Húsvét 6. vasárnapja

1 Pt 3,15-18

15Ellenben az Urat, Krisztust tartsátok szentnek szívetekben, és legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet. 16Ezt pedig szelíden és tisztelettudóan, jó lelkiismerettel tegyétek, hogy amivel rágalmaznak titeket, abban megszégyenüljenek azok, akik gyalázzák a ti Krisztusban való példás életeteket. 17Mert jobb jót, mint gonoszt cselekedve szenvedni, ha ez az Isten akarata. 18Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket, miután halálra adatott test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint. 

Jn 14,15-21

15Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat, 16én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: 17az igazság Lelkét, akit a világ nem fogadhat be, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz.
18Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok. 19Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok. 20Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek. 21Aki elfogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat.

Kedves Testvérek!

Itt állunk áldozócsütörtök előtt. Jézus mennybemenetelének a napja előtt, amely újra a búcsúzás ideje a tanítványok számára. Ezért szólal meg ebben az időben újra Jézus utolsó vacsorán elmondott búcsúbeszédének a részlete. Amikor mi több, mint 2000 évvel ezután olvassuk ezeket az elhangzott szavakat, ugyanazért tesszük, amiért annak idején az első keresztyének tették. Az ősegyház tagjai Krisztus feltámadásából eredően akarták felfedezni saját új identitásukat. Az önértelmezésüket kellett átírniuk amiatt, hogy Krisztus feltámadt. Ha igaz, hogy Krisztus feltámadt, kicsoda ő? És akkor ki vagyok én? Én is feltámadok? Azaz rám is igaz a húsvét fő üzenete, hogy mindig van tovább, hogy nincs elpusztulás és a semmibe veszés? Ahogyan valaki ezt megfogalmazta, nincs halál, csak meghalás van. Egy debreceni lelkészhallgató egy németországi teológián tanul ösztöndíjon és arról a tapasztalatáról számolt be, hogy a teológia tanárainak és hallgatóinak nagyobb része nem hisz a feltámadásban. Egy ókori legendának tartja. Felénk is közeledik nyugat teológiája. Egyszer már megélte a református egyház a felvilágosodás után, hogy a feltámadást, mint az ésszel fel nem foghatót tagadni kezdték. De akkor mitől egyház? A feltámadás adja meg a keresztyénség identitását. A keresztyén egyházak nem tudják meghatározni önmagukat a feltámadás nélkül. Itt ma számunkra nem is ez a fő kérdés, a nyugaton élő egyház hite. Hanem az, hogy én meg tudom-e határozni önmagamat a feltámadás nélkül? Hogy hatott-e az én önértelmezésemre a feltámadás? Az a hit, amely megváltoztatja az alapvető szorongásaimat, a félelmeimet, amelyeket az elmúlás, az elveszés lehetősége miatt hordozok. Én, mi, mai hívők hiszünk-e Krisztus feltámadásában és hiszünk-e a saját feltámadásunkban. Nemcsak a testi halálunk utáni feltámadásunkban. Hanem az életutunk minden meghalásából való feltámadásunkban. Gyönyörűen érvel a feltámadás mellett Pascal: Sokan nem hisznek a feltámadásban, ami pedig kisebb csoda, mint a születés. Mert mi könnyebb, létre hívni valakit, aki még nem létezett, vagy újra életre kelteni azt, aki már korábban is volt? Amikor ma mi is megküzdjük ezt a hitet, nem nehéz a tanítványok mellé csatlakoznunk, akik nem tudják, hogy mi lesz ezután, hogyan lesz tovább. Az a Jézus búcsúzik tőlük, akire az egész életüket építették. És akkor most elmegy? Így bátorítja őket: 15Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat, 16én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: 17az igazság Lelkét, akit a világ nem fogadhat be, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz.
18Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok. 

Jézus vigasztalja a tanítványait. De mi is a vigasztalás? Amikor mi igyekszünk valakit vigasztalni arról beszélünk  neki, hogy nem is olyan rossz az, amiben van, hogy nem is olyan vészes a helyzet. Hogy ki fogja bírni, hogy előbb utóbb vége lesz. A vigasztalás lényege az, hogy valami megterhelőről igyekszünk bebizonyítani, hogy az könnyebb, mint amilyennek látszik. A vigasztalás ezért sok esetben nem is segít. Sokszor álságos. Ebben a mai evangéliumban azonban nem az. Mert a tanítványoknak rá kell jönniük, hogy a helyzetük tényleg nem olyan kilátástalan, mint amilyennek hiszik. Rettegnek attól, hogy egyedül maradnak, hogy Jézus nélkül nem találnak értelmet az életüknek. Nagyon jól fogalmazza meg egy igemagyarázó. Ha Jézus a mennybemenetele után már csak az utolsó időkben tér vissza és addig nem elérhető, akkor csak egy játékot űzött az emberekkel. Egy mély szeretetkapcsolatra hívta a tanítványait és utána magukra hagyta volna őket? Jézus így vigasztalja tanítványait: 19Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok. Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok. Mi is ez a kis idő, amikor újra meglátják a visszatérő Jézust a tanítványai? A pünkösd, amikor új módon lesz velük, mostmár örökké, Szentlelkén keresztül. A világ számára meg nem tapasztalható módon. Ebben áll a mi keresztyén reménységünk is. Hogy Jézus nem hagy minket sem magunkra. Sokan hagynak el minket, sok ember tűnik el mellőlünk az életünk útján. Egyetlen egy marad meg mindig nekünk az Úr Jézus. Ezért építhetjük őrá az életünket. Aki annyira közel akar lenni hozzánk, ahogyan ebben az Igében mondja: én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek. Ti énbennem, én pedig tibennetek. Erre a tapasztalatra kapunk meghívást. Mi, akik sokszor érezzük magányosnak, vagy árvának önmagunkat.

Ezek Jézus vigasztaló szavai amelyeket először tanítványainak, ma pedig nekünk mondott el. Ne felejtsük el, hogy ezek a vigasztaló szavak eredetileg azon az estén hangzottak el, amikor Jézus előre megmondta Péter árulását, és a mai evangéliumban hallott imáját lezárva elindult a getsemáné kertbe, ahol elfogták. Szeretetről, egységről, viszontlátásról beszél ott, ahol széthúzás és féltékenység uralkodik a tanítványok között. Árulás van a levegőben és az érintettek alig fogják fel, hogy a búcsú pillanatait élik meg. Őrá bízzuk mi is az életünket, aki miközben saját szenvedésére készül és az életével kell leszámolnia a többiek vigasztalásán fáradozik. Van-e nagyobb biztonság, mint vele egységben élni? Aki akkor is biztonságot jelent, amikor körülötte minden széthullóban van. És azt üzeni és azt az utat járja végig, amely ma is ezzel bíztat: van tovább. Határozza meg ez az üzenet az önértelmezésünket, a mai napunkat és a holnapit. Bajos ügyeinket és a veszélyeket, amelyekkel együtt élünk. Péter apostol erről a hitről beszél nekünk: legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet. Ezt a reménységet táplálja a szívünkben a bennünk lakó Szentlélek, akit az Atya ad nekünk, a Pártfogót, az igazság Lelkét. A Pünkösd előtti napokban készüljünk az Ő érkezésére. Várjunk rá erős hittel mindannyian.

Debrecen
Kistemplomi-Ispotályi
Református Egyházközség
Lelkészi Hivatala
Cím: 4025 Debrecen,
Révész tér 2.
Telefonszám: 52/342 872
E-mail: kistemplom@gmail.com



Hivatali idő: hétfő-péntek: 8.30-16 óráig