Húsvét 7. vasárnapja

Ef 3,

4Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt, 15akiről nevét kapja minden nemzetség mennyen és földön: 16adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által; 17hogy Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva 18képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység; 19és így megismerjétek Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy Isten mindent átfogó teljességére jussatok.
20Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: 21azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen.

Mt 28,16-20

16A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. 17És amikor meglátták őt, leborultak előtte, némelyek azonban kételkedtek. 18Jézus pedig hozzájuk lépett, és így szólt: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön.19Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében,20tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.

Kedves Testvérek, kedves konfirmáló fiatalok!

Felkészültetek a konfirmációra és most már csak annyi maradt, hogy a konfirmáció megtörténjen. Hogy elmondjátok a konfirmációi fogadalmat és megkapjátok az áldást. De vajon tényleg csak ennyi  maradt? Mert a lényegről, az istenkapcsolatról, amelyet Isten ma megerősít bennetek a konfirmációi könyv keveset ír. Nem is tud többet. Mert a konfirmáció lényegét nem elmagyarázni, nem jól megérteni és megtanulni kell, hanem el kell kezdeni élni. Mi akik itt vagyunk körülöttetek mind ebben az istenkapcsolatban igyekszünk tudatosan élni. Hogy ez mennyire sikerül, erről épp a mai evangélium beszél kifejezően. 16A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. 17És amikor meglátták őt, leborultak előtte, némelyek azonban kételkedtek. A mennybemenetel előtti pillanat ez. Mennyi mindent átéltek Jézussal, megtanultak tőle. Most eljutottak addig a pontig, amíg Jézus láthatóan kísérte őket. És azt mondja Máté evangelista: Némelyek azonban kételkedtek. Micsoda őszinte vallomás ez tőle. Milyen hangsúlyos szó ez nekünk: kételkedtek. Annyi minden után még mindig kételkedtek. Az eredeti görög szóban a kettő számnév szerepel. Ha nagyon eredeti jelentésében akarjuk a kételkedés eredeti görög szavát lefordítani, valami ilyesmi lenne, kettősködik. A tanítványokban két irány, két erő volt Jézussal kapcsolatosan. Az egyik feltétel nélkül elfogadta mindazt, amit Jézussal kapcsolatosan hallott, látott és megtapasztalt. A másik részük nem tudott az egésszel mit kezdeni. Az érzésük, a meggyőződésük kettős. De hát hogyne lenne az. Nem akármivel találkoztak. Jézus, akit láttak meghalni, akit eltemettek, feltámadt. És ez a természetellenes történet hasadást okozott bennük. Ellene mond minden eddigi tapasztalatnak, a fizika törvényeinek. Hát hogyne tiltakozna az egész ellen az emberségük, de egyszerre mindent elfogad a hitük, amit Jézusból megtapasztalnak. Mert ahogyan a Zsidó levél mondja: A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Leírhatna-e jobban titeket, kedves konfirmálók más, mint ez a mai evangélium. És leírhatna-e minket valami jobban, akik itt vagyunk körülöttetek. Mert bizony mi is sokat kételkedünk. Kettősködünk. Minden olyan részével az életünknek, amelyben Isten kezét megtapasztaljuk. Mert talán könnyebben elfogadjuk, hogy Jézus 2000 évvel ezelőtt feltámadt. Ez a keresztyén hit lényege, ez a múltbeli esemény. De azt már mennyire nehéz elfogadni, megérteni, hogy az Atyaisten ugyanazzal az erővel van mellettünk, amivel feltámasztotta a Fiúistent. Mennyire megpróbál minket az, hogy higgyünk a saját életünk feltámadásaiban. Egy műtét sikerében, egy nehéz helyzet megoldásában, egy szétszakadó emberi kapcsolat megmaradásában. Nehéz nekünk hinnünk az új élet győzelmében a kézzel fogható tapasztalatokkal szemben. Egy hozzám közel álló ember mindig minden rossztól fél, ami bekövetkezhet, felkészül a legrosszabbra is, hogy ne érje aztán csalódás. Legalábbis ezzel magyarázza. Jobban be vagyunk állítódva a kudarc, a csalódás, megtörés lehetőségére, mint a megoldásra, vagy a rendbe kerülésre. Vagy ha nem jobban, de ez a két irány ott van bennünk. És ebben a kételkedésben, kétfelé szakadásban mutatkozik meg a hit lényege. Most a rosszat látod, bízol-e a jó győzelmében? Érzed magadban a bűn erejét, bízol-e Isten irgalmában? Múlandóságot, öregedést, betegséget tapasztalsz magadban, tudsz-e mégis igent mondani az életedre? A tanítványok a saját szemükkel látták Jézus halálát. Most, hogy feltámadása után 40 napja már, hogy itt van velük, még mindig van aki azt hiszi, ezt csak képzelik, ez nem történhetett meg, ez valami rossz játék velük. Talán igaz lehet, hogy ahol hit van, ott kételkedés is van. De mi is segít akkor minket? A konfirmálókat, vagy a régen konfirmáltakat. Az evangélium következő mondata:  amikor meglátták őt, leborultak előtte, némelyek azonban kételkedtek. 18Jézus pedig hozzájuk lépett, és így szólt: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Hatalomról beszél Jézus, amely nagyobb a kételyeinknél. Amely elsegít az elfogadás és a hit irányába. Ha az értelmünk akadályokba is ütközik, a szívünk ki tud nyílni. Az Efézusi levél erről beszélt: megismerjétek Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy Isten mindent átfogó teljességére jussatok. Olyan szépen mondja el ez az Ige, hogy ha az értelmünk sokszor akadályokba is ütközik, Isten szeretete meg tud győzni minket.

Annyira elfogadja Jézus a mi emberi szívünk működését, hogy ezekre a tanítványaira bízza rá a küldetést. A mai evangéliumnak ez a legnagyobb üzenete. Nem azt mondja, hogy ne kételkedjetek. Jussatok el a tökéletes hitre és akkor küldetést kaptok. A tanítvánnyá tétel küldetését és a keresztelést ezekre a kételkedő tanítványaira bízza. Így néz ránk is Jézus. Tudja, milyenek vagyunk, hogy mi lakik bennünk. De azt is tudja, hogy az övéi vagyunk. Az a kérdés, hogy mi tudjuk-e ezt. Ahogyan mindjárt elmondjátok konfirmálok, és minden istentiszteleten mi is mindannyian, hogy életemben és halálomban nem önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és megváltómnak, a Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok. Az övé vagyok, amikor teljesebb a hitem és az övé, amikor kételkedem. Ez a szeretet győz meg mindannyiunkat és segít hinni. Minden nem látható, és emberi tapasztalattal ütköző dologban.

Néhány mondat, amit konfirmálóknak írt valaki így mondja ezt:

Még talán nem ismered, lehet, hogy idegenek a szavak, de az áldás már rád vár. Keres, mert őt keresed, ott legbelül, fiatal lendületedet, új dolgokra nyitott értelmedet lázadásaidat és harcaidat őszinte válaszokat kereső kérdéseidet szabadon boldog lényedet szeretetébe fogja az Isten jó helyen vagy fontos vagy áldott vagy.

Segítsen minket mindannyiunkat az Úr, hogy ne a saját vonakodásainkat figyeljük, hanem Isten vágyát, aki teljesebb kapcsolatban akar lenni velünk. Aki türelmes a hitünk mozdulásaival kapcsolatosan. Vajon mi is ilyen türelmesek vagyunk a magunk hitével kapcsolatosan? Mert küldetésben járni csak ezzel a türelemmel lehet. Ezzel az elfogadó szeretettel, amely Jézusból árad. Talán ezért nem is az a feladatunk az emberek felé, hogy megtanult mondatainkat hangoztassuk róla. Hanem az, hogy vigyük el ezt a türelmes, megengedő szeretetet. Vajon kihez kell ma elvinnem ezt? Kinek van szüksége erre a megengedő szeretetre? Segítsen el minket az Úr Jézus embertársaink felé. De segítsen el önmagunk felé is, akit annyira szeret. Akihez ma is szól, akit ma is megáld. Akivel ma is tovább indul.

Debrecen
Kistemplomi-Ispotályi
Református Egyházközség
Lelkészi Hivatala
Cím: 4025 Debrecen,
Révész tér 2.
Telefonszám: 52/342 872
E-mail: kistemplom@gmail.com



Hivatali idő: hétfő-péntek: 8.30-16 óráig