Áldozócsütörtök

Apcsel 1,1-11

Az első könyvet arról írtam, Teofiloszom, amit Jézus tett és tanított kezdettől fogva 2egészen addig a napig, amelyen felvitetett, miután a Szentlélek által megbízást adott az apostoloknak, akiket kiválasztott. 3Szenvedése után sok bizonyítékkal meg is mutatta nekik, hogy ő él, amikor negyven napon át megjelent előttük, és beszélt az Isten országa dolgairól.4Amikor együtt volt velük, megparancsolta nekik: Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem, 5hogy János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentlélekkel kereszteltettek meg. 6Amikor együtt voltak, megkérdezték tőle: Uram, nem ebben az időben állítod helyre Izráel országát? 7Így válaszolt nekik: Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. 8Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig.
9Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől. 10Amint távozása közben feszülten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, 11akik ezt mondták: Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe.

Mt 28, 16-20

16A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. 17És amikor meglátták őt, leborultak előtte, némelyek azonban kételkedtek. 18Jézus pedig hozzájuk lépett, és így szólt: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön.19Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében,20tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.

Jézus Krisztus fölment a mennybe. Ezt az utat, ezt a formát választotta arra, hogy tanítványai megéljék, többé már nem látják úgy, mint eddig. Pünkösdtől más módon lesz velük a Szentlelken keresztül. Most teljesedik be Ézsaiás szava: Ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, 11ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem. Ez az út zárul le a mennybemenetellel. Az az idő, amit Jézus itt a földön töltött. Amikor áldozócsütörtökön Jézus mennybemenetelét nézzük, mi is gondolunk arra, hogy számunkra is eljön az a pillanat, amikor véget ér a földön töltött időnk. Amikor nekünk is el kell indulnunk a menny felé. Mennybemenetelekor Jézus az Olajfák hegyéről fölemelkedett és az ég felé tartott. Közben láthatta az életének a helyszíneit. A jeruzsálemi templomot, a Golgotát, a Getsemáné kertet. Helyeket, földi pontokat, amelyek kedvesek voltak és amelyek fájdalmakat hoztak. Nem így lesz-e nálunk is a mi mennybemenetelünkkor? Az idős emberek éppen ezért éveken át dolgoznak azon, hogy életük helyeit, a földön számukra fontos pontokat újragondolják, újra értelmezzék. Ahogyan szépen megfogalmazta valaki, hogy elkészítsék életük leltárát. Jézus életének a leltára csupán annyi, amit Ézsaiás mond: 11ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem. Gyógyított, tanított, szeretet, együttérzet. De ezeknél fontosabb dolgot tett. Megváltott. Elérte azt a célt, ami miatt annak idején megszületett erre a földre. És most Jézus földön megjárt útjának végén két Ige szólalt meg. A mennybemenetel története ezt mondja: távozása közben feszülten néztek az ég felé. Máté evangéliuma végén Jézus pedig ezt: íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.

Elmegy, mert várja őt az Atya. Úgy megy a mennybe, ahogyan mi vagyunk, amíg el nem érjük az emberélet útjának felét. Addig arra vágyakozunk, hogy otthonunk legyen. Hogy legyen egy hely, ahová hazavárnak minket. Jézus emberi útján mennyit megjárta imáival ezt az utat. Mennyiszer lépett be az Ő Atyjához. Nemcsak erőért, vagy kitartásért, hogy tovább tudjon menni az útján. Hanem mert a szeretett személy az Atya közelsége volt az ő forrása. Ebben mi keresztyének is hasonlítunk Jézusra. Így írja ezt Tóth – Máthé Miklós a saját édesanyjáról:

Úgy képzelem el, hogy Anyám lelke

végül beköltözött egy imádságba és

abban szárnyalt fel az Isten közelébe,

hiszen jól ismerte az utat, megannyi

fohásszal járta be már azt hosszú élete

során, míg aztán a legutolsóval vele

ment maga is.

Ez a mennybemenetel lényege. Hazamenni egy olyan úton, amit már sokszor bejártunk imádságunkkal földi utunk során. És hazamenni azért, mert tudjuk, hogy ott vár ránk a mennybement Jézus. Aki mennybemenetele után pedig arra az emberre hasonlít, aki életútja második felében van. Amikor az embernek már van otthona és arra vágyik, hogy mindig legyen, akit hazavár. Ebben a hazaváró szeretetben látjuk mi a mennyben az Atya jobbján levő Jézust. Az sejti az Ő ránk való várakozását, aki maga is vár valakit, akit nagyon szeret. Az emberélet felén túl éppen ezért az emberi szenvedéseink nagy része a tékozló fiú apjáéhoz hasonlít. Aki szüntelenül csak várja, hogy hazatérjen a fia, aki tőle eltávolodott. Nem számít, mit tett, miért tette, csak az, hogy jöjjön már és együtt legyünk. Ez a szülők szeretete. A nagyszülők vágyakozása. Akik nem írhatják elő gyermekeinknek, hogy mikor jöjjenek és látogassák meg. Csak várakozni tud. És ez az ingyenes várakozás lesz gyermekinek otthona. Járjon gyermeke bárhol a világban. Ez az atyai várakozás Jézusnak az igazi otthona, ami szüntelenül ott van a tudatában. Jézus ennek a tudatában járja földi élete útját. Tudja, hogy várja az igazi otthon és benne az Ő igazi hozzátartozója, az Atya. Akivel ő egylényegű, akiből ő származik. Hozzá tér vissza mennybemenetelkor. Ahová Jézus nemcsak Isteni természetével vonul be, hanem emberi természetével is. Felvitte a mennybe az emberséget. Ez nem kisebb csoda, mint amikor felöltözte azt fogantatása pillanatában. Mivel benne ez a kettő az emberi és isteni természet ilyen szorosan összekapcsolódik, mi is megélhetjük az Istennel való szoros egységet. Most a földi életünkben pillanatokra, utána pedig ez lesz a szüntelen tapasztalatunk. Jézus Krisztus ennek a hitnek a tanítására küldi ki tanítványait és a keresztelésre is felhatalmazza őket, amely az Istennel való egységünk kezdete. Ha néha nem érezzük ezt az egységet az utunkon, akkor is ez az ígéret jusson az eszünkbe, amelyet minden kereszteléskor hallunk: íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ez a veletek vagyok az evangélium lényege. Most a Máté evangéliuma utolsó mondataiban hallottuk ezt Jézustól. De az evangélium nemcsak ezzel zárul, ezzel is kezdődik: „Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuélnak nevezik majd” – ami azt jelenti: Velünk az Isten. Nem hagy árván, nem hagy magunkra. Akkor sem, amikor a tanítványok a távolodását nézik és azt, hogy felhő takarja el a szemük elől. Nem kell félniük, hogy nem lesz velük az Isten, mert megígérte. Eljövök hozzátok. Így várjuk a pünkösd ünnepét, hogy benne ez az ígéret teljesedik be. Eljön hozzánk más, módon, új utakon, amit az ember el sem tudott addig képzelni. Jöjjön el mindannyiunkhoz és tegye szorossá a vele való kapcsolatunkat.

Mennybemenetel azt jelenti, amit egy írónő Jézus nevében fogalmazott meg:

megyek áldani és áldottnak lenni 
megyek befogadni és befogadva lenni 
megyek szeretni és szeretve lenni

megyek meglátni a Megláthatatlant 
megyek megismerni a Megismerhetetlent

megyek imádni 
megyek élni 
megyek örökre élni

Debrecen
Kistemplomi-Ispotályi
Református Egyházközség
Lelkészi Hivatala
Cím: 4025 Debrecen,
Révész tér 2.
Telefonszám: 52/342 872
E-mail: kistemplom@gmail.com



Hivatali idő: hétfő-péntek: 8.30-16 óráig