Húsvét 5. vasárnapja

Zsoltárok 62

Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget. 
3Csak ő az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom sokáig. 
4Meddig támadtok egyetlen emberre, miért akarjátok mindnyájan megölni? Olyan, mint a düledező fal és a bedőlt kerítés! 
5Csak azon tanácskoznak, hogyan taszítsák le a magasból. Hazugságban telik kedvük, szájukkal áldanak, szívükben átkoznak. (Szela.) 
6Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet. 
7Csak ő az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom. 
8Istennél van segítségem és dicsőségem, erős sziklám és oltalmam az Isten. 
9Bízzatok benne mindenkor, ti népek, öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a mi oltalmunk! (Szela.) 
10Csak pára az emberek élete, hazug látszat a halandóké. Ha mérlegre kerülnek, a páránál is könnyebb mindegyik. 
11Ne bízzatok zsarolt javakban, rablott holmival ne kérkedjetek! Ha gyarapszik is vagyonotok, ne bizakodjatok el! 
12Szólott egyszer az Isten, és ezt a két dolgot értettem meg: Istennél van az erő; 
13nálad van, URam, a szeretet. Te megfizetsz mindenkinek tettei szerint. 

Jn 14,1-12

1Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem! 2Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? 3És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. 4Ahova pedig én megyek, oda tudjátok az utat. 5Tamás erre így szólt hozzá: Uram, nem tudjuk, hova mégy: honnan tudnánk akkor az utat? 6Jézus így válaszolt: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam. 7Ha ismernétek engem, ismernétek az én Atyámat is: mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok őt. 8Fülöp így szólt hozzá: Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk. 9Jézus erre ezt mondta: Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát. Hogyan mondhatod: Mutasd meg nekünk az Atyát? 10Talán nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? Azokat a beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem önmagamtól mondom; az Atya, aki énbennem van, ő viszi végbe a maga cselekedeteit. 11Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van; ha pedig másért nem, magukért a cselekedetekért higgyetek! Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz.

Jézus Krisztus búcsúbeszédének egy része hangzik el a mai vasárnap evangéliumában. Látjuk az értetlen tanítványokat, Jézust, ahogyan ott ül az utolsó vacsorán a középpontban, és nyugtatja őket és bíztatja őket. Miért most, Húsvét 5. vasárnapján hoz ide a hagyomány igerendje egy jelenetet a nagycsütörtök estéből? Azért, mert közeledik a mennybemenetel ünnepe. Az a nap, amely újra az elbúcsúzás, az elengedés, a távolság lesz a tanítványok számára. Újra átélik az elvesztést. Legalábbis abban az értelemben, hogy úgy már nem fogják megtapasztalni Jézust, mint eddig. Ez a mai Ige több rétegű a számunkra. Az első az eredeti, a nagycsütörtök esti jelentése, a második a mennybemenetel előtti és a harmadik réteg az, ahogyan mi, mai tanítványok halljuk ezeket a szavakat a mi saját elengedéseinkkel, a mi búcsúzásunkkal. Mert vannak ilyenek. Egy egész életen át rengeteg búcsúzást, elengedést, gyászt élünk meg. És ami ezen az úton a leginkább megdöbbentő, hogy ezek az elengedéseink formálnak át igazán minket. Bennünk van a ragaszkodás törvénye. Az életünk viszont lépésről lépésre lebontja mindazt, amihez ragaszkodunk. Elveszi azokat, akikhez kötődünk, megváltoztatja mindazt, ami körülvesz minket.

Reményik verse olyan kifejezően írja le:

Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

Hát hogyne éreznénk magunkénak, mikor ezt mondja Jézus, ne nyugtalankodjék a ti szívetek. Erre minden okunk megvan. Nyugtalankodunk, amikor nem tudjuk, hogyan tovább. És bizony látnunk kell az evangéliumokban, hogy a tanítványok nagyon sokszor nem tudták, hogyan tovább. Nem tudták Jézus halála után. Azzal, hogy ő vereséget szenvedett az életük került krízisbe, amit Jézusra építettek. Aztán nem tudták, hogyan tovább, amikor Jézus feltámadt. Megakadt a gyászuk. Akit elkezdtek siratni újra velük van, egy másik minőségben ugyan, de itt van. Aztán a mennybemenetellel megint nem tudták, hogyan tovább. Együtt maradtak az utolsó vacsora termében és imádkoztak a Szentlélekért. Aki eljött Pünkösdkor és ezzel egy új élet vette kezdetét a tanítványoknál. Kedves testvérek, mi is mindannyian el tudnánk mondani a magunk történetét. Ami hasonló a tanítványok történetéhez. Hasonló abban, hogy az elvesztések, az elengedések nagyon sokszor megrengették már a mi életünket. De vajon abban is hasonló a mi életünk az övékhez, hogy ők ezen az úton átalakultak. Tanítványokból apostolok lettek. Felnőttek közben, megtanultak látni. Vezetettekből vezetőkké váltak. Vajon tudjuk-e utánozni őket ebben? Hogy mi is úgy éljük meg életünk elengedéseit, ahogyan ők. Jézus nyomában járva, sőt, magán Jézuson keresztül megélve. Mert elmondja itt azt a mondatot, amit olyan sokszor hallottunk, fel van írva templomok falára, igés kártyákra: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam. A Krisztus követés nem valamiben való hit, nem elfogadása valaminek. Hanem valakibe vetett hit. Egyszer egy képzés felvételi beszélgetésén feltették ezt a kérdést a jelentkezőknek: hogyan tudná a legegyszerűbben megfogalmazni a keresztyénséget. Az egyik felvételiző jelentkezett és ennyit mondott: a keresztyén hit lényege a kapcsolat. És mennyire igaza is van. Nem a tanítások pontos ismerete és betartása, nem az életmód görcsös megtartása a keresztyénség. A Jézussal való szoros kapcsolat. Amit a tanítványok látszólag többször elvesztenek. De meg kell érteniük, hogy valamilyen módon Jézus velük van mindig. Amikor azonban megélik a távolságot, megküzdenek magukkal, a csalódottságukkal, a kételyeikkel. Ugyanúgy, mint mi is mindannyian. Mert ők tanítványok, ugyanúgy, mint mi is mindannyian. Tanulunk az életünkből és abból, ahogyan a Mester rámutat az életünkre. Ahogyan bemutatja, hogy mi miért alakult úgy, hogy ez, vagy az az esemény hogyan formál minket. És mi azért tudjuk tőle olyan nagy bizalommal elfogadni mindezt, mert 2000 éve ő is hagyta, hogy formálja őt az élet. Hogy utolérjék őt is azok az események, amelyekben éppen mi most vagyunk. Vagy amiben voltunk, de nem tudjuk elfelejteni. Ezért nagyon különös, ahogyan a mai evangélium három rétege érintkezik. Az utolsó vacsora, a mennybemenetel előtti búcsúzás a Mester és tanítványai között és a mi mostani jelenünk. De mennyi párhuzamos dolgot hozzátehetünk még ehhez. Amikor ritkán eljutok szülőfalum templomába mindig megnézem azt a padot ahol a dédnagymamám helye volt és azt is, ahol a nagymamámé. És mindig eszembe jut, hogy ők is életük kríziseiben ugyanahhoz az Istenhez fordultak, akihez én. Mert ők is megélték életük őrlődéseit, még nagyobbakat is, mint én magam. A 90. zsoltár annyira kifejezi ezt, Uram, te voltál nékünk hajlékunk nemzedékről nemzedékre. Ez a hajlék jelenik meg Jézus szavaiban is: 2Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? 3És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. Ebben van a válasz mindarra a kérdésre, amit életünk szenvedései, elvesztései, elengedései feltesznek. Miért engedi Isten mindezt? Hogy a hajlékunk ne ez a világ legyen, amelyet annyira képesek vagyunk szeretni, hogy már hozzá is kötődünk. A mi igazi hajlékunk ráadásul nem is valami. Hanem valaki. A Szentháromság Isten a mi igazi hajlékunk. Ezért beszél Jézus itt a búcsúbeszédében a Szentháromság belső életéről. én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van. Aki engem lát, látja az Atyát. Közeledünk a mennybemenetel ünnepén át a Pünkösd felé, amelyen a harmadik isteni személy a Szentlélek is megmutatja magát nekünk. A Szentháromság Isten megismerhetővé teszi a létét a számunkra, azért, hogy mi benne keressük meg az igazi otthonunkat. Akik földi otthonainkat sokszor elveszítjük, elhagyjuk. A Zsidó levél szerint nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük. Ez az eljövendő város nekünk maga a Szentháromság Isten. Akit jelen életünkben csak pillanatokra tapasztalunk meg. Csak annyira, hogy tudjunk abban bízni, hogy eljön az idő, amikor ez a megtapasztalás örök lesz számunkra. Isten marad a hajlékunk. Egyedül ő lesz a miénk, amikor végigjárjuk majd ezt a mi földi utunkat. Ő ma nekünk is ezt mondja: ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. Segítsen minket Jézus bíztatása abban, hogy magunkénak érezzük a 62. zsoltár mondatait:

Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget. 
3Csak ő az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom sokáig. Csak pára az emberek élete, hazug látszat a halandóké. Ha mérlegre kerülnek, a páránál is könnyebb mindegyik. Ne bízzatok zsarolt javakban, rablott holmival ne kérkedjetek! Ha gyarapszik is vagyonotok, ne bizakodjatok el! 12Szólott egyszer az Isten, és ezt a két dolgot értettem meg: Istennél van az erő; 13nálad van, URam, a szeretet. 

Így csendesüljön el a mi lelkünk Istennél. Akinek akkor is fontosak vagyunk, ha csak pára az életünk. Neki fontosak vagyunk most és majd akkor is, amikor már lehet hogy senkinek sem leszünk fontosak. Mi ezért benne keressük a mi hajlékunkat, aki a kezdet és a vég. 

Debrecen
Kistemplomi-Ispotályi
Református Egyházközség
Lelkészi Hivatala
Cím: 4025 Debrecen,
Révész tér 2.
Telefonszám: 52/342 872
E-mail: kistemplom@gmail.com



Hivatali idő: hétfő-péntek: 8.30-16 óráig