Nemcsak kenyérrel él az ember…
Lekció: 8. Zsoltár 1-10.
1A karmesternek: „A szőlőtaposók” kezdetű ének dallamára. Dávid zsoltára.
2Ó, URunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön, az égen is megmutattad fenségedet!
3Gyermekek és csecsemők szája által is építed hatalmadat ellenfeleiddel szemben, hogy elnémítsd az ellenséget és a bosszúállót.
4Ha látom az eget, kezed alkotását, a holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél,
5micsoda a halandó – mondom –, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá?
6Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg.
7Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél:
8a juhokat és marhákat mind, még a mezei vadakat is,
9az ég madarait, a tenger halait, amelyek a tenger ösvényein járnak.
10Ó, URunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön!
Textus: Máté 4:4.
4(Jézus) így válaszolt: Meg van írva: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.”
Kedves Testvérek!
Egy konfirmációs igehirdetéshez az illik, hogy egyszerű és rövid legyen. Ezért választottam egy rövid és könnyen érthető jézusi történet egyetlen mondatát.
Jézus megkeresztelkedése után éppen elkezdi nyilvános munkáját, böjtöl a pusztában, amikor megkísérti a Sátán: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré.”
Jézus most lép ki az ismeretlenségből, most kezdi megváltói szolgálatát, és miközben csendességében erre készül, máris megjelenik a kísértő, és el akarja téríteni a szándékától. „Változtasd a köveket kenyerekké” azt jelenti: „Olyan Messiás légy, aki „kenyeret”, vagyis jólétet, gazdagságot hoz az embereknek! Akkor imádni fognak az emberek!” Erre kísértésre válaszol így Jézus:
„Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.”
Jézus ebben a mondatban valami nagyon fontosat mond rólunk, amit főleg a fiataloknak lenne jó megérteni, de nekünk, idősebbeknek is átgondolni. Mindenekelőtt Jézus itt azt mondja rólunk, emberekről, hogy mi alapvetően éhező lények vagyunk, és ez az „éhség” két irányban jelentkezik bennünk.
1./ Jézus Kísértőnek adott válaszában először is azt mondja, hogy igen, „kenyérrel él az ember”. Az első szint a fizikai éhség szintje. Amíg ez az éhség nem csillapodik, addig senki sem tud mással foglalkozni.
Azt gondolom, hogy mi nem igazán tudjuk, hogy mi az, hogy éhezés. Ha mondjuk, elmész túrázni az erdőbe, és egy kicsit messzire mentek, nagyon megéhezel, és nincs nálad ennivaló, és még sokáig kell gyalogolni, míg valahol végre ehetsz. Ez még nem igazi éhezés.
Valaki, aki átélte a valóságos éhezést (háború idején) és több napon át nem jutott táplálékhoz, elmondta, hogy egy idő után számára kezdett fakóbb lenni a világ, és a végén már mindent sárgának látott. Az ilyen éhezés idején az ember már tényleg nem kíván semmit, csak azt, hogy végre egyen. Minden gondolata az evés körül forog, és semmi mással nem tud, és nem is akar foglalkozni.
Sajnos ma is milliók vannak, akik éheznek. Hálát tudunk adni azért, hogy nekünk ez ma itt már nem probléma? Az emberiség eddigi történetében talán csak az utóbbi néhány generáció mondhatja el magáról, hogy mindig volt mit ennie, bőségben élt.
Ez tehát az éhezésnek az első szintje tehát.
2./ Az éhezésnek van azonban egy másik területe is, amely abban a pillanatban kezdődik, amikor a fizikai megszűnt, amikor jóllaktam, eleget ettem. Azt gondolom, hogy ez számunkra ma az aktuálisabb téma. Ez az éhség nem a testben, hanem a lelkünkben keletkezik. Mihelyst jóllaktam, erőim birtokába kerültem, abban a pillanatban rám köszönt annak a kérdése, hogy akkor mihez is kezdjek magammal, a bennem lévő életerővel? Hova, mibe fektessem az energiáimat? Mi legyen az életcélom, az életem értelme? Ez is egyfajta „éhség”, csak nem fizikai, hanem lelki alapú. Kimondva, kimondatlanul, minden ember vágyik valamilyen értelmes célra, az életét átfogó „ügyre”, amelybe beleáll.
Azért nagyon fontos ez a kérdés, mert ezen múlik, milyen lesz az életem. Lehet jó célt választani, ami kiteljesíti, értelmessé és tartalmassá teszi az életemet, de lehet rosszul is választani, aminek keserves következményei lesznek. Egy történettel szeretném szemléltetni, mi történik legtöbbször az emberekkel, amikor ez a kérdés kerül terítékre.
Egy filmben láttam a következő részletet. A főhős egy rockkoncerten vesz részt, ahol a hangosítás rossz minőségétől bedühödő gitáros a színpadon a „koncert csúcspontjaként” mérgében összetöri a gitárját, és annak darabjait a tomboló közönség közé dobja. A közönség soraiban megindul a közelharc az „ereklyéért”. A főhős komoly küzdelem árán megszerzi magának az összetört hangszer egy darabját, majd kincsével együtt kimenekül az utcára. A koncertteremből kirohanva aztán hirtelen megáll, jól megnézi frissen szerzett ereklyéjét, majd hirtelen mozdulattal a földre dobja az előbb még oly fontos tárgyat, és üres kézzel megy tovább. A közelben állók közül valaki még felveszi a járdáról a gitár maradványait, de aztán ő is elhajítja, és szintén továbbmegy.
A legtöbb emberrel valami ilyesmi történik akkor, amikor „életcélt” választ magának: nem gondolkozik el különösebben, csak azt teszi, amit a többiek, utánoz másokat, küzd azért, amiért a többiek.
A konfirmáció egyik állomása annak, amit „felnőtté avatásnak” nevezhetnénk. Itt a gyülekezetben ettől a naptól már felnőtt „tagként” tekintünk rátok. De azt gondolom ti is érzitek, nem ettől lesztek valóban felnőttek, hanem attól, ha elkezdtek éretten gondolkodni magatokról, másokról, a világról. Az első alapkérdés pedig, amit a felnőtté válás felé tisztázni kell a magunk számára: ki is vagyok valójában, és miért is vagyok itt, ezen a Föld nevű bolygón?
Azt kívánom, legyen bátorságotok, türelmetek, ezeken a kérdéseken gondolkodni, és még egyet kívánok: vonjátok be ebbe a keresésbe magát Istent is. Talán egy-két konfirmációi órán már megéreztétek, a régi bibliai történetek rólunk és hozzánk is szólnak, tanítanak. Meggyőződésem, hogy az élet minden kérdésében a döntéseinknél a legnagyobb segítséget Istentől kaphatjuk. Ezért keressétek Őt!
