Cantate – Énekeljetek!
Lekció: Apostolok Cselekedetei 16:16-34.
16Történt pedig egyszer, hogy amikor az imádkozás helyére mentünk, egy szolgálóleány jött velünk szembe, akiben jövendőmondó lélek volt, és jóslásával nagy hasznot hajtott gazdáinak. 17Követte Pált és minket, és így kiáltozott: Ezek az emberek a magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek! 18Ezt több napon át művelte. Mivel Pált bosszantotta ez, megfordult, és ezt mondta a léleknek: Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle! És az még abban az órában kiment belőle. 19Amikor pedig látták a gazdái, hogy odalett az, amiből hasznot reméltek, megragadva Pált és Szilászt, a hatóság elé, a főtérre hurcolták őket. 20Azután az elöljárók elé vezették őket, és ezt mondták: Ezek az emberek felforgatják a városunkat.21Zsidók lévén, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nekünk nem szabad sem átvennünk, sem követnünk, mert rómaiak vagyunk. 22Velük együtt a sokaság is rájuk támadt, az elöljárók pedig letépették ruhájukat, és megbotoztatták őket. 23Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket, és megparancsolták a börtönőrnek, hogy gondosan őrizze őket. 24Az pedig, mivel ilyen parancsot kapott, a belső börtönbe vetette őket, és a lábukat kalodába zárta.
25Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent, a foglyok pedig hallgatták őket.26Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehulltak a bilincsek. 27Amikor a börtönőr felriadt álmából, és meglátta, hogy nyitva vannak a börtönajtók, kivonta a kardját, és végezni akart magával, mert azt hitte, hogy megszöktek a foglyok. 28Pál azonban hangosan rákiáltott: Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt vagyunk! 29Ekkor az világosságot kért, berohant, és remegve borult Pál és Szilász elé; 30majd kivezette őket, és ezt kérdezte: Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek? Ők pedig így válaszoltak: 31Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe. 32Ekkor hirdették az Isten igéjét neki és mindazoknak, akik a házában voltak. 33Ő pedig magához fogadta őket az éjszakának még abban az órájában, kimosta sebeiket, és azonnal megkeresztelkedett egész háza népével együtt. 34Azután házába vitte őket, asztalt terített nekik, és örvendezett, hogy egész háza népével együtt hisz az Istenben.
Textus: Apostolok Cselekedetei 16:25-26.
25Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent, a foglyok pedig hallgatták őket.26Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehulltak a bilincsek.
Kedves Testvérek!
A református egyházban az utóbbi időkben felélénkültek a viták arról, milyen rend, rendszer szerint olvassuk, magyarázzuk a szószékről a Bibliát. Két módszer van forgalomban, az egyik, az ősibb, katolikus és evangélikus egyház által használt vezérfonal, az úgynevezett perikópa-rendszer. A görög eredetű szó azt jelenti: „kivágni”, „körbevágni”. A Szentírás egészéből előre gondosan kiválogatott Igék alapján, a nagy ünnepek táján témák köré csoportosítva adja az Igéket elénk.
A reformátusok, Kálvin nyomán a lectio continua (latin): „folyamatos olvasás” módszerét részesítik előnyben. Egy-egy könyvet napról napra versről versre, fejezetről fejezetre folyamatosan olvasunk végig.
Én magamra nézve inkább az utóbbit gyakorolom, úgy érzem, ez nagyobb szabadságot biztosít nekem igehirdetőnek, de megvallom, néha elcsábulok, ahogy a mai napon is a „másik oldalra” is.
A téma, amelyre felhívták a figyelmemet, és amelyet a perikópa-rendszer a mai napra kínál, izgalmas és aktuális, ezért is hozom ide. A mai vasárnap a „Cantate” nevet viseli a perikópa-rendben. Cantate” (latin): „énekeljetek”. A feltámadás hitében újjászületett embert bíztatja az örömmel való éneklésre ez a felszólítás. Az eddigiek alapján nem nehéz kitalálni, miért a Cselekedetek könyvéből vett történetet ajánlja a perikópa-rendszer a mai napra. A történetnek ezt a részletét olvastam újra. Pál és Szilász a börtönben vannak:
Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent.
1./ Hogy ennek az éneklésnek az igazi jelentőségét megértsük, ahhoz a teljes történetben elfoglalt helyét kell világosan látnunk. A felolvasott hosszabb részben már sok mindent halhattunk ezekről az előzményekről, de még egy kicsit korábbról kell indítanunk ezt a történetet.
Pál missziói útja során még Ázsiában van, a mai Törökország területén, Tróász városában, amikor egy éjszakai látomásban egy makedón férfi jelenik meg előtte, aki így kérleli őt:
Jöjj át Makedóniába, légy segítségünkre!
Pál azonnal elindul Makedóniába: hajóval átjön a mai Görögország területére és ezzel Európába, Filippi városába. A látomáshoz képest szegényesnek, szerénynek tűnik a kezdet. Nagy zsidó gyülekezet helyett csak néhány zsidó asszonnyal találkozik az apostol az imádkozás helyén.
A folytatás pedig még ennél is rosszabbul alakul: a furcsa történet szerint Pál meggyógyít egy pszichésen beteg rabszolgalányt, aki folyton kiabál utánuk. A problémát az okozza, hogy a lány betegsége anyagi hasznot hozott a gazdáinak. Az ókorban a szellemi fogyatékosságot isteni ajándéknak értelmezték, úgy gondolták, az ilyen esetekben az istenek azért vették el a fogyatékosok értelmét, hogy helyette a sajátjukat adják nekik. Így ezeknek a beteg lelkű embereknek az összefüggéstelen, homályos kijelentéseit, az „ép értelműek” isteni üzenetekként értelmezték. Azzal, hogy Pál meggyógyítja ezt a szerencsétlen rabszolgalányt, anyagi kárt okoz a gazdáinak. Azok pedig bosszúból, különféle alaptalan vádakkal börtönbe juttatják Pált és munkatársát, Szilászt.
Ekkor kerül sor a már említett éneklésre. Pált és Szilászt elítélték, megverték, majd a börtön legmélyére, valószínűleg egy földalatti verembe zárták, ahol még ráadásul a félholtra vert emberek vérző tagjait kalodába is zárták.
Mi ez, ha nem a mélypont ebben a történetben? Nem igaz az Isten ígérete? A látomásbeli makedón férfi arra kérte Pált, hogy jöjjön segíteni. A dolgok pedig rövid idő alatt odáig fajultak, hogy akik segíteni jöttek, maguk kerülnek a legnagyobb bajba, nekik van igazán szükségük a segítségre. Hol van ebben az egészben az Isten?
2./ Ezen a ponton érdemes „mélyfúrást végezni” a történetben! Külsőképpen, fizikai értelemben Pál és Szilász börtönben vannak: bezárták őket, nem szabadulhatnak. És lelkileg? Lelkileg is „börtönben vannak”: Isten ígért valamit, és az most teljesen a visszájára fordult.
Azt gondolom, mindannyian ismerjük ezt a kettős negatív szorítást: az életem útján külsőképpen „szorosságba”, „börtönbe kerülök”: elveszítek valakit, akire olyan hosszú időn átszámítottam, megnyomorít egy válás, egy betegség, a munkahelyem elvesztése, és ez az egész „bensőleg”, lelkileg is megbénít, „börtönbe zár”.
Mi az, amit ilyenkor először, és sokszor kizárólagosan kérünk Istentől ezekben a helyzetekben? Azt, hogy szabadítson meg a körülményinkből, külsőleg, a fizikai „börtönünkből”: „Uram, ne azt nézd, hogy mi van a lelkemben, szabadíts meg a külső szorításból!” A többi majd alakul utána! És aztán mi történik? Legtöbbször semmi, és ezért csalódunk Istenben. Istennél általában más a sorrend!
Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent.
Külsőleg börtönben voltak, de ők mindenekelőtt „bensőleg” akartak szabadulni, lelkileg, és majd aztán ajándékba kapák a külső „szabadulást” is:
„Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt.” Számomra ez a „hirtelen földrengés” nem is igazán földrajzi értelmében nagy esemény, hanem „lelkileg”. Ott belül minden megrendül, szétszakadnak a bilincsek.
3./ Két apró észrevételt hozok még ide ezzel a belső szabadulással kapcsolatban:
a./ Pál és Szilász „éjféltájban” kezdtek el imádkozni és énekelni Istenhez. Nem gondolom, hogy itt álmatlansági problémáról volt szó, bár az átélt események, a sajgó sebek és a kaloda még ezt is érthetővé tenné. Az ókori emberek számára az „éjféltájt” általában a rendszeres imádkozás idejét jelentette. Amikor már kint elcsendesült minden, akkor végezték a mindennapi áhítatukat, lelkigyakorlatukat. A hitéletünk egyik alapkérdése a rendszerességé. Belső szabadítás nem nagyon van rendszeres csendességek nélkül, amelyeket begyakorolunk az élet nyugalmasabb időszakaiban, hogy megtartsanak bennünket a „bezártság” időszakaiban is.
b./ „Imádkoztak és énekeltek”: Cantate vasárnapon én most csak ezt a másodikat emelem ki. Az éneklés nem egyfajta öncélú díszítőelem az életben, pláne nem a keresztyén ember életében, ahogy az istentiszteleten sem: döntő fontosságú lelki folyamatok elindítója lehet a lelkünkben.
Kísérleti úton vizsgálták meg emberek agyi aktivitását, miközben olyan zenéket hallgattak, amelyet szeretnek. Azt találták, hogy ilyenkor az agyban azokat a területeket aktivizálta a zene, amelyek „örömhormonokat” szórnak szét az emberi testben.
Az Istennek énekelt dicséret képes fellazítani a lelkem fájdalmas letapadásait, és ezáltal alkalmassá tud tenni engem az Isten szabadításának a megtapasztalására.
Az éneklés vasárnapján, kívánom, ne csak emlékezzünk erre a régi szép egyházi ünnepre, hanem éljünk is át belőle minél többet!
