Lekció: Jer 38:4-6. 8-10.
Amikor Jeremiás próféta megjövendölte Jeruzsálem pusztulását a vezető emberek ezt mondták a királynak: Meg kell halnia ennek az embernek, mert elcsüggeszti a városban megmaradt harcosokat és az egész népet azzal, hogy ilyeneket hirdet nekik. Hiszen ez az ember a népnek nem a javára, hanem a vesztére törekszik! 5Cidkijjá király így válaszolt: A kezetekben van, hiszen a király tehetetlen veletek szemben! 6Fogták tehát Jeremiást, és beledobták Malkijjának, a király fiának a ciszternájába, amely a börtön udvarán volt. Köteleken bocsátották le Jeremiást, és mivel a ciszternában nem volt víz, csak sár, belesüllyedt Jeremiás a sárba. kiment Ebed-Melek a királyi palotából, és így szólt a királyhoz: 9Uram, királyom! Rosszul tették ezek az emberek, hogy így bántak Jeremiás prófétával, és a ciszternába dobták. Anélkül is meghalt volna az éhínség miatt, hiszen nincs már kenyér a városban!
10Akkor a király ezt parancsolta az etióp Ebed-Meleknek: Vigyél innen magaddal harminc embert, és húzasd föl Jeremiás prófétát a ciszternából, mielőtt meghalna!
Textus: Lk. 12:49-53.
49Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna! 50Keresztséggel kell azonban még megkereszteltetnem, és mennyire gyötrődöm, míg ez végbe nem megy! 51Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre? Mondom nektek: semmiképpen, hanem inkább meghasonlást. 52Mert mostantól fogva, ha öten lesznek egy családban, meghasonlik három a kettővel, és kettő a hárommal.53Meghasonlik az apa a fiával, és a fiú az apjával, az anya a leányával, és a leány az anyjával, az anyós a menyével, és a meny az anyósával.
Egy bibliakör Malakiás könyvét olvasta, és a harmadik fejezetben találkoztak egy verssel, amely ezt mondja:
“…leül az ötvös és megtisztítja az ezüstöt”.
Ez a vers teljesen lenyűgözte őket, és azon gondolkodtak, hogy vajon mit fejez ki ez az állítás Isten természetéről. Az egyik nő felajánlotta, hogy utána néz, hogyan tisztítják az ezüstöt, és majd a legközelebbi alkalmon megosztja a többiekkel.
Azon a héten a csoportból az egyik hölgy felhívott egy ötvöst, és megbeszélte vele, hogy elmegy megnézni munka közben.
Az ötvös megfogott egy darab ezüstrudacskát, tűz fölé emelte, és hagyta, hogy felmelegedjen. Közben magyarázta, hogy ahhoz, hogy az ezüst tiszta legyen, a tűz kellős közepébe kell tartani, ott, ahol a lángok a legmelegebbek, hogy a szenny kiégjen belőle.
A nő elgondolkodott a képen, amint Isten egy ilyen forró helyen tart bennünket, aztán felelevenítette az igeverset: “leül az ötvös és megtisztítja az ezüstöt”. Megkérdezte hát a férfit, hogy igaz-e, hogy az ötvösnek a tűznél kell ülnie az ezüsttisztítás teljes ideje alatt. A férfi igennel válaszolt, és elmagyarázta, hogy nemcsak, hogy ott kell ülnie és tartania kell az ezüstöt, de a szemét is rajta kell tartania egész idő alatt. Mert ha az ezüst a kelleténél akár csak egy perccel is tovább marad a lángok között, megsemmisül.
A nő egy rövid ideig csöndes volt. Majd megkérdezte: “Honnan tudja, hogy mikor lesz teljesen tiszta az ezüst?” Az ötvös mosolyogva így válaszolt: “Ó, az nagyon egyszerű – akkor, amikor meglátom magamat benne.”
Ez a kis történet az ötvös tüzéről segít elindulnunk Jézus szavaiban. Azért jöttem, hogy tüzet hozzak a földre, 51Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre? Mondom nektek: semmiképpen, hanem inkább meghasonlást. Jézusnak, a Béke fejedelmének a szavai ezek. Milyen nehéz értelmeznünk őket. Miről beszél itt Ő, aki az ellenség szeretetét tanította, aki a gyilkosaiért imádkozott, aki nemcsak saját népéért jött, idegenekhez is szeretettel fordult. Mennyire könnyebb nekünk a békéről és szeretetről hallgatnunk őt, mint ezeket a kemény szavakat, amelyeket nem könnyű értelmeznünk. És elsősorban azért nem könnyű értelmeznünk, mert szeretnénk meglátni a mai evangélium üzenetét, amely személyesen rólunk szól. A mi életünkről. Nagyon óvatosan kell ezt az értelmezést megtennünk, mert emberek vagyunk és könnyen kereshetjük az önigazolást, az énünk megerősítését a mai Igében. Jó példa erre a keresztyénség története. Mennyi háborút vívott 2000 év alatt. De vajon ebből melyik volt az a háború, amelyet Jézus hozott, amely Isten akarata volt. És mennyi volt az a háború, amely az egyház saját hatalma miatt történt. Hadd hozzak még egy idézetet:
Mi az elítélt Krisztus követői vagyunk
s ha nem ítélnek el bennünket azért,
mert hősiesen teljesítettük a szeretet parancsát:
akkor mi letértünk az Útról, az Ő Útjáról!
A mi tanúságtételünk Krisztus mellett
az az egyszerű, keresztény élet,
mely Isten véleményéhez igazodik egyedül.
Testvérek, osztályrészünk,
hogy bolondnak mondjanak a hűségért,
mellyel kitartunk egymás mellett,
hogy megszóljanak a gyermekért,
melyet nehézségek árán is vállalunk,
hogy megbotránkozzanak a szereteten,
melyből nem akarunk senkit sem kizárni.
Jézus saját földi útjában jelen volt a tűz és a szakadás. Mert összeütközött az Ő világa és a mi világunk. És Jézus nem akarta a békét mindenáron. A békét, amely önmagáért van. Ami elbújik és nem vállalja önmagát a világ előtt. Ugyanezen az úton járt Jeremiás próféta is. Amikor Jeremiás próféta megjövendölte Jeruzsálem pusztulását a vezető emberek ezt mondták a királynak: Meg kell halnia ennek az embernek, mert elcsüggeszti a városban megmaradt harcosokat és az egész népet azzal, hogy ilyeneket hirdet nekik. A világ természete szerint süket Isten szavára. Úgy, mint Jeremiás idejében a vezető emberek. Jeremiás próféciája nem jutott el a fülükig. Nem akartak Isten vezetésével törődni.
Ők a vezetők. Talán mi is ismerjük ezt a saját utunkból. Lehetett időszaka az életünknek, amikor mi is a saját ösztönös világunkat, vagy a tömeg vonzását követtük. Jeremiás kortársai a pusztulásba jutottak ezen az úton. Hát akkor hogy ne lenne tüzes az a hang, amely meg akar menteni a pusztulástól. Hogyne okozna szakadást az emberek között a megmentő szeretet, ha az emberek egy része nem veszi észre? Jézus szavai tehát szólnak a helyünkről a világban. Arról, hogy határt kell húznunk a világ iránya és saját magunk közé. Egyszer egy fiatal beszélt arról, hogy a munkahelyéről ő is haza szokta vinni a folyékony szappant, a kéztörlőt, mert mindenki más is ezt csinálja. Ady verse szólaltatja meg igazán ezt a arcot, Júdás hangján írta:
Dühödt, lázongó szívverésem
Golgotai bazaltra vésem.
Krisztus, poétám, szent Alak,
Eladtalak.
Enyém volt minden álmodásod,
Én voltam a lelked, a másod,
Megkoszoruztam a fejed,
Szerettelek.
S eladtalak, én fejedelmem,
Mert az Élet az én szerelmem,
Mert én is álmodok nagyot:
Költő vagyok.
Nem hallgatom zsoltáros ajkad,
Nem kell szép, égi birodalmad.
Selymet, pénzt akar egy leány,
Vár, vár reám.
Galád vagyok? Galád az Élet.
Bűve miért nincs az Igének?
Vággyal, kínnal miért gyötör
Pénzes gyönyör?
Írott kövem dobom a mélybe,
Megreng a Föld sok ezer évre
S késői, bűnös, bús szemek
Megértenek.
Az a tűz, amelyet Jézus a földre hozott ma is lobog, bennünk, Krisztus hívők szívében. És rajtunk keresztül az Ő tüze jelen van a világban és hatással van. Van azonban még egy szintje a tűznek és a szakadásnak, amiről Jézus beszél. Ez pedig a mi belső szintünk. Lényünk mélységei, ahol ott van Jézus tüze, de ott van a világ ereje is. Mert mindkettő hat ránk. És ez egy belső szakadást okoz, hacsak nem magyarázzuk ki magunk előtt a bűneinket, ha nem altatjuk el a lelkiismeretünket. S hogy mi célja a mi belső tüzünknek?
Talán éppen az, amiről az ötvös tüzének a mondatai szólnak. ahhoz, hogy az ezüst tiszta legyen, a tűz kellős közepébe kell tartani, ott, ahol a lángok a legmelegebbek, hogy a szenny kiégjen belőle. az ötvösnek a tűznél kell ülnie az ezüsttisztítás teljes ideje alatt és a szemét is rajta kell tartania egész idő alatt. Mert ha az ezüst a kelleténél akár csak egy perccel is tovább marad a lángok között, megsemmisül. Végül: akkor lesz tiszta az ezüst amikor az ötvös meglátja magát benne.” Mi úgy láthatjuk a mi életünk Ötvösét, az Urat, aki így enged bele minket a tűzbe. Olyan tűzbe, ami a világban ég, és olyanba, amely a lelkünkben lobog. Hisszük, hogy ez a tűz nem elpusztítani, vagy megégetni, hanem kiégetni akar. Értékes ezüstté, vagy edénnyé, amely erős hordozója lehet sok értékes dolognak. Hát ezért merjük vállalni tüzek forróságát, szakadások fájdalmát, hogy soha el ne szakadjunk attól, aki mindig volt és mindig lesz, aki a kezdet és a vég az életünkben, az Úristentől. Ő tartson velünk életünk minden útjában, és legyen támaszunk minden pillanatban.
