Szentháromság utáni 24. vasárnap

1./ Nem tudom, észrevettük-e első olvasásra a két páli idézet között fennálló a lényeges különbséget. Az egyikben Krisztus visszajöveteléről beszél az apostol, a másikban pedig a saját haláláról. Az elsőben azt mondja: földi testünkből Krisztus visszajövetelekor átlényegülünk, átváltozunk a mennyei testbe, a halál megtapasztalása nélkül találkozunk Krisztussal és „mindenkor az Úrral leszünk”. A Filippi levélben egy másfajta Pállal találkozunk. Ott már a halálra készül az apostol: nekem az élet Krisztus és a meghalás nyereség. Jó lesz meghalni, mert akkor Krisztushoz megyek.
A különbség tehát a két idézet között: az egyikben nincs szó halálról, csak átváltozásról, a másikban meg nincs szó átváltozásról, hanem csak halálról. Pál előbb úgy gondolta: még életben leszek, amikor újra találkozom Krisztussal, a másodikban pedig így: előbb meghalok, majd utána leszek együtt a feltámadott Úrral. Minek a hatására alakult ki, majd változott meg az apostol meggyőződése a véggel, a saját életével kapcsolatban?
2./ A bibliatudomány siet a segítségünkre két megállapítással.
a./ Az első információ az első keresztyénekre vonatkozik. Jézus feltámadása után elterjedt közöttük az a meggyőződés, hogy a történelem belépett az utolsó, végső szakaszába, küszöbön áll Krisztus visszajövetele, a világ megítélése, az utolsó ítélet.
A thesszalonikai gyülekezetben éppen ez jelentette a problémát. Ők is várták a feltámadott Krisztus mielőbbi visszajövetelét, de a gyülekezet odaadó tagjai közül az idő múlásával egyre többen haltak meg. Mi lesz velük? Késik Jézus visszajövetele?
Ez volt az alapprobléma, erre válaszolt Pál a felolvasott menetrenddel: előbb feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe. Pál ebben a menetrendben arra számított, hogy még ő is megéli az Úr visszajövetelét. Mi változott meg időközben, hogy a Filippi levélben már másként látta ugyanezt a kérdést?
b./ Itt siet másodszor is a segítségünkre a bibliatudomány. A teológusok megállapították, az 1. Thesszalonika az első páli levél, egyáltalán a legkorábbi újszövetségi irat is, mert az evangéliumokat később írták. Valamikor 50 körül keletkezhetett. Ekkor még Pál is osztotta a Krisztus gyors visszajövetelére vonatkozó reménységet.
A Filippi levél valószínűleg az apostol utolsó levele, körülbelül 10 évvel később született. Ez alatt az idő alatt Pál véleménye is megváltozott. Jó irányba változott meg, a mai napig nem következett be, amit az első gyülekezet várt. Az apostol is korrigálta az előző meggyőződését.
3./ Két következtetést vontam le mindebből:
a./ A teológusok hajlamosak Pál apostolból Krisztus tévedhetetlen ideológusát megalkotni, benne a keresztyén gondolkodás hősét látni, akinek minden mondata krisztusi igazság. Nem volt az, és nem is igényelte ezt. Engem nem zavar, hanem egyenesen vigasztal az, amit itt nála látok.
A reformáció egyházaiban általában hajlamosak vagyunk a hit területén a helyes ismeretre tenni a hangsúlyt. Az elején meg kell tanulni a kátét, a hittételeket, dogmákat, ezekhez kell igazítani az életünket. Ritkán van szó arról, hogy az élő hit „növekvő hit”. Ez adott esetben nemcsak azt jelenti, hogy még többet, még részletesebben megismerek Istenről, Jézusról, hanem azt is, hogy korrigálom a korábbi téves képzeteimet.
Volt egy tudós lelkész, aki élete vége felé azt mondta magáról: ha meghalok, onnantól kezdve visszafelé az utolsó öt év számít. Arra gondolt, hogy a hite a bibliaolvasások, a tanulmányok, gondolkodás közben mozgásban volt, változott, ezért a halálától visszafelé számított utolsó öt év tekinthető a „véglegesnek”.
Nem szégyen, Isten dicsősége is lehet, hogy másként, jobban látok valamit ma, mint tegnap hittem. Van ilyen megváltozott tartalma a hitünknek, vagy minden „marad a régiben”? Azzal lerójuk Isten iránti hálánkat, hogy elmegyünk templomba, elismételgetjük, hogy „hiszünk benne”?
b./ A másik gondolatom már magával a végső idők kérdésével foglalkozik. Az első keresztyének tehát először abban hittek, reménykedtek, hogy még életükben eljön Krisztus a maga dicsőségében. A valóság azonban nagyon más lett: nem a dicsőséges mennybemenetel, hanem az első keresztyénüldözések jöttek. Hogyan reagáltak erre az első keresztyének? Úgy, ahogyan Pál is: nem a hitük változott meg, az ép maradt, a reménységüket módosították.
Nem az ész adja meg a választ. Az első keresztyéneknek volt egy modelljük, de még ennek a bukását is túlélték. A reménységük maradt, a formája változott. Az Istenbe vetett bizalom dönti el a kérdést. Az első keresztyének, ahogy Pál is, már az életük során átélték a feltámadást. Boldogan vallották, átmentünk a halálból az életbe. Hitték: a halál már mögöttük van. Minél szorosabb az istenkapcsolatom, annál kevésbé félek a haláltól. Minden átélt jézusi igazság egy kisebb feltámadásélmény.
Az utolsó ítélet, az üdvösség kérdése a 2. világháború példájával világítható talán meg érzékletesen.
A náci megszállás alatti országokban az emberek rettegésben éltek, reménységük sem volt arra, hogy a sorsuk jobbra fordul.
Aztán hihetetlen hírek érkeztek. Egy távoli vidéken zajló csata megváltoztatta a háború menetét, szétzilálta az elnyomó hatalom erős hadseregét. A náci hatalom döntő vereséget szenvedett, és hamarosan menekülnie kell minden elfoglalt országból. Még itt vannak, de már meg vannak számlálva napjaik.
Így van az utolsó napokkal is. Jézus kereszthalála, feltámadása óta már tudhatom, átélhetem, hogy a halál mögöttem van. Mikor, hogyan fog ideérkezni a front, konkrétan hogyan fog realizálódni a győzelem, nem tudom, de azt tudom, hogy be fog következni. Ezt élték át az első keresztyének, ezt élhetjük át mi is.

Debrecen
Kistemplomi-Ispotályi
Református Egyházközség
Lelkészi Hivatala
Cím: 4025 Debrecen,
Révész tér 2.
Telefonszám: 52/342 872
E-mail: kistemplom@gmail.com
www.facebook.com


Hivatali idő: hétfő-péntek: 8.30-16.00 óráig