Mit hiszünk a feltámadásról?
Lekció: 2 Tesz 2:16-17, 3:1-5.
16Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus és Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, 17vigasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket minden jó cselekedetben és beszédben. 1És végül, testvéreim, imádkozzatok értünk, hogy terjedjen az Úr igéje, és úgy dicsőítsék, ahogyan nálatok is, 2és hogy megszabaduljunk az elvetemült és gonosz emberektől: mert nem mindenkié a hit. 3De hűséges az Úr, aki megerősít titeket, és megőriz a gonosztól. 4Bizalmunk van az Úrban irántatok, hogy amit elrendelünk, azt megteszitek, és meg is fogjátok tenni. 5Az Úr pedig irányítsa szíveteket Isten szeretetére és Krisztus állhatatosságára.
Textus: Lk 20:27-38.
27Azután odamentek hozzá néhányan a szadduceusok közül, akik tagadják, hogy van feltámadás, és ezt kérdezték tőle: 28Mester, Mózes elrendelte nekünk, hogy ha valakinek meghal a testvére, akinek volt felesége, de gyermeke nem, akkor annak a testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot az ő testvérének. 29Volt hét testvér. Az első megnősült, de meghalt gyermektelenül. 30Ekkor a második vette el az asszonyt, 31aztán a harmadik, majd sorban mind a hét, de mind úgy haltak meg, hogy nem hagytak maguk után gyermeket. 32Végül meghalt az asszony is. 33Ez az asszony melyikük felesége lesz a feltámadáskor, hiszen mind a hétnek a felesége volt? 34Jézus így válaszolt nekik: E világ fiai házasodnak és férjhez mennek, 35de akik méltónak ítéltetnek ama eljövendő világra, hogy részük legyen a halottak közül való feltámadásban, azok nem házasodnak majd, és férjhez sem mennek. 36Sőt meg sem halhatnak többé, mert az angyalokhoz lesznek hasonlók, és Isten fiaivá lesznek, mivel feltámadnak a halálból. 37Arra pedig, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is rámutatott a csipkebokorról szóló részben, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének mondta. 38Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké. Mert az ő számára mindenki él.
Kedves Testvéreim!
Ez az igeszakasz lehetőséget ad számunkra, hogy végig gondoljuk, megfogalmazzuk magunknak, hogy hogyan is állunk mi a feltámadás kérdéséhez. Gyakran halljuk, elég sokszor mondjuk; „hiszem a test feltámadását…” mivel az Apostoli Hitvallásunkban is benne van, de tulajdonképpen hogyan vélekedünk erről a témáról? Hiszünk a testünk feltámadásában, hiszünk az örök életben, vagy ez egy olyan része a hitünknek, amit szeretünk inkább a szőnyeg alá söpörni? Ez olyan megfoghatatlan és mondhatnánk találóan, hogy olyan túlvilági téma és ezért ha őszintén megállunk egy kicsit, leállítjuk gondolatainkat, lehet azt mondjuk, hogy ezt lehetetlennek tartjuk, nem tudjuk elfogadni – de persze attól még hívő vagyok és hiszek Istenben.
Úgy, mint az a rendszeresen templomba járó néni, akinek meghalt egy közeli hozzátartozója és mélyen gyászolta, és mondogatta, hogy vége mindennek, vége az életének, meghalt és ennyi. Mire a pap megkérdezte tőle, de hát, hogy gondolja ezt, hiszen ott van a feltámadás reménye, amire a néni csak intett egyet és azt mondta, hogy na persze, nem jött még onnan vissza senki.
Félre téve a humort, ilyenek voltak a szadduceusok is, akik Jézust céltudatosan zavarba akarták hozni kérdésükkel. Úgy gondolkodtak, hogy a feltámadás az teljesen valószínűtlen dolog, nincs rá bizonyíték és nem kézzel fogható. Lényegében így gondolkodik a mai modern ember is, tehát általánosságban mi is. Mivel azt szeretjük, ha valami kiszámítható, ha egyértelmű. Szeretünk mindenben előre tervezni, mindent megmérünk, lemérünk, kimérünk. Ezáltal a hitünk is így épül fel – ez is mérlegelés kérdése lesz: lehetséges ez, vagy nem?
A történetünk rámutat arra, hogy hogyan próbálták elképzelni a feltámadást, mint olyat. Valószínűleg, nem csak akkor, hanem a mi gondolatainkban is hasonló lehet a kép, miszerint a földi élet folytatása lesz az örök élet – tehát a földi élethez hasonló. Ezért is provokálták Jézust ezzel a történettel, hogy ha egy asszonynak 7 férje volt, akkor kinek lesz az örök életben a felesége ez az asszony? Valójában, ha belegondolunk nem is olyan rossz a kérdésfeltevés, hiszen a mózesi törvényben így volt megírva a sógorházasságról rendelkező törvény és akár még bennünk is megfogalmazódhatna ez a gondolat. Hiszen az emberi elme ilyen korlátolt, lineáris gondolkozású, arra alapozunk, amit ismerünk. Próbálták Jézust zavarba hozni az ismert törvény betartásának emberi számítások szerinti logikus következményével, de nem sikerült. Mert a feltámadás mikéntje és milyensége az számunkra ismeretlen, az Isten misztériumához tartozik és bár néhány dolgot megtudunk róla Jézustól, az az egy biztos, hogy nem úgy lesz, ahogy azt mi, a korlátolt földi ember, a teremtmény el tudná képzelni. Azt elárulja Jézus válaszában, hogy a feltámadás utáni élet nem az evilági élet folytatása lesz. Továbbá még azt is megtudjuk tőle, hogy a semminél több vár ránk. Hiszen többen gondolták úgy és manapság is vannak ilyen elképzelések, hogy a halál után nincs semmi, viszont Jézus azt mondja: „…az angyalokhoz lesznek hasonlók, és Isten fiaivá lesznek, mivel feltámadnak a halálból.”
A Jézusnak feltett kérdés mögött rosszindulat van, hiszen a szadduceusok csak provokálták, mert ők eleve nem hittek a feltámadásban. Vajon mi is csak provokálni akarjuk Jézust és csak kötözködni akarunk és valójában nem is tudjuk elfogadni a válaszát? Vagy csak kíváncsiak vagyunk és a gyermeki „tudni akarás” van bennünk? Ez az, amit saját magunknak kell megválaszolnunk. Viszont a feltámadás kérdése lényegében hitünk alapja, melyet számos helyről idézhetünk a Bibliából. Ezek a szakaszok egyértelműen megcáfolják ezt a realitást és már önmagába a kérdésfeltevést is szükségtelenné teszik; például Pál Apostol írja a Kortusbeliekhez: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek…” és lényegében ezzel az egy mondattal meg is dől az emberi elme logikus gondolatmenete. Ez az egy mondat mondhatni a kártyavár alapja, és ha kihúzzuk az alapot összedől minden. Viszont hitünk szerint ez az alap stabil, és megmozdíthatatlan, amire lehet és érdemes építkezni.
„Arra pedig, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is rámutatott a csipkebokorról szóló részben, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének mondta. Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké. Mert az ő számára mindenki él.” – ez a vers Jézus magyarázatának a – mondhatnánk – csúcspontja. Hiszen itt Jézus arra mutat rá, hogy Mózes hallotta magát Istent szólni a csipkebokorból, aki azt mondta, hogy „Én vagyok Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene”. Az pedig egyértelműen lehetetlen, hogy Isten a holtak Istene lenne, tehát Ábrahám, Izsák és Jábób él. Nekünk pedig minél több kapcsolatunk van az élők Istenével annál kevesebb kérdésünk lesz a halál utáni életről. Hiszen minél több „Isten élményünk” van már itt lent a földön, annál biztosabbak lehetünk abban, hogy vele leszünk az örök életben is.
Amikor a feltámadásról beszélünk, nem hagyhatjuk ki, hogy bizony mindannyiunknak vannak már itt a földön „feltámadás élményei”. Hiszen hány olyan helyzetet tudunk felsorolni, amikor igazán úgy éreztük, mintha szinte meghaltunk volna és elmúltával pedig szinte újjászülettünk, feltámadtunk volna. Aminap olvastam egy kedves kis történetet egy madárról és egy emberről, ami nagyon jól illusztrálja, a mi földi feltámadásainkat:
Újra szárnya kapni
A folyóparton sétált, gondolataiba merülve. Eltelt egy kis idő, amíg felfogta, hogy egy madár fekszik a lába előtt a homokban. Talán szárnya tört. Óvatosan vette a kezébe, alig vergődött a markában. Mind jobban elszorult a torka. Tehetetlennek érezte magát: – Ki tudja, életben maradsz-e egyáltalán. Segítenék, de hidd el, nem tudom, mit tehetnék még érted.
Aztán támadt egy ötlete, és oldódni kezdett benne a bénult szomorúság. Már indult is, vissza a falu felé, a templomhoz. Tudta, a torony kapuja mindig nyitva áll.
Lába alatt megnyikordultak az ósdi lépcsők, halkan beszélt a madárhoz: – Lehet, hogy nincs már erőd az élethez. De menj el úgy, hogy még egyetlen-egyszer, utoljára érezd, amire minden madár teremtetett. A repülés szabadságát, a szabadságot, amire te is rendeltettél.
Amint felérkezett, kinyújtotta a karját a toronyablakon, kinyitotta a markát, és a levegőre bízta a madarat. A madár először zuhanni kezdett. De pár pillanat múlva – alig hitt könnyes szemének – megmozdult az egyik szárnya, utána a másik is. Már nem zuhant, bár még nem is repült: lélegzetelállító köröket írt le a levegőben. Aztán, amikor már majdnem földet ért, szárnyra kapott. Lassan, de egyre magasabbra ívelt a röpte. És repült. Saját erejéből. Úgy, ahogy egy madárhoz illik. Visszatért az életbe.
Mennyi olyan élményünk lehetett már nekünk is, amikor lemondtunk mindenről, akár egy betegség miatt, vagy veszekedés miatt, egy válás miatt, egy sikertelen vizsga miatt, rosszul sikerült állásinterjú miatt vagy egyéb más nehézség miatt, és már éppen feladtuk volna a reményt, mikor jött egy szellő, felemelt, erőt és lendületet adott egy újabb szárnycsapásnak és úgy éreztük, hogy feltámadtunk. Az élők Istene, hasonlóan a kismadár történetéhez felemel minket, erőt ad számunkra a földi feltámadásainkhoz és amikor eljön az óra, ő lesz a mi biztosítékunk a mennyei feltámadásunkhoz is.
Amit halottunk a lekcióban, az legyen a mi reménységünk is,: „Maga a mi Urunk Jézus Krisztus és Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg,”. Ez legyen a vigasztalás életünk útján, napról-napra, hogy legyen erőnk az újabb szárnycsapásra és ez legyen a bátorítás számunkra a végső dolgokra nézve is.
Így legyen!
Ámen
ISTENTISZTELETI-REND-és-HIRDETÉSE1-ÚJ-2019.november-10.doc