Húsvét 3. vasárnapja

1 Pt 1,17-21

7Ha pedig mint Atyátokat hívjátok őt segítségül, aki személyválogatás nélkül ítél meg mindenkit cselekedete szerint, szent félelemmel éljetek földi vándorlásotok idején, 18tudva, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, 19hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén. 20Ő ugyan a világ teremtése előtt kiválasztatott, de az idők végén megjelent tiértetek, 21akik általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halottak közül, és dicsőséget adott neki, hogy hitetek Istenbe vetett reménység is legyen.

Lk 24,13-35

13Tanítványai közül ketten aznap egy faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvanfutamnyira volt, és amelynek Emmaus a neve, 14és beszélgettek egymással mindarról, ami történt. 15Miközben egymással beszélgettek és vitáztak, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük. 16Látásukat azonban mintha valami akadályozta volna, hogy ne ismerjék fel őt. 17Ő pedig így szólt hozzájuk: Miről beszélgettek egymással útközben? Erre szomorúan megálltak. 18Majd megszólalt az egyik, név szerint Kleopás, és ezt mondta neki: Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban? 19Mi történt? – kérdezte tőlük. Ők így válaszoltak neki: Az, ami a názáreti Jézussal esett, aki cselekedetben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt;20és hogyan adták át főpapjaink és főembereink halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg. 21Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. 22Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál, 23de nem találták ott a testét; eljöttek, és azt beszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt hirdették, hogy ő él. 24El is mentek néhányan a velünk levők közül a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok beszélték; őt azonban nem látták. 25Akkor ő így szólt hozzájuk: Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! 26Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?27És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt.
28Így értek el ahhoz a faluhoz, amelybe igyekeztek. Ő azonban úgy tett, mintha tovább akarna menni. 29De azok unszolták és kérték: Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már! Bement hát, hogy velük maradjon. 30És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. 31Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt előlük. 32Ekkor így szóltak egymáshoz: Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat? 33Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. 34Ők elmondták, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. 35Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel őt a kenyér megtöréséről.

Két tanítvány útra kel. Hátat fordítanak egy életnek, ami Jézushoz kötődött, de véget ért. Hátat fordítanak Jeruzsálemnek, ami egy ideig az otthonuk volt, de a veszteségek, a csalódottság, a szomorúság helyévé vált. Menekülnek egy életből egy másikba. Ez a mi történetünk is. Amikor annyi mindennek hátat fordítanánk, sőt hátat is fordítunk. Mert bennünk van ez az ösztön, elhagyni azt, ami nehéz, ami már megterhelő. De Jézus útitársul szegődik. És ettől lesz a történetből evangélium. Örömhír, amelyben istentapasztalat van. Jézus útitársul szegődik és lassan minden átfordul. Belül és kívül is egyszerre. Ez az út, ami Jeruzsálemből indul és Emmaus felé tart, ez a 11 kilométeres út ma összeér annak a liturgiának az útjával, amelyre mi, akik itt vagyunk együtt elindultunk. Ez a két út ugyanaz. Mert benne nem 11 kilométert tesz meg a két tanítvány, hanem egy világnyi távolságot. A menekülésből és reménytelenségből indulnak és a végére lángoló szívvel, értelmet találva mindenben, ami mögöttük van, visszalépnek az elhagyott életükbe. Vajon velünk is megtörténik most ez? Ezen az úton, amit elkezdtünk együtt, amelyen mellénk szegődik az Úr, feltárja előttünk az írásokat és megtöri a kenyeret nekünk. Hogy mi is felismerjük benne a mi Jézusunkat. Akiről Péter apostol mondja: nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, 19hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén. A mi életünk ezért drága. Mert nagy árat fizetett érte Ő, akit az Atya a világ teremtése előtt kiválasztatott, de az idők végén megjelent tiértetek, 21akik általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halottak közül, és dicsőséget adott neki, hogy hitetek Istenbe vetett reménység is legyen. Ezért kér arra Péter, hogy szent félelemmel éljetek földi vándorlásotok idején. Mert ezen a vándorúton bármikor mellénk szegődhet az, akinek tulajdonai lettünk, Jézus Krisztus.

Így történt ez két tanítvánnyal, akik 11 órás útra indulnak, mert ennyi a hatvan futam. Nem azért jelentős ez a távolság, mintha önmagában nagy lenne. Hanem azért, mert ez egy nagy út végső szakasza ez számukra. Ez az utolsó 11 kilométer. Ahogyan nem tudnánk mit kezdeni Jézus feltámadásával, ha nem ismernénk a nagypénteket, semmi értelme nem volna erre a két tanítványra nézni ma, ha nem tudnánk, miből jönnek. Ennek a liturgiának is az ad teljes értelmet, hogy mi mindannyian valamiből jövünk. Élethelyzetekből, megtörésekből, kérdésekből, próbákból, sikerekből, felszabadultságból. Sokszor hisszük azt, hogy amikor kimozdulunk, kilépünk és új útra kelünk, magunk mögött hagyhatunk valamit. De az a tapasztalatunk, mint a két tanítványnak, hogy hamar utolér minket mindaz, amiből kiléptünk. beszélgettek egymással mindarról, ami történt. 15Miközben egymással beszélgettek és vitáztak, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük. Annyira telve vannak azzal, amiből jöttek, hogy 16Látásukat mintha valami akadályozta volna, hogy ne ismerjék fel őt. De nemcsak az érte őket utol, amiből jöttek, hanem a mi még nehezebb, egyszercsak utolérte őket saját önmaguk. A vágyaik, az ábrándjaik, a belső mondatok, amik nem akarnak elhallgatni. 21Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. 22Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál. A két tanítványnak kitágul az idő, már ők sem tudják, mióta beszélnek arról, amiből jöttek. Minden részüket kitölti az, amiről azt gondolták, a hátuk mögött maradhat. Kifejezhet-e jobban minket más ennél a két tanítványnál. Ha önmagunkat látjuk meg útjuk első felében, lássuk meg magunkat útjuk második felében is. Ugyanis ők ezen az úton nem ragadnak meg itt. És nem azért, mert ők tanítványok, vagy különleges emberek, vagy ismerik a lelkük működését. Csak azért fordul meg bennük minden, mert maga Jézus is melléjük szegődött és együtt ment velük. Ez a velünk vándorló Istenbe vetett hit a legnagyobb vigaszunk. Olyan nagy vigasz, hogy sokszor nem is merünk benne hinni. Hogyan is mondja Péter apostol: nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, 19hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén. Az a Bárány szegődik melléjük, aki értük még a halált is vállalta. El tudom-e hinni ezt magamról és róla? Hogy ennyire közünk van egymáshoz? A világ szeretné azt hitetni, hogy a hit esetleges lehetőség, szabadidős tevékenység. Mi lenne a mi szeretetkapcsolatainkkal, ha azokat is esetlegesen ápolnánk. Vagy tartozom valakihez, vagy nem. Ahhoz pedig nemcsak tartozom, aki az életét adta értem, hanem egyenesen az övé vagyok. És Ő az övéit nem hagyja. Melléjük szegődik. Hogy egyszercsak a vándorlókat ne csupán az érje utol, amiből jöttek, vagy amit önmagukban hordoznak, hanem érje őket utol a jelen. Az ami van. Nem ami volt, ami nem sikerült, vagy rosszul sikerült. Ne az töltse ki őket ami már elmúlt, ami már nincs. Hanem egyedül az, ami van. És itt a Jézussal együtt töltött idő van. Ott az emmausi úton és itt a templomban. Egy gyönyörű ima szerint:

mellettem jöttél az úton Uram 
és nem ismertelek föl egy életen át

     a gond 
     a sietség 
     a pihenés 
     a munka 
     s ez az egész kis felszínes élet 
     elvonta figyelmemet tőled

és jaj 
     az este árnyéka növekszik

Vajon most felismerem-e Őt, amikor megtöri a kenyeret? Vajon lángol-e a szívem, amint föltárja az írásokat?  Vajon megnyílik-e az én szemem is? És vajon vissza tudok-e térni megújulva oda, ahonnan eljöttem. Mert a tanítványok 33Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. 34Ők elmondták, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. 35Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel őt a kenyér megtöréséről. Jézus visszavezeti őket az életbe. Feltámadnak. Mert a feltámadás az, amit a tékozló fiú apja mond hazatérő gyermekéről, az én fiam elveszett és megtaláltatott, meghalt és feltámadt. Az apa nem keres másik fiút magának. Megvárja a fia feltámadásának napját. A húsvét sem egy előzmény nélküli öröm. Hanem a megvigasztalt szomorúság. Ebben az én jelenemben, ami most van, vajon megtanulom-e húsvéti szemmel nézni ezt a világot? Ahol sok minden elvész, véget ér, nem sikerül, krízisbe kerül. Jézussal együtt hogyan nézünk ezekre? Azért táplál ma önmagával minket, hogy az ő szemével, az Ő Atyába vetett bizalmával, az ő szeretetével lássuk ezt a világot. A te világodat és az én világomat, amelyből sokszor elmenekülnénk. De Jézus visszatérni segít. Újra igent mondani. És ekkor indul az újabb 11 kilométer visszafelé. Ami már fele olyan hosszú sincs, mint az előző, talán tized olyan hosszú sincs. Mert erre a visszafelé vezető útra Jézus indít. Megnyílt szemmel, hevülő szívvel, feltámadt reményekkel. Ők feltámadtak, mert az Úr valóban feltámadt. Mi akik itt vagyunk, feltámadunk-e? Most, ebben az órában, Jézus jelenlétében, az Ő asztalánál? Emeljen most minket mindannyiunkat magához. Ámen

Debrecen
Kistemplomi-Ispotályi
Református Egyházközség
Lelkészi Hivatala
Cím: 4025 Debrecen,
Révész tér 2.
Telefonszám: 52/342 872
E-mail: kistemplom@gmail.com



Hivatali idő: hétfő-péntek: 8.30-16 óráig