Bemutatkozás

Kuruczné Rezes Melinda Anikónak hívnak. Férjezett nevemet alig pár hónapja használom, hiszen 2019. július 19-én döntöttünk véglegesen egymás mellett, Isten színe előtt férjemmel, Kurucz Krisztiánnal. 1991.07.06-án születtem, édesapám névnapján. Hajdúhadházon nőttem fel szüleim középső lányaként. Egyszerű és nagyszerű családból származok. Szüleim mindig mindent megtettek, és megtesznek értem, testvéreimért és már 10 éve neveltgyermekeikért, mivel nevelőszülőként szolgálnak. Emellett édesapám MÁV forgalmi szolgálattevőként dolgozik már több, mint 30 éve. Olyan értékeket kaptam tőlük, amiért egy gyerek nem lehet elég hálás a szüleinek. Áldottnak érzem magam, hogy olyan családban nőhettem fel, ahol megtanítottak minden fontos dologra, ami szükséges az élethez.

Óvodától kezdve, önként jártam hittanórára. Az általános iskola 6. osztályában fogalmaztam meg először, hogy lelkipásztor szeretnék lenni. A templomban segédkeztem, mikor mondtam tiszteletes úrnak, hogy „milyen jó lehet a kilátás a szószékről”. Mondta, hogy nyugodtan menjek fel, és nézzek szét onnan. Erre én annyit feleltem, hogy „dehogy is, majd ha papírom lesz róla!”.

Gimnáziumi tanulmányaimat a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában folytattam, ahol bár már első évtől kezdve tudatosan készültem a teológiára, mégis végig hagytam lehetőséget arra, hogy bármely más szakra is jelentkezhessek. Végül kizárólag a teológiára adtam be a jelentkezésemet, ahová felvételt nyertem, de mégsem kezdtem el rögtön a gimnázium után a tanulmányaimat. 10 hónapot Hollandiában, Arnhemben töltöttem önkénteskén, ahol idős, fogyatékkal élő emberekkel dolgoztam. Nagyon élveztem az önállóságot, az új világot, ami kinyílt előttem. Rengeteget fejlődtem, nyelveket tanultam, mondhatni felnőttem. Abban az évben fogalmazódott meg bennem, hogy a teológia mellett mindenképpen szeretnék mást is tanulni, és miután megtudtam, hogy milyen fontos és értékes magyar-holland református kapcsolataink voltak a múltban, és vannak a jelenben is, így a Debreceni Egyetem Néderlandisztika szakára is beadtam a jelentkezésemet a teológia második évében. Ugyanezen év tavaszi szemeszterében a prágai teológián tanulhattam Erasmus hallgatóként, ahol az angol nyelvtudásomat sikerült gyakorolni és mélyíteni.

Miután felvételt nyertem a Debreceni Egyetem Néderlandisztika szakára, párhuzamosan folytattam a tanulmányaimat a két egyetemen, mely elég nagy kihívásnak bizonyult. A teológia harmadik évét és a holland szak első évét befejezve jelentkeztem önkéntesnek Amerikába, így 2014 nyarát Amerikában, Pennsylvaniában tölthettem egy fogyatékkal élő gyerekekkel foglalkozó táborban. A nyár végén volt lehetőségem utazgatni, így eljutottam a Niagara-vízeséshez, Washingtonba, Philadelphiába, New York-ba, Miamiba és számos kisebb település neves helyszíneire.

2015-ben újra jelentkeztem Erasmus ösztöndíjra, melynek köszönhetően Hollandiában azon belül is Amszterdamban tanulhattam a 2016-os év tavaszi szemeszterében. Mivel holland nyelven hallgattam az órákat, így párhuzamosan tudtam folytatni mindkét egyetemen a tanulmányaimat.

Ezt követően, miután hazatértem, teljesítettem a még szükséges tárgyaimat, és 2018 januárjában megszereztem a holland szakos bölcsészdiplomámat. Teológiai tanulmányaimból már csak néhány tárgy maradt hátra, ezáltal időm nagy része felszabadult, így 2018 augusztusától exmisszus-egyházi kisegítő szolgálatra voltam kirendelve a Püspöki Hivatalba, ahol rengeteget  tanulhattam az egyházunk működéséről, és szerezhettem a jövőben hasznosítható tapasztalatot, tudást.

2019 júniusában sikeresen teljesítettem a Kápláni szigorlatot, mely előfeltétele az exmisszus-gyakornoki (segédlelkészi) év elkezdésének, így 2019. augusztus 1-től szól a kirendelésem a Debrecen Kistemplomi-Ispotályi Református Egyházközségbe, ahol annyira otthon érezhetem magam, mint korábban az anyagyülekezetemben, a Hajdúhadházi Református Egyházközségben. Nagyon hálás vagyok Istennek azért, hogy ebbe a gyülekezetbe vezérelt,

Isten áldását kérem a gyülekezet vezetőire és minden tagjára.

/Kuruczné Rezes Melinda Anikó/