Boldogok a Lélek koldusai
Lekció: Lukács 18:9-14.
9Némely elbizakodott embernek, aki igaznak tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a példázatot mondta: 10Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. 11A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. 12Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek. 13A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! 14Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.
Textus: Máté 5:3.
Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.
Kedves Testvéreim!
Már régen észrevettem, hogy Jézus szavainak a helyes megértése nálam általában azzal kezdődik, hogy először egyáltalán nem értem, hogy mit is akar mondani Jézus, és ez a nem értés nem egyszer egészen odáig megy, hogy valósággal megbotránkozom Jézuson: miért mondja azt, amit mond? Ebben a boldogmondásban ez a megbotránkozás szinte eleve kínálja magát. „Boldogok… a szegények”. Mindnyájan érezzük, ez a két szó sehogy sem illik egymás mellé.
1./ Emlékszem egy édesapára, aki évekkel ezelőtt keresett fel engem még az előző munkahelyemen, a gimnáziumban, hogy a gyermeke tanulmányi előmeneteléről beszélgessünk. A rövid beszélgetés alkalmával egyszerre könnyek jelentek meg ennek az apának a szemében, amikor valahogy arra terelődött a beszélgetés, hogy ő most éppen munkanélküli, hónapok óta hiába próbál állást keresni, és nem tudja miből, hogyan fogja felnevelni a gyermekét. Felnőtt, életerős férfiember, ott ült velem szemben, magába roskadva. Teljesen megbénított az elém táruló látvány. Dehogy boldogság a szegénység!
Azt gondolom, ha Jézus akkor ott lett volna azon a beszélgetésen, ő maga is nagyon felháborodott volna, és azt is biztosan kijelenthetem, hogy nem az ilyen szegénységre mondta azt, hogy „boldogok”, akik így, ilyen módon szegények. Ha viszont nem így, akkor hogyan?
2./ „Boldogok a lelki szegények”. Hogyan kell ezt érteni? Semmiképpen sem úgy, ahogy az egyik általános iskolai tanárom értette, aki mindig ezt a mondatot idézte, amikor valaki a diákok közül butaságot mondott az órán.
Ezzel a szóösszetétellel, hogy „lelki szegények” két alapvető dolgot kell tisztáznunk.
a./ Már csak azért sem volt igaza az említett tanáromnak, amikor a szerényen teljesítő diáktársaimat „lelki szegényeknek” titulálta, mert a „lelki” itt nem az ember lelkére vonatkozik, hanem az „istenére”. Azt már tudják a testvérek, hogy az Újszövetség könyveit az akkori világnyelven, görögül írták. A görög eredetiben itt nem a „pszüché”, az ember lelkét jelölő szó áll, amelyből a pszichológia szavunk is jön, hanem a „pneuma”, amellyel az Isten Lelkét szokták jelölni.
b./ A „szegény” szó kapcsán is meg kell jegyeznünk valamit. Tessék gondolatban egymás mellé tenni ezt a két szót, hogy „szegény” és „koldus”. Mi a különbség a kettő között? A „szegény” az, aki nagyon szűkös keretek között tengeti az életét, de még valahogy, nagy nehézségek árán elő tudja teremteni azt, amire szüksége van, de akinek tartalékolásra már nem telik. A koldus ezzel szemben az az ember, akinek már semmije sincs. Ő az a teljes mértékben kiszolgáltatott szegény, aki nem tudja megkeresni a saját maga számára szükségest, aki már mások adományaira van utalva, ezért lesz aktívvá, „intenzív szegénnyé”.
Amit a mi bibliafordításunk „szegények”-nek mond, az a görög szövegben valójában a „koldus” szava. A fenti két megjegyzés alapján kimondhatjuk: a „boldogok a lelki szegények” szó szerint azt jelenti, hogy „Boldogok a Lélek koldusai”. Boldogok azok, akik rádöbbentek arra, hogy milyen reménytelenül szegény, elesett az életük Isten nélkül, akik már tudják, hogy ebben a világban a saját erejükből nem boldogulnak.
3./ A neves magyar kutatónak, szociológusnak, Hankiss Elemérnek van egy tanulmánya, amelyben azt az alaptételt fogalmazza meg, mely szerint „olyan ez a világ, mint egy dzsungel, amelyben veszélyes élni, és nehéz életben maradni”. Sokkal bonyolultabb minden, mint ahogy azt eredetileg elképzeltük, teljesen átláthatatlan, és minden irányból halálos fenyegetések leselkednek ránk. A tanulmány „A négy dzsungel” címet viseli. A négy terület pedig, ahol ezt a veszélyt és elveszettséget érezhetjük a következőek:
– évezredeken keresztül az emberiség nehéz és bizonytalan kimenetelű harcot folytatott a fizikai világ erőivel: vadállatokkal, éhséggel, természettel. Sokáig úgy tűnt, hogy magunk alá gyűrtük ezeket az erőket, de éppen a mi időnkre lett világossá, hogy a természet erősebb nálunk. Ez az első dzsungel, amelyben elveszetten bolyongunk.
– Aztán ott van a társadalom, az emberek szervezett közössége, amelyben élünk. Tele van veszéllyel, fenyegetéssel: népek, közösségek ellentétével, bűnözéssel, brutalitással. Ez is egy dzsungel, amelyben nem tudunk eligazodni.
– De ha önmagunkba tekintünk, és a lelkünket vizsgáljuk, ott is rendezetlen erők sokaságával szembesülünk. „Évszázadok óta próbáljuk a lelkünket rendre szokatni, a szörnyeit megszelídíteni, takaros kertté átalakítani, de nem megy”: az önzés, a gonosz, a bűn minden igyekezetünk ellenére is ott marad bennünk.
– A negyedik terület, ahol átláthatatlan, halálos veszélyekkel teli dzsungelben járunk, az a létünk „végső kérdéseivel” kapcsolatos: „a tudatlanság és a bizonytalanság félelmetes vadonában élünk”. Magunktól nem tudjuk, kik vagyunk, honnan jövünk, hova megyünk.
Aki csak ezek közül a „dzsungelek” közül csak akár az egyikben is elmerül, és kétségbeesésében Istenhez fordul, az a „lelki szegény”, a „Lélek koldusa”.
4./ De miért nem jellemző mégsem sok emberre ez a „Lélekben szegénység”? Két okot hozok ide:
a./ „Boldogok a lelki szegények”. A legtöbb embernek megmerevedett elképzelései vannak a boldogság titkára nézve, amelyekhez körömszakadtáig ragaszkodnak, és nem lehet őket a tévedéseikből kibillenteni: pénz, anyagi dolgok, siker, karrier.
Az emberek úgy gondolják, hogy kívülről jön a boldogság, a kényelem, a luxus, az elismertség felől, és úgy hat befelé. Jézus ennek az ellenkezőjét állítja: „belül, a lelked mélyén éld át, hogy mennyire rám van szükséged. Fordítsd a lelki antennáidat felém, és akkor indulsz el a boldogság útján!”
b./ Az Istenben való meggazdagodásunk legnagyobb akadálya még hívő emberek között is az, hogy nagyon sokan már eleve gazdagnak érzik magukat. A gazdagság az erősség, a magabiztosság érzésével tölti el az embert. A gazdag már nem érzi magát kiszolgáltatottnak, másokra utaltnak. És ez nem csak az anyagi javakkal van így! Az istentisztelet elején felolvasott hosszabb történetben, a farizeus és a vámszedő kétféle imádságában előttünk áll a lelki szegénység és a lelki gazdagság különbsége.
A farizeusok nagyon „gazdagok” voltak: ismertek és kínos pontossággal be is tartottak minden vallásos szabályt, kívülről tudták a Törvényt, Mózes öt könyvét. Kiválóak voltak a vallásos gondolkodásban, a vallásos cselekedetekben. Önmaguk előtt is gazdagok voltak, már nem érezték magukat abban a helyzetben, hogy „koldulják Isten Lelkét”, mert azt gondolták, hogy már birtokolják azt. Ezért nem is kapták meg Isten Lelkének ajándékát.
Boldogok a lelki szegények, a „Lélek koldusai”, mert ők, és csak ők részesülnek Isten gazdagságában! Isten segítsen bennünket a hitnek erre a magasságára! Ámen.
