Jézus gyógyításai
Lekció: Márk 10:46-52.
46Azután Jerikóba értek, és amikor Jézus tanítványaival és nagy sokasággal kifelé ment Jerikóból, egy vak koldus, Bartimeus, Timeus fia ült az út mellett. 47Amikor meghallotta, hogy a názáreti Jézus az, így kiáltott fel: Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam! 48Többen is rászóltak, hogy hallgasson, ő azonban annál inkább kiáltozott: Dávid Fia, könyörülj rajtam! 49Jézus megállt, és ezt mondta: Hívjátok ide! Odahívták a vakot, és ezt mondták neki: Bízzál! Kelj fel! Hív téged! 50Ő pedig ledobta felsőruháját, felugrott, és odament Jézushoz. 51Jézus megkérdezte tőle: Mit akarsz, mit tegyek veled? A vak ezt mondta: Mester, hogy újra lássak. 52Jézus pedig így szólt hozzá: Menj el, a te hited megtartott téged. És azonnal visszanyerte látását, és követte őt az úton.
Textus: Márk 10:47-48.
47Amikor meghallotta, hogy a názáreti Jézus az, így kiáltott fel: Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam! 48Többen is rászóltak, hogy hallgasson, ő azonban annál inkább kiáltozott: Dávid Fia, könyörülj rajtam!
Kedves Testvérek!
Őszintén megvallom, még kezdő lelkész koromban is sokáig küszködtem Jézus gyógyítási történeteivel. Nem elsősorban az volt a problémám, vajon lehetséges-e, Jézus képes-e egy születése óta vak embernek megnyitni a szemét. A kérdés, ami engem foglalkoztatott sokkal inkább ez volt: mi a módja a gyógyulásoknak, akár csodás gyógyulásoknak Jézus közelében?
Mai napig emlékszem arra a belső megkönnyebbülésre és örömre, amit ennek a történetnek, vak Bartimeus történetének az olvasásánál éreztem meg először, és ami az általam feltett kérdésre adott választ. Ebből az élményemből szeretnék most minél többet a gondolatok szintjén továbbadni ebben az igehirdetésben.
1./ Mindjárt a történet kiindulópontja segít abban, hogy belehelyezkedjünk mi, akik „itt és most” élünk, a kétezer évvel ezelőtti „akkor és ott”-ba. Bartimeus vak ember, nem lát. Jézus ott van a közelében, de testi szemeivel, ami a kapcsolatteremtés alapvető módja lehetne, nem tud találkozni Jézussal, mert nem látja őt. Ez a helyzet nagyon hasonló a mi mostani állapotunkhoz. Mi ugyan a látás tekintetében épek vagyunk, de fizikális, hús-vér valóságában mi sem láthatjuk Jézust, mert ebben a formában a mennybemenetel óta már nincs közöttünk.
Mit lehet ilyenkor tenni? Ha nem áll rendelkezésre a kapcsolatfelvétel legkézenfekvőbb formája, akkor próbálkozni kell más módszerekkel. Itt lehet az első fontos tanulsága számunkra ennek a történetnek.
Az Isten és ember viszonylatában nem áll rendelkezésünkre egy korlátlan, a digitális kommunikáció sebességével működő, minden igényt kielégítő kommunikációs rendszer. Sokakat eleve ez térít el a hit útján való elindulástól, mert úgy gondolták, ennek a történetnek így nem is lehet a végére járni. Bartimeus története azonban éppen arra figyelmeztet minket, hogy mindezek ellenére még van lehetőségünk az Istennel való találkozásra, mert mindannyiunknak van, maradt legalább egy épen maradt csatornája Isten felé.
Ez az egy viszont többféle is lehet, és szinte valamennyiünknél kicsit másként alakul. Van, akinél a gondolkodás készsége, képessége ez az út, amelyen elindulva eljuthat az Istennel való találkozásig, a gyógyulásig; van, aki számára az érzelmei jelentik ezt az Istenhez vezető csatornát, más számára a tevékenységekben, a mások szolgálata közben fénylik fel az Isten, míg megint más számára az elmélyült szemlélődésben.
2./ Még egy dolgot kell tudnunk ezekről a „viszonylag épen maradt utakról”. Meg kell találni, fel kell fedezni magunkban őket, de akkor sem automatikusan visznek előre bennünket, pláne nem „kellemesen lejtenek” az Isten felé, hogy szinte maguktól viszik előre a lábunkat. Ezek az utak is komoly belső erőfeszítésekkel járhatóak.
A Bartimeus és Jézus közötti találkozásnak van egy kulcsmozzanata, amely számomra ebben az egyetlen szóban összpontosul, hogy „kiáltás”. Amikor meghallotta, hogy a názáreti Jézus az, így kiáltott fel: Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam!
Lehet valamit magamban mondani, hogy senki meg ne hallja, lehet magam elé mormolni, hangosan, hallhatóan szólni, és lehet kiáltani. Amikor valaki úgy érzi, hogy kiáltania kell, abban az egész valója, a teljes lénye benne van, mozgásba jön. Megnéztem az eredeti bibliai nyelvet, a görög szöveget ennél a résznél. Az a görög szó, amely itt szerepel megtalálható még a megfeszített Jézus kereszthalálánál és a szülő asszony kiáltásánál a Jelenések könyvében.
Csak ha a teljes valómban, valóságomban keresem az Istent, akkor lesz vele találkozásom, akkor kezdek majd gyógyulni. Ha fél szívvel teszem ugyanezt, mondjuk, ezt mondom: „Jaj, ezek az a pénzproblémák, a gondjaim a párommal, a gyerekemmel, a karrieremmel, segíts Istenem!”, ez nem ugyanaz, mint amit Bartimeus mond: „Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam!”
3./ Még egy zavaró tényezőről szeretnék szót ejteni a történet alapján. Amikor Bartimeus kiáltozni kezdett, többen is rászóltak, hogy hallgasson, ő azonban annál inkább kiáltozott: „Dávid Fia, könyörülj rajtam!” Nem nehéz magunk elé képzelni az egész történetet: Jézus vonul át a városon, körülötte a tanítványai, az őt kísérő sokaság, és két oldalt ott állnak a bámészkodók, a jerikóiak, köztük Bartimeussal.
Kik akarják elhallgattatni ezt a gyógyulni akaró vak embert? A Jézust körülvevő emberek az ő követői, hívei, tanítványai, vagyis a gyülekezet tagjai. Nem ismerős nekünk ez a lelkület? Ha nem, akkor pedig nem azért, mert már mi is a részei vagyunk ennek a lelkületnek? Mert miben nyilvánul meg ez a gyülekezeti visszatartó erő? Abban, amit talán röviden így fejezhetnénk ki: „A hitnek is van határa!”. Persze, persze, hinni kell, de azért lehetetlent nem kell kérni.
Abban hinni, hogy Isten valóságosan meggyógyít egy olyan század után, amikor két nagy világégés is indult ki keresztyén földről, emberek milliói pusztultak el, ahol szörnyűbbnél szörnyűbb népirtások voltak, de Isten egyszer sem fogta le a gyilkosok kezeit. Másfelől egy olyan világban jézusi gyógyításban bízni, ahol már a tudomány a nano- és a robottechnikánál tart, valljuk meg őszintén, itt a gyülekezetben sem könnyű. De talán éppen ez a hitnek ma az a próbája, amit Bartimeus ott Jerikóban egykor kiállt.
Gondolkodjunk el azon, mint ennek a gyülekezetnek a tagja, engem hol fenyeget az a veszély, hogy elhallgattatni akarom azt, akit Jézushoz kellene vezetnem? Isten segítsen bennünket, ezen a gyülekezet számára fontos napon, hiszen gondnokot választunk, az ilyen helyzetekben jól döntenünk. Ez a pünkösd Lelke, ezért tüzért, pünkösdi Lélekért fohászkodjunk!
ISTENTISZTELETI-REND-és-HIRDETÉSE1-ÚJ-2019.június-23