Történetünk

A Kistemplom története

Szegény és gazdag református polgárok élőhitének, Istenházához való nagy szeretetének alkotó erejét hirdeti buzdítólag a … Kistemplom szentedényeinek, aranyozott szószékének ragyogása; hatalmas orgonájának búgása, harangjainak zúgása.

„A debreceni Kistemplom a város viszontagsággal és dicsőséggel teljes múltjából több, mint harmadfélszáz esztendő eseményeinek, örömének és szomorúságának tanúja és részese. A templom maga is e hosszú idő alatt kétszer lett a régi Debrecen gyakran visszatérő, legfélelmetesebb ellenségének, a tűznek martaléka. Egyszer földindulás is megrázta falait. Szerkezetének eredeti fogyatékosságai, anyagának elavulása miatt többször rászorult alapos és költséges javításra. Tűzvész nélkül is az utolsó száz év alatt nem egyszer jutott olyan fenyegetően romladozó állapotba, hogy az egyházi előljáróság teljes lebontásra és a helyén díszesebb új templom felépítésére szánta el magát. Hanem a gyülekezetnek hagyományos, megható ragaszkodása, támogatva a körülményeknek befolyásoló változásától, mindannyiszor elibe állott annak, hogy ez a felette népszerű ódon szent hajlék végleg elbontassék. Nekünk, magyar kálvinistáknak … krisztusi szegénységünk a mi nagy erősségünk. Gyülekezeteinknek Isten dicsőségére emelésére való tettrekész vágyódása kiapadhatatlan, mint a bibliabeli özvegyasszony olajos korsója. Debrecen minden református temploma a hívek önkéntes adományaiból s egy-egy kegyes életű istenfélő házaspár végrendeleti hagyományából épült fel. Szegény és gazdag református polgárok élőhitének, Istenházához való nagy szeretetének alkotó erejét hirdeti buzdítólag a … Kistemplom szentedényeinek, aranyozott szószékének ragyogása; hatalmas orgonájának búgása, harangjainak zúgása. Fundamentomainak és boltíveinek minden téglája néma hallgatagsággal is erről a cselekvő élőhitről, az Isten dicsősége munkálásának erős akarásáról, az Ősök példáját követő kiapadhatatlan áldozatkészségről tanúskodik.”

A Kistemplom előtt

A Kistemplom, amely mára a város legöregebb egyházi épületévé vált – az őt megelőzők pusztulása miatt – egyes források szerint, amelyek nincsenek alátámasztva, azon a helyen áll, amelyen a középkorban a szent Erzsébet kápolnát emelték a debreceni ősök. A mai Nagytemplom helyén uralkodó szent András templom mellett ugyanis két kápolna működött, amelyeket a reformáció szükségtelennek látott, így lebontásra kerültek. Egyházi épületről ezen a helyen csak később kapunk hírt, a török hódítás végéről, amikor a XVII. században a mai Kistemplom helyén már állt egy előbb ideiglenesen, majd állandó jelleggel istentiszteletre szolgáló épület, amelyet a feljegyzések hol „szín”-nek, hol „kistemplom”-nak, hol „újtemplom”-nak neveztek. Keletkezéséről semmit sem, szerepléséről is csak keveset tudunk. Feltételezhető, hogy ez még csupán fából készült, s tornya sem volt, mindössze harangláb állhatott mellette, valószínűleg eredetileg a céhek elárusító helye lehetett. Az itteni gyülekezet első, általunk ismert lelkészeként Vetési Sándort (1661) említik a források, akit a tiszteletes tanács a következő évre is megmaraszt a „színben való szolgálatra”. Úgy tetszik, ekkortájban szervezi Debrecen a negyedik lelkészi állomást. Ugyancsak a színhez fogadják meg 1672-ben a pataki kántort, aki hihetőleg a felsőmagyarországi vallásüldözés miatt menekült hozzánk. A városi jegyzőkönyv szerint ezen épület céljaira — nem tudni, hogy felújításra vagy bővítésre — adományok érkeztek 1671-l681 között. Néhány évtized múlva a Debrecent pusztító császári katonák az Istennek ezt a házát sem kímélték, és egymás után két évben is (1705 és 1706) profanizálták. Belsejét beszennyezték, szószékét összetörték, a padokat és kerítéseit benne feltüzelték, keresztelőedényeit elrabolták, majd lovakat kötöttek az épületbe. Rendbe tétele után nem sokkal ez az épület a városban kitört tűzvészben, 1719. július 17-én megsemmisült.

1719. szeptember 24-én kezdtek hozzá a Kistemplom ma is álló falainak megépítéséhez. 1721-ben már istentiszteletet tartottak a templom falai között. Az építés teljes költsége 14-15 ezer forint volt, amely hamar fedezetet nyert. 1720 tavaszára már tető alatt volt a templom, helyükön voltak az ablakok, készen állt a kerítés, de a boltozás befejezése csupán 1721-ben történt meg. A torony alapjait 1722-ben kezdték lerakni, s ez évben vakolták be a templomhajót. A torony befejezésén még 1725-ben is serényen dolgoztak. Ez évben húzták fel a zsindellyel fedett toronyba a két új harangot, s helyezték el az óraszerkezetet. Az új torony rézgombját 1726. december 5-én tették fel. Ugyanakkor alakították ki a hagyma formájú toronysisakot, amelyre magasra kinyúló, egy méter át mérőjű aranyozott rézcsillagot (betlehemi csillagra utal) tettek.

Alig épült fél a leegyszerűsített barokk stílusú templom, amikor 1727. március 27-én tűzvész pusztította el. A hívek áldozatkészségéből azonban még ebben az évben jórészt rendbe hozták az épületet, bár a helyreállítás csupán 1731-re történt meg, amely alatt három öllel megmagasították a tornyot. E munkálatok közben a torony eredeti magasságát három öllel megemelték (1729). Ma is meglévő, szép faragott korláttal rendelkező karzata 1758-ban készült el. Ez eredetileg a gyermekek és a mesterlegények helye volt. A félévszázadot sem megélt templom boltozata megrepedezett és az egyik tartóoszlopa is meghasadt (1766). Nemsokára a tetőzetet is javíttatni kellett (1767-68). Közben a nagyváradi püspök értesülve ezekről a munkálatokról olyan értelmű jelentést küldetett Bihar vármegye közgyűléséről a királynő, Mária Terézia udvarának, mintha a debreceniek az uralkodó engedélye nélkül új imahelyet építettek volna az ő vallásának sérelmére. A helytartótanácsi dorgatórium rövidesen meg is érkezett a város vezetőihez.

1789-ben beomlással fenyegetett a boltozat. Ekkor erősítették meg azt vasrudakkal, s egyúttal a fedélgerendák nagy részét is lecserélték. Molnár Mihály asztalos elkészítette a csodálatosan szép copf stílusú szószéket (1790), s e felé került a Szombathy István szenátor által ajándékozott szószéki korona (hangvető). Alig végezték el ezeket a munkálatokat, amikor 1792-ben földrengés rázta meg a templomot. Szerencsére nagyobb baj nem következett be.

Újabb problémák jelentkeztek azonban a múlt század első évtizedeiben. Az idők folyamán a templom környéke feltöltődött (tehát a közhiedelemmel szemben nem az épület süllyedt meg!), a templomhajó sötétnek bizonyult, külseje ütött-kopott lett, kerítése akadályozta az utcai forgalmat Az átalakításra Pollack Mihály és Ybl Miklós készített terveket, s ezek megvalósítása 50-65 ezer forint költséget emésztették volna fel. A nagyobb munkálatok helyett azonban — a pénz hiánya miatt — csupán kisebb javításokat végeztek. Ezt követően Nagy Sándor és felesége, Kapros Juliánna sietett az egyház segítségére. A halaszthatatlanná vált felújításokra 15 ezer forintot hagyományoztak. Ismét megindulhatott a tervezgetés. Ennek során szóba került az öreg épület lebontása és egy teljesen új templom építése is. Szkalnitzky Antaltól, a Csokonai Színház tervezőjétől ilyen elképzelésű terveket kértek. Ő egy rendkívüli szép, neoromán stílusú templom emelését javasolta, amelynek költségei 177 ezer forintot igényeltek. A gyűjtés azonban csak 40 ezer forintos eredménnyel zárult, így módosítottak az eredeti elképzeléséken. Végül is megmaradt a régi épület és a torony, de ezeket új tetővel látták el. A templom külső formáját romantikus stílusjegyekkel változtatták meg. A belső átalakítások során helyet teremtettek az özv. Auer Andrásné 10 ezer forintos adományának, a 46 változatú 3 manuálos orgonának (készítette: Kiszely István helybeli orgonamester). A kerítést lebontották, s a templom északi oldalán lévő telekrészt átadták a tanácsnak az utcatorkolat (Széchenyi utca) szélesítésére. Az ezért kapott 780 ezer téglából bazársort építettek a nyugati és déli oldalra azzal a céllal, hogy ezek bevételeiből fogják fedezni a később felépítendő új templom költségeit. Az üzletsor tervét Gál József készítette, az építését Szikszay Lajos és Barcsay Miklós (1876) végezték el. Mindezek szervezésében, a felújítás érdekében 1861-től különösen Komlóssy Imre tevékenykedett sokat.

Fontos történelmi esemény volt az, amely a templom falai között folyt le 1860. január 11-én. A Tiszántúli Református Egyházkerület közgyűlésének hősies tiltakozása a magyar protestáns egyházak ősi szabadságát elkobzó császári pátens ellen.

Különös eset történt 1907. április 19-én. A nagy erejű szélvihar a toronysisak bádogjának egy részét letépte. A presbitérium ideiglenes lapostető építését határozta el, amely Tóth István építész tervei alapján angol mintájú pártakoronaként, csipkés attika falazattal készült el. Ezóta van bástyaszerű tornya a templomnak. 1911-ben újra kellett önteni az egyik régi harangot, mert megrepedt. A másik régi harangot, amelyet eredetileg ugyancsak 1726-ban öntöttek, 1917-ben az állam hadi célokra igénybe vette. (Debrecen 24 harangjából 15-öt vittek el!)

Közben szépen gyűlt a boltbérékből, s az adományokból az új templom építési alapja. 1917-re elérte a 420 ezer koronát, de a következő évek inflációja ez összeget mondhatni megsemmisítette, mert az 1926-ra 1200 pengőre apadt. 1924-re az egyik boltozattartó pillér megrepedt és elhajlott. A templomot bezárták, gerendákkal támasztották alá a mennyezetét (1925). Ekkor Bloch Leó építész az épület lebontását, Schulek Frigyes azonban a történelmi jelentőségű templom renoválását javasolta az ismét fölmerült lebontás helyett. A helyreállítás 1927-ben vette kezdetét. E munkálatokat Asztalos András, valamint Száll Géza és fia, debreceni vállalkozók végezték el. 1928-ban tartottak újra hálaadó istentisztelet a javítási munkálatok után.

A II. világháború során a Kistemplom megsérült Az első helyreállítási munkálatokat 1959-61 között végeztette a gyülekezet 250 ezer forint költséggel, majd a rákövetkező ütemben, 1966-68-ban fejezték be a külső felújítás tennivalóit. Ez utóbbi költsége 530 ezer forint lett, amit részben állami támogatásból fedezett az egyház. 1984-ben a szigetelés kiadásait a református egyház biztosította.

A templom teljes külső-belső tatarozása az 1988-1992-es években történt meg.

A Kistemplom történetét áttekintve joggal nevezhetjük ezt az istenházát a „Helytállás templomá”-nak. Alapítása, de a benne megtartott két nevezetes gyűlése (1788 és 1860) az idegen elnyomással szembeni bátor kiállás tette volt. Ugyanakkor a tűzvészek, katonák pusztításai, az épületben keletkezett hibák után pedig lettek áldozatkész hívek, akik adományaikkal megmentették városunk egyik nagy értékét, a Kistemplomot