Szentháromság utáni 14. vasárnap

Textus: János 9:2-3.

 

Énekek:(198:1-2; 219; 234:1-2); 264:5; 493:1-3.

 

Nehéz ma szószékről gyógyítási történetekről beszélni.Egyfelől azt tapasztaljuk, hogy acsodás gyógyítások a vallás területéről átkerültek a világi orvostudomány területére, amely sokszor tényleg szinte csodákra képes, az egyházban pedig nem nagyon találkozunk csodás gyógyulásokkal. Ha néha hallunk is egy-egy csodálatos gyógyulásról, azok közül sokról az derül ki, hogy hazugság, csalás volt mögötte.Mintha tabutéma volna.

Ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a hitből fakadó gyógyulások kérdéséhez, érdemes alaposabban elmélyednünk a vakon született gyógyítási történetében.

Ez az egyetlen csoda az evangéliumokban, ahol Jézus egy olyan embert gyógyít meg, aki születése óta beteg, történetesen vak. Ez a tény pedig mindjárt alkalmat ad a tanítványoknak, hogy rákérdezzenek arra, ami akkoriban a zsidó teológiának alaptétele volt, a bűnök és a betegségek kapcsolatára.

A zsidó gondolkodás komolyan számolt azzal, hogy a betegségek valamilyen megelőző bűn következményei. Előbb vétkeztem, aztán, annak jogos büntetéseként ér a betegség. Ezt a gondolatot értjük, sok helyen ma is népszerű.

A probléma ebben a logikában ott lépett fel, amikor valaki már eleve betegséggel született. Itt kezdődött a teológiai spekulálás. Voltak, akik úgy vélték, az ember már az anyaméhben is vétkezhet. Sőt, a Jézus korabeli zsidóságban sokan görög hatásra hinni kezdtek a lélekvándorlásban. Úgy tartották, hogy a világ teremtésekor már létezett minden lélek az éden kertjében, és csak arra vártak, hogy bemehessenek egy-egy testbe. Az eredetileg tiszta lelkek aztán a testekben bepiszkolódtak, aztán újabb testekbe kerültek, és magukkal vitték a korábban rájuk rakódott szennyet, ennek köszönhetően születhetett valaki akár vakon is, mint mostani történetünkben. A másik magyarázat az volt, hogy a szülők, elődök vétkeztek, azt bünteti meg Isten az utódokon: „megbüntetem az atyák vétkéért a fiakat”. A szülők rossz cselekedeteit torolja meg Isten a fiak nemzedékén.

Mit mondhatunk erről a gondolkodásról? Két megjegyzés mindenképpen idekívánkozik.

1./ Mindenekelőtt lássuk meg azt a célt, ami az ilyenfajta teologizálás mögött meghúzódik. Ha jobban megnézzük, ez az egész spekulálás egyetlen célt szolgált: az egészségesek ezáltal eltávolíthatták magukat a betegektől, a másik ember szenvedésétől. Istenre hivatkozva megtagadhatták tőlük a segítséget. Ha kijelenthetem, hogy ezért vagy azért Isten jogos büntetése sújtja a beteg embert, akkor egyenesen Isten ellen való lenne, ha segítenék neki. A Jézus korabeli kegyesek gyakran ezt is tették. Farizeusok = különállók, igazak.

2./ Ez a gondolkodás tehát semmiképpen sem szentelhető meg. De a másik oldalon azt is ki kell mondanunk, hogy nem is vethető el teljességgel. Lehetséges egy ilyen kapcsolat, hogy bűn és büntetés. Valaki az alkohol, kábítószer rabjává lesz, roncsolja a belső szerveit, idegsejtjeit. Az ilyen esetekben nyilvánvalóan következik a bűnből a betegség. De ez a megoldás nem húzható rá minden szenvedésre. Őszintén ki kell mondani, hogy ebben a kérdésben„tükör által homályosan látunk”. Egy út látszik körvonalazódni a jézusi történetből.

3./ Jézus tanítványai a születése óta vak ember láttán ezt kérdezik:

Mester, ki vétkezett? Ez vagy a szülei?Jézus válasza pedig így hangzik:

Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.

Itt két teljesen másfajta szemléletmóddal találkozunk. A tanítványok a betegség láttán ezt a kérdést teszik fel: „mi az oka annak, hogy ez az ember beteg”? Jézus pedig így fogalmazza meg a problémát: „mi a célja ennek a betegségnek”? Mit akarsz ezáltal megértetni velem?

Egy, a szenvedés problémájával intenzíven foglalkozó hívő ember története mélyen belém ragadt ebben a kérdésben. Egy délután otthon volt, nagyon fáradt volt, lefekszik egy kicsit. Kikapcsolta a telefonját, lekapcsolta az áramkapcsolót, hogy a kapucsengőn se zavarják. Lefeküdt, néhány perc múlva arra riadt, valaki éktelenül dörömböl a bejárati ajtón, valamilyen ügyben beszélni akart vele.

Mit teszünk ilyenkor? Lehet mérgelődni azon, hogy miért nem hagynak pihenni, milyen lehetetlenek az emberek? És lehet az első bosszúságunk után mégis felkelni, kinyitni az ajtót, és szóba állni azzal, aki dörömbölt.

A tanítványok, az emberi logika az első lehetőséget választja leginkább. A Jézus szerinti gondolkodás a másodikra bíztat. A betegség még nem annyira Isten szava, inkább jelzés arra, hogy Isten szóba akar álli velem. Ahol ajtót nyitnak, ott kezdődik el a párbeszéd. Mi a célod velem? Mit kellene megértenem?

Ha idáig eljutnánk, ott valamiféle párbeszéd kezdődhetne Istennel, amiben aztán isteni erők is mozgásba jönnének, amelyek gyógyulást is eredményezhetnek.

Ebben a történetben elindul egy kommunikáció Jézus és a vak ember között. Sarat csinál, a beteg szemekre kente. Elküldte a Siloám tavához, ott megmosakodott, meggyógyult.

Szenzációs gyógyulásokat várunk, vannak csendesek is: testben-lélekben lehet gyógyulni. Van, hogy valaki lélekben lesz egészséges. Lassan, gyógyszerekkel.

Létünk elválaszthatatlanul egybe van szerkesztve a fájdalommal. Nem egyformán elosztva. Óvj rossz kérdésektől. Tanítsd: mi célból? 

Debrecen
Kistemplomi-Ispotályi
Református Egyházközség
Lelkészi Hivatala
Cím: 4025 Debrecen,
Révész tér 2.
Telefonszám: 52/342 872
E-mail: kistemplom@gmail.com



Hivatali idő: hétfő-péntek: 8.30-16 óráig