Orgona

Arany Lajos:

„Ötven éve hangoltak utoljára”

A kistemplomi orgona monológja

            „A fiatalabb olvasók kedvéért talán jobb, ha mindenekelőtt bemutatkozom – közülük főleg sokan lehetnek, akik azt se tudják, vagyok. Így azt se, ki vagyok. Bár játszottak rajtam az orgonisták a legutóbbi időkig, a kistemplomi istentiszteletek alkalmán, utoljára elég régen szóltam igazán szépen, eredeti adottságaimhoz méltón. De hát mitől is szólhattam volna, hiszen fél évszázada már, hogy nem hangoltak! (Hát ezért szólok most – ezúttal nem a zene nyelvén.) Pedig tudja minden, a muzsikához kicsit is értő, hogy a zongorát is illik két-három esztendőnként hangolni. S hogy ez az ötven év mekkora idő az én életemben, arra hadd jegyezzek meg annyit: a Nagytemplomban lakó bátyám néha panaszolja, évente csak (!) egyszer hangolják.

            De elkalandoztam; szóval engem 1866 és 1881 között készített Kiszel István nagyváradi orgonaépítő, aki felépítésemért költözött vissza szülővárosába, Debrecenbe. Büszkén mondhatom: 1874 márciusában már „állt a testem” – amint egyik mai kedves fiatal pártfogóm, ifj. Fekete Károly segédlelkész fogalmazta szemléletesen. Egy másik jó ismerősöm, a védő kart felém nyújtani immár negyedszázada vágyó Sepsy Károly, a Tiszántúli Egyházkerület ének- és orgonaügyi előadója, 1972-ben elkészített egy részletes, alapos ismeretemről tanúskodó javaslatot az újjáépítésemre. De sajnos tervének sorsa – mindeddig – az asztalfiók lett. Ó, nagyon előreszaladtam az időben. Hiába, öregszem, törődöm.

            Visszatérve a születésemhez: nagy kár, hogy Kiszel „jóatyám” 1880-ban elhalálozott, mert a felelőtlen, pénzéhes Docekal József „mostohaatyám” fejezett be. Nagyon hűtlenül bánt velem. Már 1934-ben leírták rólam, hogy annak idején a szegény harangozók, akik lábbal való fújtatásom keservét viselték, panaszkodtak a nyomás szokatlan nehézsége miatt. Jogos volt a sírásuk, hiszen a levegőigényes nyelvjátékaim üres helyén kiömlött testemből a levegő, és azt a harangozók nem győzték fújtatással pótolni. Tudják, miért tódult ki? Mert – fájdalom – kiszedték belőlem a legnagyszerűbb nyelvsípsoraimat. Nos, Docekal mostohám beismerte: ő szedte ki testemből sípjaim egy részét. Az ő hanyagsága és lopkodása után 1893-ban, miután Kerékgyártó István orgonaépítő mester észrevette a hiányosságaimat, pótolták a sípjaimat. De aztán szörnyű dolgok történtek velem. Tovább csonkítottak: dézsmálták kincseimet, ékeimet, a sípkészletet.

            Az első világháború alatt a síp- és harangrekvirálások idején sok-sok testvéreméből, s nyilván az én sípjaim egy részéből is, puskagolyók készültek. (A harangokból pedig ágyúk.) Hogy nem szólaltak meg akkor a harangok az emberekben?

            A presbitérium a két világháború között büszkén vette jegyzőkönyvbe: pénzt takarítottak meg azzal, hogy javításomat sípokkal, tehát „természetbeni” fizetséggel köszönték meg. (???) Láthatják tehát – amint egyik pártfogóm összegezte -:  a mi református egyházunkban sok kárt okozott a puritánság szende álarca mögé rejtett tudatlanság és érzéketlenség. Mindenekelőtt tehát nem egyes, rablóhajlamú orgonajavító mesterek a bűnösök mára szörnyű állapotba zuhanásomért, fogyatkozásaimért, hanem a korabeli felelős egyháziak is: a hivatásuk gyakorlásának alacsony fokán tanyázó lelkipásztorok, és a herdáló presbitérium.

            Nagy kár pedig, hogy ennyire felelőtlenül bántak velem, mert sípjaim mindig csak nyugatról voltak pótolhatók, beszerezhetők! (Ma is!) Rosszul vagyok. Nyelvsípsorok tűntek el rólam, (nekem tizenegy ilyen sorom volt, míg nagytemplomi bátyámnak csak egy!), foghíjasok az ajaksípsoraim, fúvóim szakadozottak, agyonfoltozottak.

            De ez a legkevesebb! Ha karban lennék tartva, játszhatnának rajtam, akkor is, ha nem vagyok már egészséges. (Persze, lehetnék, s még lehetek is! Imádok élni, és szeretnék még sok örömöt szerezni az embereknek!) Várom a karban tartó gazdámat! Mert szakszerű fenntartásra szorulok, hogy igazán szépen szólalhassak meg. Hogy visszacsengjek a muzikális szívekben. Különben miért vagyok? „Itt lenn a porban.” Eltiportan. Mit érek, ha hallgatok? Ezer bocsánat az öreg orgonának: sose voltam érzelgős, de ez valahogy kijött belőlem.)

            Jaj, pedig milyen szépen hangzanék! Mert nem vagyok ám akármilyen orgona!... Jó stílusú romantikus hangszernek ismernek az értők. Kiszel építőm a mechanikámat a híres Barker emeltyűk alkalmazásával könnyítette. Tehát nagy méretű fúvócskák mozgása vezérli a nehezen járó sípszelepeim nyitását. Mechanikus rendszerű orgona vagyok, egyszerű mechanikám miatt pontosan tudnék megszólalni, kizárva a ritmikai egyenetlenséget. Sípsoraim kimeríthetetlen színkombinációk létrehozására képesek.

            Francia stílusú vagyok. Ennek pedig a legkiválóbb tulajdonsága: nyelveket építenek a hangszerbe. Nyelvjátékaim – így vélekednek rólam – igazi érces, fémes keménységet kölcsönöznek hangomnak. Az eredeti tizenegy nyelvsípsorom pompás ragyogást adott hangomnak! Kedves megmenteni akaróm szép szavával szólva: a nagyzenekar rézfúvós kara tündöklött hangomban… Ez volt a magyarázata – hadd nosztalgiázzam kicsit! -, hogy fénykoromban a debreceni polgárok a Kistemplomba jártak orgonamuzsikát hallgatni. Fémsípjaim anyaga olyan kiváló, hogy ezek bő száz év elteltével is alig vékonyodtak. Fa sípsoraim teljesítőképességük, hangjuk virágjában vannak. A játszószerkezeteim is működőképesek, csak ellenőrző javításokra szorulnak. A kopuláim megbízhatóak, így tartják ismerőim.

             Kiszel atyám munkáját, engem, remekműnek mondanak – a magyar orgonaszakkörök megbecsülő elismeréssel szólnak rólam. Úgy vélekednek, még mostani elesett, kiszolgáltatott állapotomban is alig kifejezhető művészi és anyagi értéket képviselek. Miképp is értékelt nagy lélekkel a teljes felújításomért lándzsát törő Sepsy Károly? Hadd idézzem, oly jól esik: „A kistemplomi orgona hirdeti elődeink alkotó akaratát, Isten ügye iránti bőkezűségét, s mutatja Isten áldó jókedvét, aki sikerrel jutalmazta az építő és építtetők nemes szándékát és áldozathozatalát.”

             S most hadd szóljak emelt fővel: vannak tehát értékeim! Ez az érték, aztán életkorom és csonkulásom pótlásának igénye egyformán indokolná a lelkiismeretes, szakszerű helyreállításomat és átépítésemet, mert már kétszer is túlléptem azt az időt, amikor a teljes felújításom elengedhetetlenné, halaszthatatlanná vált.

            Pártfogóm szerint minden igénybevételt túlélő mechanikus rendszeremnek köszönhetem, hogy a szerkezetem ma is képes funkcionálni. De többet már nem viselhetek el, rég megérettem rá, hogy a gyülekezet szerető áldozattal forduljon felém, s orvosolja betegségemet.

            Sajnos, eddig mindig lemaradtam a város megoldandó ügyeinek listájáról. Megszoktam már, beleöregedtem. Megvagyok már így is, de hátha valakinek még fontos lehetek, ha már felhívtam magamra a figyelmet a pártfogóim, Berkesi Sándor karnagy és az említettek meg más, engem megtartani akarók sugalmazására. Hál’ Istennek, vannak még, akik számontartják az öreget.

            Hátha még megérem: Debrecen város a magáénak fog vallani.”

 

Ifj. dr. Fekete Károly: Debreceni mester százéves orgonája a Kistemplomban

Az orgonaépítés kérdése Debrecenből 1817-ben, a tűzvész után felépült Nagytemplom berendezésekor vetődött fel. Az egyháztanács május 4-én tartott ülésén még úgy látták a lelkészek, hogy nem kell orgona, bár a presbiterek szerették volna. 1830-ban, az Oratórium orgonájának felállítási évében viszont határozatilag kimondják, hogy „a helybéli Ref. Ekklésia Templomaiban is először a Nagy- azután pedig a Kis Templomba, - s idő jártával az Ispotály Templomában is orgona készíttessen.” 1838-ban elkészült a Nagytemplom orgonája. A kétmanuálos, 30 regiszteres hangszert Jakob Deutschmann bécsi mester építette.

            A Kistemplom orgonájának megépítésére 1862-ben hirdetnek pályázatot. A beküldött tervek közül az akkor Nagyváradon élő Kiszel Istvánét fogadták el. 1866. szeptember 25-én kötötték meg a szerződést egy hárommanuálos, 36 regiszteres orgonáról, melyet Kiszelnek két év alatt kellett volna elkészítenie. Pár hónappal ezután azonban olyan hibák mutatkoztak az alig 30 éves nagytemplomi orgonán, hogy először azt kellett rendbe tennie. A jegyzőkönyvekből kiderül, hogy ezzel a munkával próbálják ki a mester képességeit, szaktudását. Deutschmann orgonájának kijavítása, három manuálra való bővítése és a főbejárat felőli karzatról a szószék feletti karzatra való átvitele az átvevő bizottság tetszését elnyerte. A munkájával bizonyító mesternek 600 Ft jutalmat szavaztak meg: „Ezen jutalom orgona készítő úr által külhonban a nagyobb orgonák megtekintése által szerzendő tapasztalásra, különösen pedig a szélrendszer tanulmányozására volna fordítandó.” Bizonyára a kapott komoly feladatok, a tanulmányút és más munkák lehetősége is közrejátszott abban, hogy Kiszel mestert 1870-ben már mint debreceni lakost említik az összeírások. Valószínűleg 1867-68-ban költözött vissza szülővárosába Nagyváradról, ahol a Darabos utca 1. szám alatt, a Kollégium mellett volt a lakása.

            A tanulmányút csak két év múlva valósulhatott meg, mert a porosz-francia háború miatt „…utazásában megakadájoztatott, s az egyház által óhajtott tanulmányozási utazástól tökélletesen elzáratott”.

 

Orgonaépítő – külföldi tanulmányúton

 

A Debrecen c. újság 1871. május 23-ai száma tudósít bennünket, hogy a „…kitűnő képzettségű derék orgonakészítőnk a napokban külföldre utazik, hogy ott az orgonászat terén felötlő újabb vívmányokat megfigyelve-visszatértével a mi hasznunkra és pedig sajátlag a kistemplomban felállítandó orgona készítésére használja fel, illetőleg értékesítse szerzett ismereteit.” Református orgonáink történetében páratlan eset, hogy orgonaépítőt kiküldenek külföldi tanulmányútra. Nem elégszenek meg egy átlagos hangszerrel, hanem mesterművet szeretnének. Nagy dolog ez azért, mert a reformációtól kezdve századokon át vitás ügy volt az orgonák kérdése, melyet bizonyítanak a zsinati határozatok, az egyes énekeskönyvek előszavainak állásfoglalásai és más adatok pár évtizedeként fel-felbukkanó híradásai. Debrecen elég későn csatlakozik a sorba felismerésével: „…mind a külső országi, mind a Hazabéli Ref. Ekklésiák példája azt bizonyítván, hogy az orgonáknak a Templomokban való használása sem az Isteni Tisztelet tisztaságával, sem a Ref. Vallás lelkével nem ellenkezik.”

            A Kistemplom orgonája az a hangszerünk, amely megtörte a kisszerűséget és egy magasabb szintű, művészibb orgonatípus hazai lehetőségére hívta fel a figyelmet. Ehhez azonban valóban az kellett, hogy a kiszemelt mester lásson olyan orgonákat, amelyek mintául szolgálhattak munkájához. Nem tudjuk, hogy Sz. Nagy Károly nagytemplomi orgonista bíztatására, vagy a saját akaratából-e, de amint azt egyik leveléből tudjuk, Kiszel István útján az orgonaépítészet válságát elkerülő francia-romantikus orgonatípust tanulmányozta. Járt a „művelt Európa fő és nagy városaiba”, melyek közül külön is említi Genfet és Nancyt: „ a Genfi ref. templomban 36 000 a Nancy-i pedig 40 000 ezüst forintba került, mely két nevezett orgona szolgált mintául a változatok, vagyis a Dispositio összeállításánál”. A két orgona közül a nagyobbikat, a genfi Szt. Péter templom hárommanuálos, 45 regiszteres orgonájának diszpozícióját ismerjük. 1864-66-ban készítette a Merklin-Schütz cég. A XIX. század második felében bekövetkezett stílusromlás a híres német orgonaépítészetet válságba juttatta, míg a francia orgonák megőrizve a XVIII. századi hagyományokat, továbbfejlődtek. A kiválasztott orgonákon kitűnően tanulmányozhatta Kiszel a francia-romantikus orgonák stílusjegyeit. Megfigyelhette az egyház által kért technikai újításokat és jól a fülébe véshette azt a hangzást, amit majd Debrecenben akart visszahallani.

 

A genfi minta

 

            Miután hazatért, elkészítette az új tervezetet egy hárommanuálos, 47 regiszteres orgonáról. Lássuk most egymás mellett a genfi és debreceni diszpozíciót. (Az azonos jelentésű, vagy jellegben hasonló regiszterek egymás mellé kerültek.)

 

Genf Szt. Péter templom                                                                           Debrecen Kistemplom

Főmű

Principal                     16’                                           Principal                            16’

Bourdon                      16’                                          Bourdon                             16’

Montre                          8’                                          Principal                               8’

Bourdon                       8’                                           Bourdon                               8’

Flüte harmonique         8’                                           Doppelflöte                          8’

Gambe                          8’                                          Viola di Gamba                    8’

Dulciana                       8’                                           Gemshorn                            8’

Prestant                        4’                                            Octav                                   4’

Flüte octaviante           4’                                            Fuvola                                  4’

Guite-flüte              2 2/3’                                           Quinta                             2 2/3’

Doublette                     2’                                            Superoctav                           2’

Fourniture progressive                                                Mixtura   5 sor                     2’

Grand-Cornet                                                               Cornett   3 sor                     8’

Ophicléide-Cor           16’                                           Bombard                             16’

Trompette                     8’                                            Trompet                               8’

Clairon                          4’                                            Clarine                                 4’

 

Positiv

Bourdon                       16’                                           Kedves fedett                     16’

Principál                        8’                                           Hegedű principál                  8’

Rohrflüte                       8’                                           Kedves fedett                        8’

Salicional                      8’                                            Salicional                             8’

Viola de Gambe            8’                                                       ---                               -

     ---                             -                                              Hegedű principál                  4’

Flüte harmonique          4’                                            Fuvola                                  4’

Flautino                         2’                                            Flautino                                2’

Fourniture                     2’                                             Mixtura   3 sor                     2’

Trompette                      8’                                            Trompete                              8’

Clarinett                        8’                                            Clarinette                              4’

                           Recit                                                                          Echómű

Flüte harmonique          8’                                             Flauta travers                       8’

Bourdon                        8’                                             Flauta major                         8’

Gambe                           8’                                             Violin Gamba                      8’

Voix celestes                  8’                                              Salicional                            8’

Fugara                            4’                                              Fugara                                 4’

Flüte d’ echo                  4’                                              Flauta d’ amoure                 4’

Cornet de Recit              8’                                              Cornett    3 sor                    8’

Trompette                       8’                                             Trompette                            8’

Basson-Hautbois            8’                                              Fagott et Oboe                    8’

Voix humaine                 8’                                              Vox humana                       8’

Pedálmű

Sous.basse                     32’                                              Bourdon                            32’

Sous-basse                     16’                                              Subbass                            16’

Contre-basse                  16’                                              Violin                               16’

       ---                             -                                                 Gross Nasard              10 2/3’

Octave-basse                   8’                                               Pr. octavbass                      8’

Violoncelle                     8’                                                Cello                                  8’

       ---                             -                                                  Bassflöte                            8’

Octave-flüte                    4’                                                Octava                                4’

Bombarde                      16’                                               Posaun                              16’

Trompette                       8’                                                Trompette                           8’

Clairon                            4’                                                Clarinette                            4’

 

            A két hangszer diszpozíciója között nagyobb eltérés nincs. Biztosra vehetjük tehát, hogy Kiszel István ezt az orgonát látta Genfben és ennek mintájára készítette el mesterművét a Kistemplomban.

 

A száz év előtti pneumatika

 

            Az 1872-es, új szerződés és árkiszámítás külön pontban foglalkozik azzal, hogyha az orgonán a billentés nehéz lenne, akkor klaviatúránként 500 Ft-ért beépíti a mester a „pneumatikát”, amit tanulmányútja alkalmával figyelt meg. 1874 márciusában már állt az „orgona teste”. Amint haladt előre a felállítás, kiderült, hogy az orgona „…ha csak abba pneumatikai emeltyű nem alkalmaztatik, igen nehéz játékú lesz” – írja a Presbiteri Jegyzőkönyv. Ez a bejegyzés pontosítja az előbb említett „pneumatika” szót, mert ma ezalatt az ún. csőrendszerű pneumatikát értjük, míg ebben az esetben az angol mérnök, Barker által feltalált és róla elnevezett szerkezetről van szó (Barker-emeltyű), amely „segít” kinyitni a szelepeket az orgonán játszónak. Ilyen segítő gépezetet, Barker-emeltyűt épített Kiszel a 16 regiszteres, nagy mennyiségű levegőt igénylő főműhöz (I. man.) és a játékasztaltól nagy távolságra levő echóműhöz (III. man.). A magyar mesterek közül csak – szintén francia-romantikus ideált követő-Angster József alkalmazta orgonáin ezt a találmányt. Nem csoda tehát, hogy a Zenészeti Lapok 1874. november 1-i számában megjelent A Hazai műipar egy nevezetes terméke címmel az épülő orgonáról egy cikk:

            „Ritkán jut alkalmunk a hazai műipar terén, valami nem mindennapi, sőt mi több nevezetes mozzanatra hívni fel a hazai közönség figyelmét. A Debreceni Ref. Kistemplom számára készülő nagy orgona, az ily ritkaságok közé tartozik, mely immár befejezéséhez közeleg s mind kész mű méltó tárgya lesz a szakértők figyelmének. Kiszel István, debreceni orgonaépítész műve ez, kinek neve ezután bizonyára Európa legelső orgonaművészeinek nevei közt fog említetni. Az egész osztrák-magyar birodalomban ez orgona lesz nagyság és tökélyre nézve a második, miután az elsőség a brassói orgonát illeti.”

            Az ismeretlen cikkíró-kis túlzásait is beleértve-jól látja e hangszer jelentőségét. A leplezetlen örömmel írt bevezetés után teljes műleírást ad az olvasónak, melyben a regiszterek neveit (a diszpozíciót) is közli.

 

Egy kritikus tévedései

 

            1875 nyarán az orgona hangolása előtt járt Debrecenben megnézni a hangszert Sárospatakról Ivánka Sámuel zenetanár. A Zenészeti Lapok cikke indította erre az útra, s tapasztalatait ő is megírta. A gunyoros irományban feltűnnek azok az érvek, amelyek általában meghiúsítóivá lettek egyházunkban egy-egy nagyszerű hangszernek, sőt egy Istenhez még méltóbb istentiszteleti ének- és zenekultúra kifejlődésének! A Protestáns Egyházi és Iskolai Lapban így írta le véleményét Ivánka:, „Mint dispositióból láthatni, a változatok fő részét a nyelves változatok teszik, ezek a gyülekezet éneklés vezetésénél teljesen nélkülözhetők, különben is hangolásuk a gyakori időváltozásnak kitéve lévén, hamar használhatatlanokká lesznek, ezek tehát költséges voltuk mellett többnyire heverők maradnak, s csak a számot szaporítják. A felvett pedál hangterület-mint szintén a három manuál is-szükségtelen, ily mérvben inkább fényűzésre, mint használatra való. Itt a dispositio készítője igen önkényűen járt el, s úgy látszik nem annyira a gyülekezeti éneklés természetes módú vezetése, mint inkább a hallgatók nagy része által éppen nem érthető művészi játékra fektette a fősúlyt. Itt tehát úgy látszik, egyedül az orgonász urak ábrándozására, kik csordultig tele vannak művészi vágyakkal és álmokkal, nyújtatik alkalom, de fog-e ebből haszon háramlani a gyülekezeti éneklés jövőjére: az már más kérdés!”

            Ivánka tehát pont azokat rótta fel a hangszer hibájául, amelyek a hazai viszonyokat tekintve éppen a legnagyobb erényei voltak. A magyar orgonák nyelvjátékokban szegények, különösen református orgonáink. Nagy részük egy- vagy kétmanuálos, pedáljuk csak egyoktávos (C-H-ig), esetleg a második oktáv ismétli az első hangjait. Ezekkel szemben Kiszel-amint azt Genfben látta-megajándékozta megrendelőit 11 nyelvjátékkal, a templom nagyságához kellő hárommanuálos játékasztallal és korszerű, 30 hangos pedállal!!! Ivánka nem tudta elképzelni, hogy a művészi orgona és orgonajáték nem ellensége a gyülekezeti éneklésnek, hanem annak segítője, támasza, előrevivője. Ez a szemlélet segítette az ún. „zsoltáros-orgonák” elterjedését, amelyek csak az énekvezetés ellátására készültek, de még azt sem tudták és tudják betölteni hiányosságaik miatt.

             A cikk további részében a debreceni templomok és orgonák fordított arányairól élcelődik, az építőt és a tervezőt ostorozza-ok nélkül. Elárulja informálatlanságát, mert nem ismeri a nagytemplomi orgona átépítésének okait és nem hallott a kistemplomi orgona megépítését lehetővé tevő Auer Andrásné-féle alapítványról, mely teljesen fedezte a költségeket. Ivánka Sámuel cikke előszele annak a mentalitásnak, amely a jó kezdeményezést és megvalósítást létrehozó nemzedék után körülvette a remekművet és eljuttatta mai állapotához.

            Valószínű, hogy a hangszer 1876 októbere körül már teljesen készen volt. Ez ad lehetőséget arra a találgatásra, hogy miért nem történt meg az átadás már ekkor. Több féle ok lehetett: 1. A regiszternevekből következtetünk esetleges transzmissziós tervre. 2. a Kistemplom nyirkossága miatt esetleg hosszabb ideig akarta megfigyelés alatt tartani hangszerét a mester. 3. Betegeskedésről is van tudomásunk. Tény azonban az, hogy 1876 után mindenképpen más munkához kellett kezdenie, mert 1878-ban a kabai, 1879-ben a gödöllői, 1880-ban a szeghalmi ref. templomokban állít fel új orgonát, eddigi kutatásaink szerint.

            Bizonyára nemcsak a családot érte váratlanul a 60 éves mester halála, hanem az egyház elöljáróit is, amikor olvasták a Debrecen november 8-i számának híradását: „Városunk szülötte és széles körben ismert s tisztelt polgártársunk Kiszel István orgona-építész e hó 6-án-mint egy ide küldött táviratból értesültünk, Budapesten, hova egy régibb bajában orvosi tanács végett utazott fel-elhunyt.”

            Mesterművét segédje, Docekal József készítette elő a hivatalos átadásra. A szakértők között volt Angster József, aki már akkor is neves orgonaépítő volt Pécsett. Az 1881. szeptember 1-i szakértői vizsgálat nagyra értékeli a hangszert és építőjét: „…a jelen orgonamű úgy technikailag, mint zenei tekintetben az orgonaépítészet mai színvonalán áll, sőt kimondhatjuk, mikép Magyarországban az Angster József által készített kalocsai orgonán kívül, mind kiállításra, mind művészetre nézve ehhez hasonló orgona művet nem találtunk.”

 

És ami nagyon sajnálatos

 

            Sajnos e nagyszerű hangszert sem építészeti, sem művészi szempontból nem követték az utána épült orgonáink. A századforduló környékén országosan a gyári vagy az ehhez alkalmazkodó kismesterek sablonorgonái terjedtek el. Csak Árokháty Béla munkássága állította meg ezt a folyamatot. A Kistemplom hatalmas, értékes orgonája vonzotta a kiskaliberű, fércműveket készítő mestereket, akik más munkáikhoz idejártak „anyagot gyűjteni”. Már az első években az etikátlan Docekal József elkezdte a sípok eltulajdonítását. 1893-ban ugyan pótolták a hiányokat, de utána teljesen összekuszálódtak a szálak. A „természetbeni” fizetés és orgonacsonkítás váltogatták egymást, s most 100 évesen nagyon elesett állapotban szolgálja egyházát.

            Kívánjuk, hogy ez a remekmű mihamarabb újuljon meg és kerüljön megérdemelt állapotába, hogy az újjáépítést javasló Sepsy Károly szavait nyugodt lelkiismerettel mondhassuk ki: a Kistemplom orgonája „hirdeti elődeink alkotóakaratát, Isten ügye iránti bőkezűségét, s mutatja Isten áldó jókedvét, aki sikerrel jutalmazta az építő és építtetők nemes szándékát és buzgó áldozathozatalát. Megépülhetett az orgonaművészet tévelygésének mélypontján egy tisztult, a dekadencia korszakában is előremutató instrumentum, amely különösképpen alkalmas volt arra, hogy az élő Istent méltón magasztalja.”

Szakács György: A debreceni Kistemplom orgonájáról

Egy olyan hangszert kívánok röviden bemutatni, amely több szempontból is méltónak bizonyult arra, hogy eddigi tanulmányok, dolgozatok készüljenek belőle és kiemelt orgonaként tartsák számon hazánk orgonái között. 1862-1881 között építette Kiszel(y) István Debrecen város szülötte, nagyváradi orgonaépítő, aki e hangszer építése miatt egész műhelyével városunkba költözött. Nagy méretű hangszernek számít, három manuállal, 47 (+4) regiszterrel, mechanikus csúszkaláda rendszerű, az első és harmadik manuál Barker emelővel (billentést könnyítő emelővel) vanellátva.

Páratlan történettel rendelkezik, amelyben egyszerre szerepel Debrecen városának és református Egyházának alkotó szándéka, majd a kíméletlen pusztító erő, amely történetét máig végigkísérte. A hangszer önmagában is rendkívüli. Így fogalmaz az Aeris Orgona kft az orgona restaurálási tervében: „A hangszer egyediségét az a tény is alátámasztja, hogy a magyarországi történelmi orgonaépítészetre elsősorban a dél-német orgonaépítészeti tradíció volt nagy hatással. Ezzel szemben Kiszely egy egész más vonalat, a francia építészeti stílust, hangképet követi, mely a Kistemplom hangszerén különösen jól megmutatkozik. Ettől válik ez az orgona a történelmi hangszerek között is kuriózummá… Debrecen olyan történelmi hangszere a Kistemplomé, amely nem egy ideológia hatására lett modernizálva, hanem az eredetileg megalkotott hangzásvilágot tükrözi, csonkítások, fölösleges toldások nélkül.”

Története:

  • 1862-ben hirdetik meg a pályázatot az orgona építésére, a több terv közül Kiszel Istvánét fogadják el.
  • 1866-ban kötik meg a szerződést egy három manuállal, 36 regiszterrel rendelkező orgona felépítésére.
  • Időközben szükségessé vált a nagytemplomi orgona átépítése, amellyel Kiszelt bízták meg, ezért a kistemplomi orgona építése nem kezdődött meg.
  • A nagytemplomi orgona felújítása olyan jól sikerült, hogy Debrecen Város és a Református Egyház külföldi tanulmányútra küldte az orgonaépítőt, hogy Európa nagyvárosaiban az akkor korszerűnek számító orgonákat tanulmányozza. Kiszel Genfben a Szt. Péter templomban találta meg azt az orgonát, amelynek a mását építette meg a Kistemplomban. Ezt mondja az orgonáról az Aquincum Orgonagyár: „Építési stílusa és hangzásvilága a Nyugat-Európában még meglévő, hasonló korú és rendszerű, egyetemes kultúrtörténeti kincsként számontartott instrumentumok sorába emeli”
  • 1872-ben egy új szerződés születik, amely elvetve a korábbi orgonatervet a valóban felépített hangszert tartalmazza.
  • Kiszel István 1880-ban váratlanul meghal az orgona átadása előtt.
  • Ezt a mesterművét az 1881-es átadásra segédje, Docekál József készíti elő.
  •  Felismerve az orgona jelentőségét Docekált megbízzák azzal, hogy az orgona karbantartója legyen. 1893-ban azonban kiderül, hogy a karbantartó tolvajjá vált, mivel az orgonából több sípsort kivett és értékesített. Már ekkor csonkult az orgona eredeti állapota és hangzásvilága. Annak ellenére, hogy a hiányzó sípokat pótolták.
  • A sípok eltűnésének folyamata azonban nem állt meg. Több orgonajavító sípsorokért cserébe javította az orgonát, így szinte teljes mértékben eltűntek a nyelvsípsorok. Mindössze kettő maradt meg a 11-ből. Eltűnt a négy regiszterrel rendelkező harmónium mű is, amely a főműhöz (1. manuál) tartozott. Az első világháborúban a homlokzati Principal sort rekvirálták el, amelyet igénytelen anyagú és méretű sípokkal pótoltak. A folyamat odáig vezetett, hogy az 1980-as években szólt utoljára az orgona, akkor is csak bizonyos százalékig volt használható. Az 1990 körül befejeződött templomfelújítás végleg elhallgattatta az orgonát.
  • Több terv született a felújítására, amelyekből némelyik nem véletlenül nem valósult meg. 2003-ban megkezdődött az orgona restaurálása, de anyagi fedezet híján kisebb munkálatok elvégzése után félbe szakadt.

Leírása: A Kistemplom orgonája a templom keleti végében, az eredeti főbejáratot eltakarva helyezkedik el. Szekrénye klasszicista stílusú, monumentális megjelenése uralja a templom belső terét. A homlokzat öt tükörre van bontva. A középső három egy egységet alkot, korinthoszi oszlopfővel záródó oszlopok tagolják és aranyozott faragvány zárja le a tükrök felső részét. A két szélső tükör egyszerűbb díszítésű, szélük a két oldalhajóba nyúlik be. Az orgona előtt középen található a külön álló, diófából készült játékasztal. A fúvóberendezés – amely önmagában is ipartörténeti emlék – az orgona mögött külön helyiségben (amely eredetileg egy főbejárat előtti nyitott helyiség volt) áll.

 

Irodalom:

Musza Ferenc: A debreceni Nagytemplom százéves orgonája, Debrecen 1934.

Ifj. Dr. Fekete Károly: Debreceni mester százéves orgonája a Kistemplomban megjelent a Confessio 1981. évfolyam 3. szám 66-71. o

Debrecen
Kistemplomi-Ispotályi
Református Egyházközség
Lelkészi Hivatala
Cím: 4025 Debrecen,
Révész tér 2.
Telefonszám: 52/342 872
E-mail: kistemplom@gmail.com



Hivatali idő: hétfő-péntek: 8.30-16 óráig