Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, aki megerősített engem, mert megbízhatónak tartott, amikor szolgálatra rendelt. 13Jóllehet előbb őt káromló, az övéit üldöző és erőszakos ember voltam, mégis irgalmat nyertem. Jézus olyat látott Pálban, ami előtte még nem volt benne.
Megbízhatónak tartott, amikor szolgálatra rendelt. Úgy nézett Jézus Pálra, mint a szobrász a formátlan kőre. Már látta benne a szobrot. Nagy hatással van mindannyiunkra, hogy kinek látnak bennünket. Fölemel, ha olyannak tartanak, amilyenné válni szeretnénk. De letör az, amikor olyannak lát valaki, akik nagyon nem szeretnénk lenni. Talán éppen azért, hogy ne legyünk így kiszolgáltatva mindenkinek, akivel találkozunk Jézus arra buzdít: 10Ha pedig bementek egy városba, és nem fogadnak be titeket, menjetek ki annak az utcáira, és mondjátok ezt: 11Leverjük még a port is, amely városotokból lábunkra tapadt, de tudjátok meg, hogy elközelített az Isten országa.
Jézus Krisztus küldetésében járva az a feladatunk, hogy kérjük az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásába. Nekünk kérni kell Istentől, amit Ő akar megtenni, vagyis üdvözíteni az embereket. Azért kell kérnünk, mert akarja, hogy ebben az üdvözítő akaratban részt vegyünk. Úgy, ahogyan azt is akarja, hogy emberek szülessenek a világra, mégis a születést férfiakra és nőkre bízza. Akkor van a helyén minden hivatásunk, ha tudjuk, hogy az Úr bízott meg vele minket. És akkor nem a magunk erejéből, szeretetéből, akaratából indulatából szolgálunk.
Hanem azzal a türelemmel, amelyet a 72 tanítvány elvitt a városokba kettesével. Erővel, de nem erőszakosan. Szeretetettel és nem kényszerítve. Járjunk mi is így hivatásainkban, mert mindegyikünket megbízhatónak tartott a mikor szolgálatra rendelt. Anyaságra, apaságra, gyülekezeti presbiteri, vagy gondnoki szolgálatra, a gyermekek missziójának szolgálatára, orvosi, ügyvédi, mezőgazdasági munkára. Istentől kaptuk mindezt, azért, hogy ne a magunk, hanem az Ő aratásában végezzük a munkát minden nap. Ő tartsa meg bennünk mindvégig az ő türelmes szeretetét, amely irányíts a lépteinket, formálja szavainkat, teremje gyümölcseinket. Ámen
